Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-507

276 50?' országos ülés 1891. jutüns 17-én, szerdán. bizalommal a nemzet iránt, mert a nemzetre kell építeni, bármi következzék is. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Nekem nem okoz aggodalmat az, t. ház, — pedig az állam biztonságára és nyugalmára én is óriási súlyt helyezek — ha a közigazgatás efféle politikai intézményekkel nem támogattatik; mert mi lehet e tekintetben a legtöbb a mi történhet? Az, hogy t. barátaink és szomszédaink többségre jutnak. De hát van-e ebben veszély? Nincs, (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) mert én e tekintetben egészen őszintén nyilatkozom a mi t. szomszédainkkal szemben is, miután hitem szerint, ha ez bekövetkeznék: akkor olyan állapot fejlődnék ki, a midőn ismét az összeegyeztetés esete állana elő és a nemzet belátná, hogy viszonyaink következtében bizonyos helyzettel számolni kell ; tehát a felmerülő állapot legíeljebb rövid ideig tartó tünemény lenne. De, t. ház, daczára annak, hogy a törvényjavaslat számos hibában laboraí, indokolnom kell, hogy miért fogadom azt el mégis általánosságban. (Halljuk! Halljuk!) Az első és talán formai ok, mely rám szintén kötelező erővel bir, azon nyilatkozat, melyet a reconstruált kormány első belépése alkalmával az én t. barátom és vezérem : gr. Apponyi Albert tett, a ki nyíltan és őszintén kijelentette, hogy örömmel üdvözli azon reform-törekvéseket, melyeknek egyike a közigazgatás államosítása, A kiejtett szó kötelez és pedig egészen azon határig, a míg maga a törvényjavaslat olyan természetűnek nem bizonyul, a mely magát a reformot, annak becsét és értékét kétségessé teszi. (Úgy van! Úgy van! bal felől) De tovább menve, nem oszthatom Beöthy Ákos t. barátomnak azon véleményét és felfogását, hogy nekünk nem volt szabad a törvényjavaslatot elfogadni, a mennyiben azt nem egy olyan kormány mutatta be, mely olyan pártból keletkezett, a mely ezen retormot évek óta hirdeti és sürgeti. E felfogását már csak azért sem fogadhatom el, mert azért, hogy a kormány egy másik párt reformeszméit és törekvéseit teszi magáévá, a kormányt mi nem kárhoztathatjuk. Kárhoztathatják azok, a kik pártjából kiléptek (Helyeslés a baloldalon.) és a kik azt mondhatják, hogy nem így alkudtunk Kárhoztatják t. szomszédjaink is, a kiknek a reform elvileg nem kell; de hogy mi, a kik e reformot sürgettük, kárhoztassuk: ez a parlamentek történetében aligha nem példátlan volna. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Hiszen összes törvényhozási működéseink pártkülönbség nélkül arra tendálnak, hogy ellenfeleinket meggyőzzük azon intézkedések elfogadásának szükségéről, a melyeknek létesítése érdekében fér adunk és küzdünk (Helyeslés a baloldalon.) s én nem hiszem — ha csak kifejezetten meg nem czáfolnak — hogyha egy oly eset fordulna elő, hogy a kormány oly törvényjavaslatot nyújtana be, melyben az 1867: XII. törvényezikknek akár megbontása, akár egy részének érvénytelenítése, akár az ez irányzathoz való közeledés foglaltatnék, hogy mondom ez esetben, a mi t. szomszédaink azt mondanák és azt kívánnák, hogy gondoljuk meg a dolgot, hivatkozzunk új választásokra és csak azután fogjunk a javaslat tárgyalásába. (Élénk helyeslés jobb- és bal felől.) Holló Lajos: Az sem volna parlamentáris ! Polónyi Géza: Önöktől az! Horánszky Nándor: T. ház! Van egy másik még objectivebb indok, (Halljuk! Halljuk !) a mely bennünket valóban komoly megfontolásra utal. Mi következhetik be, t. ház, ha ez a reform most meg nem valósul? (Halljuk! Halljuk!) Bekövetkezhetik az, hogy vagy elesik a reform és akkor az ország nemcsak az administratio, hanem a közszabadsági biztosítékok tekintetében is azon szerencsétlen állapotban marad hihetőleg hosszú ideig, a melyben van és a melyért mi a felelősséget el nem vállaljuk. (Élénk helyeslés jobb- és bal felől). Vagy bekövetkezhetik egy másik eset: bekövetkezhetik jelesen az, hogy esetleg az országgyűlés feloszlatása után, vagy talán a következő országgyűlésen találkozni fogunk egy reformmal, a mely a jelenleginél még kevesebbet fog tartalmazni. (Igaz! Úgy van! bal felől.) És hogy, t. ház, ez az aggodalom joggal fenforoghat (Halljuk! Halljuk!) és fenforgott akkor, midőn mi a törvényjavaslat elfogadás vagy elvetése fölött tanácskoztunk és határoztunk, arra nézve nekem nem ugyan a szabadelvű párt conferentiájából — bár onnan is szivárogtak ki hírek — melyekre azonban nem hivatkozhatom, miután előttem azok nem authenticusak — hanem a ház tárgyalásaiból is van egy adatom. Tisza István képviselőtársam beszédében ugyanis, melylyel foglalkozni nem akarok, mert hiszen az a beszéd maga magával is eleget foglalkozik, a többi közt a következőket mondotta (olvassa): »Ismétlem, t, ház, hogy kívánom és óhajtom, hogy a magyar felelős kormány kezében összpontosuljon a fegyelmi jog végső fórumon, o bírjon döntő hatalommal a tisztviselői kar felett.« Ez egy absolut kijelentés, mely tehát arra az esetre is vonatkozik — melylyel szemben a törvényjavaslat sokkal liberálisabb és igazságosabb (Igaz! Úgyvaa! bal felől) és a közszabadság biztosítékait sokkal jobban tiszteli — midőn tudniillik a választásokba beavatkozó tisztviselőről van szó. A jelentésnek 4. lapján »/)« betű alatt