Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-496

49G. orszAgos ülés 1891, juntns 4-cn, esiit.6rt5k5n. 37 \ lékezett nagy férfiakról szerettem volna, ha eszébe jutott volna ez alkalommal az a nagy férfiú, a kinek nagyságát ő bizonyára nem vonja kétségbe, valamint nem vonja senki más sem, és ha egyéb más kérdésekben nem is, de ebben a kérdésben, úgy hiszem, döntő szóval bír, mert hiszen ő tudja a legjobban megítélni, hogy vájjon összeegyeztethető-e a parlamentarismus a megyei rendszerrel. Felesleges mondanom, hogy Kossuth Lajost értem. (Éljenzés a szélsőbalon.) 0 alapította meg a parlamenti rendszert és indítványozta a ministeri kormányzást és ő e mellett ragaszkodott és ragaszkodik a mai napig is a választási rendszerhez. Megemlékezhetett volna a t. képviselőtársam arról, hogy igen rövid ideje annak, hogy Kossuth Lajos, a midőn előadja az 1848: XVI. t.-cz. történetét és érintkezését, viszonyát Széchenyi István grófifal: elmondja nemcsak a maga nézetét, melyet röviden abban fejez ki, hogy ha akkor, úgy mint ma, választani kellett volna a kettő közt, ha csakugyan összeférhetien a kettő, minden habozás nélkül maga buktatta volna meg a saját maga által indítványozott parlamentarismust, mintsem feláldozza amunieipalismust, mely alapját képezi a polgári szabadságnak és a mi a fő, hazánk alkotmányosságának; (Úgy van! a szélső baloldalon.) de ezenkívül idézi Kossuth Lajos Széchenyinek véleményét is, a ki határozottan mondja, hogy a jövőre való tekintethői és a jövőben minket érhető zavarokra való tekintetből szükséges a megyei rendszert fentartani. Tehát ezek a nagy férfiak, kiket a jelenkor mindenesetre a nemzet legnagyobb fiainak isméiéi, más eredményre jutottak. Mielőtt beszédemet befejezném, lehetetlen, hogy pár szóval ne jelezzem, habár már ez megtörtént, — de vannak dolgok, a melyeket ismételni kell, — azt a tárgyalási modort, melyet a kormány ez alkalommal reánk kényszerít; (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) azt a tárgyalási modort, a melyre nézve nem habozom kimondani, mert teljesen megfelel az igazságnak, hogy a mit ma a t. kormány a magyar törvényhozással művel, ez nem egyéb, mint a legdurvább parlamenti erőszak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt követelni tőlünk, hogy ítéletet mondjunk, szavazatot adjunk be egy javaslat-töredék felett, a melynek horderejét annál kevésbbé vagyunk képesek megítélni, mint hogy annak hosszú lánezolafát és következményeit be nem láthatjuk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Beterjesztetett egy javaslat, a mely talán csak 10 esztendő múlva lesz teljesen befejezve. Nem szólok midazokról, a mik hozzá tartoznak, csak azokról, a mik múlhatatlanul szükségesek, hogy egy részét megítélhessük: és ez a községi és a városi rendezés. Ez az a minimum, a melyet ketté szakít inunk nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a közigazgatásuak lelke, lényege tulaj donképen nem a megyében fekszik, hanem a községekben és ezért a hatáskört, melyet a t. kormány e javaslatban a megyére ruház, csak akkor tudom megítélni, ha látom, milyen lesz a viszony a megye és a község között; ha tudom, vájjon ebből a megnyirbált önkormányzatból maradt-e mégis valami a szegény nép számára. (Helyeslés a siélsö baloldalon.) És pedig csak akkor tudom megítélni, ha a községek rendezéséről szóló javaslatot ismerem. Nem kevésbbé fontos kérdés, vájjon annak a kormánynak,a mely oly nyugodtan, minden habozás nélkül nyúl az ősi intézményekhez, mi szándéka van a városokkal? (Úgy van! a szélső baloldalon.) A városokban lüktet a nemzeti közművelődés lelke. Rendkívül fontos az a kérdés, vájjon az a kormány, mely ezt a javaslatot szerkesztette, miként eontemplálja a városok átalakítását? Van-e köztünk valaki, kinek csak sejtelme is lenne arról? Hiszen ne felejtsük el, hogy még a jelen javaslat is, melyet oly hamar óhajtana a kormány a törvényhozási forumokon keresztülhajtani, az utolsó perczig titokban tartatott. Emlékezünk rá mindnyájan. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Találgatták, volt egy lap, mely lopva közölt egy-egy czikket: ez lesz benne, az lesz benne; annyira, hogy tulajdonképen az az éljenzés, mely ezen törvényjavaslat benyújtásakor ebben a házban úgy vaktában kitört, tulajdonképen psychologice csak onnan magyarázható, hogy Örültek annak,hogy végrevalahára itt van az, a mi oly nagy titok volt, látják a medvét. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De alig volt idő annak áttanulmányozására; megítélése — becsületemre mondom — merő lehetetlenség, úgy nekem, mint másnak, tisztán közigazgatási szempontból is, eltekintve a politikai szempontoktól, melyek, fájdalom, elég tért nyújtanak a megítélésre. De azt követelni egy törvényhozástól, hogy az ilyen törvényjavaslatot rögtön tárgyalja és megszavazza, azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy parlamenti erőszak. ( Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Á mi pedig magát a javaslat érdemét illeti, (Halljuk! Halljuk !) megjegyzem, t. ház, hogy az rendkívül nagy veszélyt rejt magában azon viszonynál fogva, a melyben maga a neaizet saját kormányával áll, valamint a jövő eshetőségeivel szemben is. Hogyha én kiszolgáltatok ekkora korlátlan hatalmat egy kormánynak, bármely kormánynak, álljon az bár saját elvbarátaimból is; kiszolgáltatok oly hatalmat, hogy az majd arra se szoruljon, hogy e parlamentből merítse hatalmát, annyi erővel rendelkezzék, 47*