Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-497

497. országos ftlés 1891. június 5-én, pénteken. — ü szemről nem tudom felfogni, miként lehetséges, j hogy az államot a közönség ellenőrizze. Kihez ] folyamodjék, ha csakugyan folyamodik? Ismét oly emberekhez, kik az államhoz sokkal közelebb állanak, mint a közönséghez; minden esetre nagyon nehéz elhinni, hogy akkor önkormányzat lesz, mert még rosszabb lesz a helyzet ez irányban, mint eddig volt. Államosították a rendőrséget. Méltóztassanak megengedni, hogy ezen államosítást egy kissé illustráljam. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Nálunk az egykori pandúrnak 14 forint volt a fizetése. Nagyon természetes, hogy ilyen körülmények közt az az intézmény elévült magától, mert bizony 14—15 pengőért embert, még kevésbbé pedig írni tudó embert nem lehet kapni. A ministerium nem akarta a fizetések felemelését megengedni, úgy, hogy azon 14 forint mellett egy koldustarisznyát is kellett annak a pandúrnak a nyakába akasztani, mert különben, hogy tudott volna megélni. Már most államosították a rendőrséget; és elhiszem, hogy ez által javult a helyzet, de a közönségnek a rovásara és nagy terhére, mert ma egy rendőr nem kerül többé 14 forintba, hanem kerííl egyre-másra 100 forintba havonkint mindent összevéve. Polónyi Géza: Majd elévül ez is! Detrich Péter: Adtak volna régebben csak felével többet a pandúrnak, vagy még egyszer annyit: lett volna legalább egy magyar intézmény, mert hiszen azok magyar ruhában jártak, a lovasok pedig sarkantyús csizmában és nem mondhattuk volna el azt, hogy ez az intézmény elévül, mint most a mai közigazgatásra mondják. Az Írnokoknak olyan fizetésük van, hogy abból nem képesek megélni, a megye közönsége pedig nem adhat többet a minister engedelme nélkül. Majd ha az új szervezet életbelép, bizonyára háromszorosra fogják emelni a megyék kiadásait, -és ez csak a mi rovásunkra megy, mert akkor majd azt fogják mondani, hogy ez okvetetlenül szükséges; de miért ? Azért, mert ki nem irtják és nem hagyják abba a kortespolitikát. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Önöknek szükségük van arra, én ezt átlátom, mert mi lesz az a kinevezett tisztviselő? Hiába mondják: törvény fog! majd intézkedni; hiába teszik azt az Ígéretet, hogy majd mindenféle bíráskodás lesz, mert az a kinevezett tisztviselő első sorban kortes lesz, azért én jótállok. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Derültség.) Ha az a tisztviselő függetlenségét akarja •érvényesíteni, akkor azon sok pnragraphus szerint őt a legelső alkalommal, a kisebb tisztviselőket a fölöttük álló s a nagyobb tisztviselőket a főispán, kiki a maga módja szerint, láb alól elteszi. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De még egy körülmény van. (Halljuk! Halljuk!) A mostani helyzet a tisztviselőt védi. Méltóztassanak megbocsátani, ha ő neki jövőre még egyszer annyi fizetése van, ily független nem lesz. Azt mondják, hogy a tisztviselőnek, a ki hat évre van választva, jövője nincs biztosítva. Magam is szívesen beleegyezem abba. De ezen lehet segíteni. Ha a községek tudnak jegyzőket életfogytiglanra megválasztani, a megyékre nézve is azon reformot hozná be az országgyűlés, hogy azok életfogytiglanra válaszszák tisztviselőiket. Én például Barsmegyében fél fizetéssel inkább és jobban is szolgálhatok, mert ismerem a kö rulményeket és mert lesz ott egy kis vagyonkám is, mint ha engem a minister vagy a főispán, mint a minister bizalmi embere, a minister jóvoltából áttesz Mármarosba vagy Sárosba, a hol sem a nyelvet nem értem, sem a viszonyokat nem ismerem. A mikor is csak az a két lehetőség áll előttem, vagy megmaradni, vagy elmenni. Pedig hát ez nem fog a törvényjavaslat intentioiba ütközni. Azt méltóztattak mondani, hogy ez új intézmény és hogy haladás. No, t. ház, méltóztassanak megbocsátani, de én ellenkező véleményen vagyok. Nézetem szerint, ez sem nem új, sem nem haladás; de sőt rémítő visszaesés. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Miben különbözött ettől a Bach- és Schmerling-korszak? Csak abban, hogy az akkori időben alig, vas:y nagy nehezen tudtak a hivatalokra magyar embert találni és kénytelenek voltak a hivatalnokokat importálni; ma pedig már oda íejlodtek a dolgok, épen a rossz közigazgatás folytán, hogy hasonló körülmények közt is akárhányat képesek kapni. Miért? Azért, mert 1867 óta — a mint a viszonyok igazolják — az ország közönsége napról-napra szegényedik. Erre untig elég az adat a napi lapokban, ha az árverési hirdetményeket megnézzük. Méltóztassék a sparcassák nagymérvű előhaladását tekintetbe venni. Ebben kellett volna intézkedni a minister úrnak, itt kellett volna valamit tennie, még pedig sürgősen, mert e tekintetben egy óra is különbséget tesz. Az öngyilkosok száma is napról-napra megdöbbentően szaporodik. Itt van e mellett a kivándorlási calamitas is, a mi szintén egyik jele annak, hogy a viszonyok rosszabbodnak. A hatvanas években ilyesmiről még csak hallani sem lehetett. A községek a kivándorlás következtében pusztulnak és ma már ott vagyunk, hogy a rendőri közegek határszéli állomásokról, pl.