Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-509
509. országos ülés 1891. junius 19-én, pénteken. 323 életszervnek tekintené, hanem megszabja csupán azért, mert őt annak fentartására a kormány ígérete kötelezi. Innen van az, hogy midőn az önkormányzat hatáskörének kikerekítéséről van szó, e javaslat elvi szempontokat absolute nem ismer. Nem válogatja, hogy melyek azon feladatok és teendők, melyek okvetetlenül csak államilag intézhetők el és nem kutatja, hogy melyek azok, melyeket már természetüknél fogva ig hatékonyabban láthat el az önkormányzat, mint az állam. Innen van az, hogy midőn ez a kormány ígéreténél fogva fentartott önkormányzat hatáskörét megszabja, hogy úgy mondjam: péle-méle válogatja ki az összes igazgatási ügyek körül mindazokat, melyeknek egyetlen szilánkja sem érintkezik a hatalmi sphaerával s azokat odadobja az önkormányzat keretébe. Ellenben mindazon feladatokat, melyekben a hatalmi érdeknek, a hatalmi czéloknak csak egy szikrája is fenmarad, lefoglalja az állam számára. (Igaz! a szélsőbalon.) Ily felfogás mellett, t ház, egy "oly közigazgatási szervezetet componálni, a mely a közérdeknek szolgálatában helyesen működhetne, lehetetlen. Lehetetlen e közigazgatás szervezetét úgy összealkotni, hogy az egyéni és közszabadsági jogok sérelme nélkül correct mííködhetnék ; sőt annak ily módon való összekeverése károsan hat viszont magára az állam igazgatására is, sőt képes azt teljes mértékben veszélyeztetni. A törvényhozás, t. képviselőház, nem ismerte azt az elvet, a melyet a törvényjavaslat elfogad; midőn az alkotmányos államot be kell rendeznie ; midőn az állam intézményeit meg kellett alkotnia: elfogadta azt az elvet, a melyet az imént bátor voltam jelezni és a mely abban áll, hogy az állam hatalmi körébe esik mindazon feladat, a melynek ellátására a társadalom maga képtelen. Ezen elv alapján nyilvánította a törvényhozás állami feladatnak az adóügyet, az igazságszolgáltatást, a katonaügyet, a közlekedés és közmunkaügyet, a postát és távirdát és hogy többet ne említsek, legutoljára a közbiztonságot is. Miért kell 'tehát most a közigazgatásnál ez elvtől eltérni? Miért kell most a közigazgatás egész rendszerét principialiter felforgatni és abban elv nélkül egy képtelen szervezetet alkotni? Hisz a törvényhozásnak eddig követett elve alapján haladhatunk tovább és áldásosabban. György Endre t. képviselőtársam már említette, hogy hisz államosítandó volna még elég feladat, nevezetesen államosítható volna a házasságjog és az anyakönyvek egységes vezetése. Én tovább megyek, t, ház és meg fogok még jelölni oly feladatokat, a melyek okvetlenül államilag intézendők el: nevezetesen a közegészségügy, a közoktatás és a nevelésügy az egész vonalon. (Helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen mindannyian, a kik e törvényjavaslatot behozták és védelmezik, mint elengedhetíen követelményt állítják oda a nemzeti állam kiépítését. Ez önfentartásunk elengedhetlen feltételének biztosítására, valósítására azonban csak egyetlenegy út — de biztos út — kínálkozik és ez a közoktatás és népnevelés. Románia példájára hivatkozom, hogy az államilag szervezett közoktatás- és népnevelésügy mily óriási sikereket mutat fel a nemzeti állam megalkotásában. És ha a javaslat szerzői azt hiszik, hogy e vallásfelekezetek és nemzetiségek által széttagolt társadalom önkormányzata képes a nemzeti állam érdekében a közoktatás és népnevelés szervezésére: úgy ez rendkívüli öncsalódás és annak bizonyítéka, hogy a nemzeti állam és társadalom igaz érdekei iránt érzékkel nem bírnak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ott van a közegészségügy. Vagy azt hiszi a javaslat, hogy ÍI közegészségügyet, a mely az állam és társadalom égető szüksége gyanánt jelentkezik, a mi anyagilag szegény és szellemileg talán nem eléggé érett társadalmunk úgy tudja ellátni, a mint azt államilag szervezett erők a czélnak megfelelőleg képesek volnának? Folytathatnám tovább; de miután csak azt akarom kimutatni, hogy az egészséges állami és társadalmi fejlődés föltétele közigazgatási úton e javaslatban biztosivá absolute nincs: én e javaslatot el nem fogadom, (Helyeslés a szélsőbalon.) Végezetül, t. képviselőház, legyen szabad a választás és kinevezés kérdése felett igen röviden nyilatkoznom. (Halljuk!) Talán beszédem eddigi fonalán is eléggé törekedtem bebizonyítani ama felfogásomat, hogy én először a jó •közigazgatást a reform elengedhetlen feltételének tekintem, másodszor, hogy e feltételnek a jelenlegi közigazgatási rendszer sem felel meg, harmadszor, hogy a jó közigazgatás feltételeit én, bármelyik közigazgatási rendszer fogadtassék is el, mindkettőben elérhetőnek tartom. De ha ez így van, t. ház, csakugyan nem vagyok képes belátni, hogy miért kell fejlődésünknek történeti alapjait elhagynunk, hogy kinevezési rendszerrel szervezzük a közigazgatást, midőn választási rendszer mellett is teljesen lehet úgy szervezni, hogy az a jó közigazgatás kívánalmainak is megfelel. (Helyeslés a szélsőbalon.) Beöthy Ákos mélyen t. képviselőtársam remek beszédjében azt mondja: azért kell elfogadnunk a kinevezési rendszert, mert az 1848-ban az ő elévíühetlen jogaiba vissza nem helyezett magyar állam restitutioja csak a ki41*