Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-508
; fi08 ^rsüítgos.aiés t891. j uniós 18'An, csiitörlBkRn. gQ3 meg a határozatot niaga, rój ja ki a büntetéseket, mi beleegyezünk, ha már a sors és a törvényhozás ezt a tisztséget ránk mérte, mint csapást; (Derültség.) de mi sem felfelé, sem lefelé nem vállalunk garantiát vagy szavatosságot az intézkedéseiért. (Derültség bal felől) T. ház! Sokat lehetne még a részletekről beszélni, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbal felöl.) de ezektől eltérve, engedje meg a t. ház, hogy mielőtt türelmével teljesen visszaélnék, (Halljuk! Halljuk!) Beöthy Ákos t. képviselőtársamnak a minap tartott nagyszabású, mély politikai bölcsességről tanúskodó beszédjére, melyet én mindenkor rendkiviíli élvezettel hallgatok és olvasok, egy megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbal felől.) A t. képviselő űr beszédje közben hozzánk fordult és az iróniának bizonyos keserű hangján azt kérdezte tőlünk, hogy lelkesedünk-e mi azon a látományon, hogy a vármegyék most a legutóbbi közgyűléseken az államosítás eszméjének oly készségesen hajtanak fejet és térdet. Nem deprimálja-e illusioinkat, ha ezeket tapasztaljuk? Hát, t. ház, az én illusiomat nem deprimálhatja ez, mert nekem e tekintetben nem is voltak illusioim és gondolom, pártom t. tagjainak sem. Mert a vármegyék ezen hareza nem az elvekért, hanem kenyérkeresetért folyik. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Méltóztassék csak figyelemmel tekinteni ezen vármegyék múltját és működését, méltóztassék figyelembe venni, mily módon születnek meg ezen vármegyei határozatok. (Ha íjuk! Halljuk !) Fehér vármegyére hivatkozom ismét, mert azt ismerem legjobban. Fehér vármegye a legtöbb politikai kérdésben, mely a megye zöld asztalára kerül, ellenzéki állást szokott elfoglalni és most mégis 13 szavazattal elbukott Meszlényi Lajos t. képviselőtársamnak az államosítás ellen irányuló indítványa. És miért bukott el, t. képviselőház? Mikor a szavazásnak vége volt, a szavazásban 19 községi jegyző vett részt, ezek közül 17 az államosítás melett nyilatkozott, olyan Í7, a kik máskor mi mellettünk foglaltak állást. Azt kérdeztem ez utóbbiaktól: vájjon mi találta önöket, hogy nekünk most hátat fordítanak és miért kivánják az államosítást? Erre ők azt felelték: ne méltóztassanak nekünk rossz néven venni, az urak nekünk kenyeret nem adnak. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon) Ennek a törvényjavaslatnak van egy paragraphusa, melynél fogva mi teljesen ki vagyunk szolgáltatva a kormány hatalmának. Ha mi rólunk a főispán vagy minister megtudja, hogy mi most a megyegyűlésen az államosítási törekvések ellen agitálunk: akkor a legelső alkalommal majd elbánik velünk a kormány és különösen ha akad köztünk egy vagy más, a ki németül vagy tótul beszél, biztosak lehetünk benne, hogy a Kárpátok tövébe, vagy Erdélybe fognak áthelyezni. (Igaz! Úgy van !a szélsőbalon.) De, t. ház, nemcsak a községi jegyzők beszéltek így, így szóltak független férfiak is, a kiktől azt kérdeztem, hogy minek tulajdonítsam, hogy az urak az államosítás mellett szavaztak és mit várnak az államosítástól? Azt felelték, hogy a közszolgálatra nézve valami különös jót nem várunk, hanem tetszik tudni, hogy nekünk a fiaink növekednek és mi nem riskirozhatjuk meg, hogy a főispán megtudja, hogy egyikünk vagy másikunk az államosítás ellen agitált, mert micsoda képpel mennénk akkor a főispán elébe és mi módon kérhetnők, hogy fiainkat ide jegyzőnek, vagy amoda szolgabírónak nevezze ki. (Élénk derültség a szélsőbalon. Igaz! Úgy van!) Ezért mondom, t. ház, hogy nem az elvek hareza az, a mely most a vármegyékben folyik, hanem kenyérért való harcz. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Evek óta kéri nemcsak a vármegyei tisztikar, hanem az állami tisztviselői kar is, hogy fizetése javíttassék, anyagi helyzetén és existentiáján valami változás történjék. De a pénzügyministernek — nem a mostanit értein, hanem elődjét — mindig volt indoka, a melylyel ezt a kérdést el lehetett odázni, mindig az állam zilált pénzviszonyaira hivatkozott. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon) Csak egy volt, t. ház, a mi bennünket méltó szomorúsággal — hogy ne mondjam: irigységgel — töltött el, az, hogy mégis van a mi társadalmunknak egy osztálya, melyre az államnak romlott pénzüg} i viszonyai befolyással nem voltak és ez a katonai osztály. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A katonaság volt az, a hol a fizetéseket javították. Senki másnak nem ebben a társadalomban, csupán a katonaságnak, melynek pedig addig sem volt oka a panaszra! (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Mert hiszen méltóztassék csak tekintetbe venni egy Budapesten élő alantasabb állami tisztviselőt, a ki körülbelül egy rangban van azzal a hadnagygyal és méltóztassék ezeknek jövedelmei közt párhuzamot vonni. Egy Budapesten székelő'hadnagynak havi 40 forint lakáspénze van ; micsoda állami tisztviselőnek kell annak lenni, a kinek havonkint 40 forint, tehát évi 480 forint szálláspénze van! (Igaz! Igaz! a szélsőbalon.) Egy hadnagy 1200 forinton felüli fizetést húz; meddig kell a civilis pályán egy ifjúnak szolgálnia, míg ezt eléii! (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) És mérjük össze azután, t. ház, hogy micsoda előtanulmányok szükségesek ezen állásokra. (Halljuk! Halljuk !) Egy a civilis pályára készülő fiatal embernek el kellett végeznie a 8 gymnasiumi osztályt, (Halljuk! Halljuk!) érettségi
