Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-480

56 480. országos ülés 1891 t. minister úrnak módosít?anyaim szövegezése ellen kifogása lenne: szívesen hozzájárulok ahhoz, hogy azok a bizottsághoz visszaútasít­tassanak, vagy helyesebben szövegeztessenek. Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Madarász Jenő jegyző (olvassa). Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! Az előttem szólt képviselő úrnak telje­sen igaza van abban, hogy az igazságügy­ministerium által benyújtott szövegben ez a megkülönböztetés >főfelügyelet* és »felügyelet* nem fordult elő; de nem azért, mintha a főfelügyelet és felügyelet közt nem volna kü­lönbség — bátor leszek kifejteni, hogy igenis van — hanem azért, mert az 1871 : VIII. t.-cz. 5. §-a, a melyre az 1. §-ban hivatkozás törté­nik — és azért történik hivatkozás, mert az egyenesen fentartatik — a főfelügyeletről mái­maga intézkedik, és az igazságügy mi ni stert jelöli meg, mint a főfelügyelet gyakorlásának közegét. Nem akarván ismétlésbe bocsátkozni, egyszerűen hivatkoztam az idézett törvényszakaszra. Miután azonban épen ellenzéki részről az igazságügyi bizottságban ezen módosítás javas­latba hozatott és azt helyesnek tartottam : kérem a t. házat, méltóztassék a szöveget úgy, a mint van, elfogadni. (Helyeslés jobb felöl.) Legyen szabad megmondanom, hogy mi a különbség főfelügyelet és felügyelet közt. Bizonyos különbséget Polónyi t. képviselő úr is megjelölt már első beszédében, midőn azt mondta, hogy a főfelügyeleti jog általánosabb, szélesebb körre terjed ki, mint a felügyeleti jog. Ez az első különbség. De van a kettő közt tartalmi különbség is, mely abban áll, hogy a főfelügyeleti jog a leg­magasabb és azon jogot foglalja magában, hogy minden más felügyeleti hatóság részére abban a tekintetben, hogy a felügyeletet mikép gya­korolja, kötelező utasítást adhat ki. Ez a leg­főbb felügyeleti jog. Erre ezélzás is van; sőt nyíltan meg van érintve a 3. §. első alineájában. Tehát a két fogalom közt tartalmilag is van lényeges különbség. Ezt az eredeti szövegbe azért nem vettem fel, mert ez benne van az 1871: VIII. t.-cz. 5. §-ában. A mi a t. képviselő úr másik indítványát illeti: ez tulajdonképen azt tartalmazza, hogy ik­tattassák be az első szakaszba az a korlátozás, mely a hetedik szakaszban van, mely szerint fel­ügyeleti teendőkkel nem lehet megbízni más közeget, csak olyant, a mely legalább is egyen­rangú azon bíróság főnökével, a mely bíróság­nál az egyes felügyeleti cselekmény teljesítendő. Ezt bevenni az első szakaszba nem tartom czél­szertínek. Még pedig azért nem, mert az 1. §-ban nemcsak az egész bíróság megvizsgálásáról van szó; az 1. §. utolsó alineája az igazságügymi­áprilta 21-én, kedden, nister jogkörébe eső egyéb felügyeleti cselekvé­nyekről is szól, a melyek lehetnek igen apró, kevésbbé jelentéktelen felügyeleti cselekmények, a melyek nem egy egész bíróság megvizsgálására vonatkoznak; tehát a melyekre nézve ezt a kor­látozást kimondani valóban felesleges volna. Egyébiránt nem tudom, hogy mennyiben nyug­tathatom meg a t. túlsóoldalt: csak arra vagyok bátor figyelmüket felhívni, hogy ezt a korláto­zást a gyakorlatban rendszerint mindig megtar­tották a vizsgálatoknál. Ezt a dolog természete hozza magával. Az igazságügyministerium eddig ilyen korlátozáshoz kötve nem volt; és mind­amellett 21 év alatt még sem történt soha egyet­lenegy sem történt soha egyetlenegy esetben sem, hogy alsóbb rangú vizsgálóközeg küldetett volna ki valamely bíróság megvizsgálására, mint azon megvizsgálandó bíróság főnöke. Polónyi Géza: Ki kell mondani a tör­vényben ! Szilágyi Dezső igazságügyminister: De úgy, a mint azt a t. képviselő úr kívánja, kimondani nem lehet, hogy egyáltalában minden felügyeleti teendővel mindig csak olyan rangú közeg küldessék ki, a milyen például a bíróság főnöke. Ezt nem tartom szükségesnek. Kérdem például: ha az iktató hivatalt, az iktató köny­veket kell vizsgálni, nem lehet-e alsóbb rangú tisztviselőt kiküldeni? (Egy hang a szélső bal­oldalon : Lehetnek más esetekben is!) Más esetek­ben sem, még akkor is feleslegesnek tartom. Ezért kérem a t. házat, hogy a »főfelügye­let« szót megtartani és a szöveget változatlanul elfogadni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra senki sem lévén fel­jegyezve, ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Az 1. §-hoz Polónyi képviselő úr alternatív módosítványt adott be, melynek első része a szöveg megváltoztatását kívánja. Ha ez el nem fogadtatnék: akkor a szakaszhoz új bekezdés felvételét hozza javaslatba. Kérdem tehát a t. házat: méltóztatik-e a »főfelügyeleti« szót az első bekezdés első sza­kaszának utolsó sorában a bizottság szövegezése szerint fentartani, igen vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt fentartják: méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a »főfelügyeleti« szót változatlanul el­fogadván, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az a második bekezdésben is fentartatik; a harmadik bekezdés meg nem támadtatván, azt elfogadott­nak jelentem ki. (Helyeslés.) Kérdem most a t. házat: méltóztatik-e az ekként változatlanul fentartott első szakasz végére a Polónyi képviselő úr által javasolt negyedik bekezdést elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!)

Next

/
Thumbnails
Contents