Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-505

505. országos ülés 1891. Június 15-én, hétfőn. 221 Szadovszky t. képviselőtársam is vonatkozott — ezek közé tartozott a volt ministerelnök úr is. (Úgy van! a szélsőbalon.) Mert ha végigtekintek ezen Í7 esztendőn, a mely idő alatt a t. ministerelnök úr ezt a szent szikrát keblében rejtegette és látom azt, hogy miként béníttatott meg a megyei törvényhatóságok szabad mozgása fokról-fokra; ha látom azt, hogy minden újabb úgynevezett reformtörvénnyel miként csatolták mindinkább a kormány járszalagára; ha látom azt, hogy miként vonatott el fokról-fokra a megyei törvényhatóságokról a szükséges eszköz arra, hogy feladatuknak kellőleg megfeleljenek és miként alakíttatott át a választás a kinevezésnek egyik módjává: akkor kételkedni nem tudok. Azon érdemeket, melyeket e körűi a volt kormányok szereztek, a mely kormányoknak a t. ministerelnök úr is tagja volt, senki hívebben nem jelezte, mint épen a t. belügyi államtitkár ítr. Most végre tehát kipattant ez a szikra, itt van a törvényjavaslat és ebben azok, kik a vármegyéket létfeltételük legszükségesebb eszközeitől fokról-fokra megfosztották ; kik letépték róla a ruhát és nem adtak neki egészséges, tápláló eledelt, azt mondják neki: hogy te nem vagy többé a civilisalt társaságba való. Tagadom, hogy ezt érvül lehetne felhozni a törvényjavaslat mellett, mert az legfeljebb a durva elbánásnak következménye. Ennek tulajdonítható legfeljebb, hogy akadtak az így elsanyargatott megyék közt többen, melyek hasonlóan az életunt ember őszi hangulatához, készek voltak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy nem várhatva többé jót, megsemmisüljenek, kifejezve sóhajtáskép néhány óhajt s így gyakorolva az önkormányzat nagy jogát, melyet részükre ezen törvényjavaslat is biztosított. Én, t. ház, ezen nem csodálkozom; még pedig annál kevésbé csodálkozom, mert ha voltak is a nemes önfeláldozásnak ily tünetei és ha igaz, hogy minden központosítás már természeténél fogva az államhatalmat és elfajult párturalom mellett a párt hatóságát és minden hatóságát emeli; igaz másfelől az is, hogy ezt az önfeláldozást igen nagy feladatok, nagy eszmék nevében követelik. Itt és ott hallottuk hangoztatni ezeket a nagy eszméket, ilyen az állameszme terjedése, a magyar nemzeti egység politikája, a jó közigazgatás és a jogállam, a melyet az igen t. belügyi államtitkár úr kineve zési rendszer nélkül képzelni sem tud, a mint azt beszédében monda. Ezek bizony nagy és nemes feladatok, de épen mi vagyunk, t. ház, azok, kik előtt ezen feladatok lebegnek és épen ezért ellenezzük meggyőződésünk egész erejével ezt a javaslatot és azt az egész javaslatban ajánlott rendszert, mert meg vagyunk győződve arról, hogy az ekkép tervezett végrehajtói hatalom bennünket mindezektől a feladatoktól messze-távol elvet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) Mi olyant akarunk, a mely ezen nagy kérdések és feladatok valódi megoldására vezet és a mely megoldás nem áldozza fel az életnek azt az eleven forrását, a melybői a vármegyék oly hosszú időn át erkölcsi hatalmaknak valóságos nagyságát merítették; (Élénk helyeslés a s.élsőbalon) nem áldozza fel sem theoreticus jelszavaknak, sem semmiféle oly intézménynek, mely lehet más országban jó, de nálunk, a mi viszonyaink közt, a mi hazánkra káros és veszedelmes. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Hogy az, a mit mi. akarunk nem az a megyei szervezet, a melyet 1876. és 1886ban prodncáltak, alig szükséges mondani. Hogy a reformra szükség van, még pedig épen azért, mert a nemzetnek legszükségesebb szerveit fokról-fokra meggyengítették és kivetkőztették valóságos életerejéből, égető szükség van, azt nem tagadom és azt mi közülünk nem tagadja senki. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Hanem tagadom és tagadjuk azt, hogy az államosítás valóságos reform számba megy. Tudom, hogy mikor mi azt mondjuk államosítás, kinevezés, ez nem valami reform: akkor azok, kik ezt az lígynevezett reformot a civilisatio nevében ajánlgatták nekünk, bizonyos előkelő mosolylyal tekintenek ránk; de tudom azt is, hogy a helyes törvényhozási működés, nem a külföldi intézmények vak utánzásában, hanem a külföldi intézmények ismerete mellett saját viszonyaink mérlegelésében és a kérdések lényegének vizsgálatában áll. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Már pedig, ha a kérdés lényegét vizsgáljuk, akkor az államosítás mögött nem fogunk találni mást, mint azt, hogy az semmi egyéb, mint centralisatio és nem csupán kinevezési rendszer, hanem az, a mit a németek oly helyesen neveztek el »Beamtenthum«-nak, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) de az önkormányzat nevében, hogy a szégyenét fedezze, körűlaggatva néhány fügefalevél. (Igaz! Úgy van! a széhő baloldalon.) T. ház! En is úgy vagyok ezzel a kérdéssel, mint igen t. képviselőtársam, Bujanovich Sándor, Azzal, hogy ezen centralisatio Beamteníhuni és a körűlaggatott önkormányzati rendszer általános elméleti szempontokból jó-e, vagy jobb-e valamely más rendszernél, nem foglalkozom, mert az én meggyőződésem az, hogy különösen ezen kérdésnél nem a theoreticus tantétek a döntök és azért nem is fogok X vagy Y író munkáinak felolvasásával foglalkozni, nem