Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-509

509. orsíftgos ülés 1891, junlns 19-én, pénteken. 333 A t. ministerelnök úr s a kormánypárt szó­nokai rendesen nagyra vannak azzal, hogy ezt a javaslatban szép csendben és oly közönyösen fogadta a nemzet. Hogy a t. ministerelnök úr­nak szerencsés keze van, én is eonstatálom, mert e kérdésben roppant szerencsével járt el. Nem hiszem ugyan, hogy erre magától jött volna rá, hanem véletlenül jutott arra, hogy a javaslatot nem novemberben, hanem tavaszszal a leg­nagyobb munkaidőben nyújtsa be a háznak. Már pedig nagyon jól tudjuk, hogy ezen agyon­csigázott nemzetnek első dolga tavaszszal az, hogy a kenyér után járjon és biztosítsa a jövő év termését és csak akkor, ha ezt megtette, a jövő őszszel veszi elő a politikát és csak akkor fogja megtudni, hogy Magyarországon ezen idő alatt mi történt. Arra pedig, hogy a megyei tisztikar, a ki eddig a megyének bizodalmát élvezte és a megye, mely akkor, mikor más nem volt, na­gyon jó volt, oly közönyösen és hidegen fogad­ják a javaslatot: én nem tudok mást mondani, (Halljuk! Halljuk!) mint hogy felhozok egy pél­dát, a melyet gyermekkoromban Jókai Mórnak egy munkájában : »ANagy Tükör«-ben olvastam. E szerint megtörtént az, hogy egy poéta rop­pant szerelmes volt egy leányba. (Derültség.) Elég az hozzá, hogy meg akarta látogatni és vitt neki egy bokrétát, de elkésett s kétségbeesésé­ben nem tudott mit csinálni. Az úton meglátott egy szamarat és felült rá, de az lelökte. Akkor eszébe jutott a bokréta, föltüzte a botja hegyére s oda tartotta egy araszszal a szamár orra elé, (Derültség a szélső haloldalon.) abba az irányba, hol a kedvese lakott. És a szamár el akarván érni a bouquetet, hűségesen a czélhoz vitte. (De­rültség bal felől.) Méltóztassanak elhinni, hogy ha a minister­elnök úr azt mondja, hogy megkétszerezi a lisztviselők számát, kik úgy is kevesen vannak és hogy megduplázza azok fizetését, ezek még azt se bánják, hogyha behozzák az absolutis­must. (Mozgás jobb felől.) A mikor én itt egy férczmunkát látok; midőn látom azt a lázas sietséget, melylyel az úgy a bizottságban, mint itt a házban keresztííl­hajtatik : akkor én ettől — mert mint magyar ember, nekem is jogom van a gyamikodásra — (Derültség jobb felél.) ettől jót nem várhatok, ily gyanús körülmények miatt e munkát, még ha jó volna is, rossznak kellene tartanom. (Derültség.) Magam is osztom azt a felfogást, a mit nem egyszer, hanem többek között akkor is, midőn Szabolesmegye szennyesét tárgyaltuk — a mire Horánszky Nándor t. képviselőtársam is emlé­kezni fog — kifejeztem, hogy a jelenlegi vármegyét a közigazgatási rendszer ideáljának nem tartom s mikor az államosításról szó volt, jeleztem azt, hogy a jelenlegi vármegye minden lehet a világon, csak jó nem, mert az a jó köz­igazgatásnak valóságos carricaturája. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ne méltóztassék tehát azt gondolni, hogy midőn én a vármegye és a választási rendszer mellett felszólalok, azt a jelenlegi vármegyének érdekében teszem, mely nézetem szerint is tel­jesen megvan romolva és mételyezve. Ezért én ugyan egy árva s?ót sem vesztegetnék; de önök ennek a vármegyének békót vertek kezére és lábára és azt ezen korral mégis versenyre akarják kényszeríteni. (Derültség.) Pedig abból a »Kincsem«-ből sem lett volna oly híres verseny­paripa soha, ha annak a jockey-je kölöuczöt kötött volna a nyakába és úgy futtatta volna. (Derültség bal felöl.) Én a megyéről le akarom venni a békókat, meg akarom adni a tisztviselői karnak a megélhetés függetlenségét, (Helyeslés bal felől.) függetleníteni akarom alulról és felül­ről és a mi a fő, el akarom venni azt a jogot, hogy a tisztviselőt bárki is kortesczélokra fel­használhassa. (Helyeslés bal felől.) Méltóztassék elhinni, hogy addig, a míg a kormány a tiszt­viselővel korteskedtet a maga érdekében, addig a közigazgatás, legyen a tisztviselő akár kineve­zett, akár választott, jó nem lesz soha. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nekem az a meggyőződésem, hogy ha a tiszti­kart élethossziglan választanok s ha az azt látná, hogy szorgalma folytán előmenetelre van kilátása; ha ez által neveinők benne az önérzetet s a tisztviselő nem volna a főispán creaturája és ha megadják a megyének rendelkezésére, a mit az államosításra szántak, annak csak felét; a tisztikart szaporítsák meg szinte csak fél­annyival; nyújtsák a megyének ugyanazokat a biztosítékokat, a miket gróf Apponyi így i« követel: a választott tisztikar — lelkem teljes meggyőződésével merem állítani — kiállja a, versenyt az államosítókkal. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De semmi sem jellemzi jobban a mai hely­zetet, azon nyomorult szerepet, mit e tisztikai' játszik, mint az, hogy a midőn itt a házban a ministerelnök úr és az államtitkár úr órákon át egyebet sem csinált, mint hogy ezen tisztikart szidja, piszkolja és mindenféle gyanúsításokkal illeti, még csak meg sem mozdul. (Igaz! Úgij van l a szélső baloldalon. Ellenmondás a jobboldalon.) Méltóztassanak elhinni, hogy a 60-as években, mikor még a tisztikarban önérzet volt, az ezt el nem tűrte volna. (Zaj jobb felől.) Gulácsy Dezső: Most is van! (Úgy van! jobb felől.) Uray Imre: Most is van benne önérzet, az igaz; de benn hordja bugyellárisában, hogy valahogy meg ne lássák odafenn. (Zajos ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents