Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-495
332 495. országos ülés 1891,jnnios 8-kr>, szerdán. legnagyobb illusiónak tartanám azt hinni, hogy ez a javaslat, vagy bármely javaslat a világon, életbeléptetése után egy varázsütésre azonnal jó és tökéletes közigazgatást teremthet. Nagyon hosszú idejű rendszeres és következetes munkára lesz szükség, hogy közigazgatásunk a javaslatban foglalt reform alapján elérhesse azt a niveaut, a melyen a nyugati államok közigazgatása ma már áll. (Helyeslés. Úgy van! jobb felől) Tekintsük csak a viszonyokat és a közigazgatásnak történelmi fejlődését. Hogy azt a példát, a porosz közigazgatást hozzam fel, a melyet legtöbbször hallunk említeni: méltóztassanak figyelembe venni, hogyan fejlődött ki a modern porosz közigazgatás? (Hallíjuk! Halljuk!) Századok munkájának eredménye az. Fokrólfokra, lépesőrőblépcwőre alakultak ott át a társadalmi viszonyok, képződtek ki ezen átalakult viszonyokra az állami feladatok, a melyek szabályozást igényeltek; fokról-fokra jegeczesedtek meg a jogszabályok, a melyek ezen viszonyok rendezésére alkalmasak; lassankint képeztetett ki a hivatása magaslatán álló azon tisztikar, a mely — hogy úgy fejezzem ki magamat — ma már az anyatejjel együtt szívja magába a közigazgatás elméleti és gyakorlati ismereteit. (Úgy van! jobb felől.) Hogy egy ilyen generatiók munkájának eredményét képező állapottól mi még messze vagyunk, ez természetes. Magyarország különösen a közigazgatási jog szempontjából 1848-ig egészen középkori állapotokban volt. Közigazgatásunk teljesen a rendi szervezeten és földesúri jogon alapult patriarchális jelleggel birt. (Halljuk! Halljuk!) 1848-ban jött a chaosz. A chaosz, mely szét rombolta e szervezetet és helyébe oly állapotot teremtett, mely nem hogy képezte volna a magyar nemzetet a modern közigazgatási feladat teljesítésére, de a dolog természeténél fogva elriasztotta attól, hogy a munkában részt vehessen. (Igaz! Úgy van! jobb felől,) Midőn i867-ben a nemzet önrendelkezési jogát visszanyerte, azon óriási feladat előtt állott, hogy semmiből egy rohamosan alakáló társadalom közepette, melynek folytonos átalakulásnak voltak kitéve, úgy azon viszonyai, melyek az anyagi közigazgatási jog terén gondozást igényelnek, valamint azon viszonyai is, melyekhez a közigazgatás szervezetének alkalmazkodnia kell; hogy lehetőleg rövid idő alatt valósítsa meg a modern államélel minden feladatát, teremtse meg a modern közigazgatási, anyagi jog egész rendszerét és teremtsen egy alkalmas szervezetet ennek végrehajtására. Hogy ezen feladat megoldásától még igen messze állunk: azt, úgy hiszem, senki sem róhatja fel annak a korszaknak, mely ezen munkával eddig is, mikor csak a viszonyok engedték,buzgóan és híven foglalkozott. Anélkül, hogy a múltnak alkotásaira visszatérni akarnék, egy dolgot nem hagyhatok említés nélkül. Nem hagyhatom azért, mert világot vet arra a szellemre, a melyben a mögöttünk álló korszak a közigazgatás problémáival foglalkozott. Ez a pénzügyi igazgatás. (Halljuk! Halljuk!) A fölött nem vitatkozom, t. ház, hogy mennyiben rossz és mennyiben nem a pénzügyi igazgatás. Megengedem, hogy itt is sok ma a tennivaló; bár határozottan merem állítani, hogy igen messze előre mentünk már azon állapotoktól, hol ezelőtt 20 esztendővel állottunk. (Helyeslés jobb felöl.) Csak egy dologra hívom fel a t. ház figyelmét. Midőn a szabadelvű párt megalakult és midőn az államélet egyéb terei közt a pénzügyi téren is a reform-munkáiatoi megkezdte, első lépése mi volt? Az, hogy bevonta az önkormányzatot a pénzügyi igazgatásba. Második lépése pedig az volt, hogy megteremtette a független pénzügyi bíróságot, vagyis megadta a pénzügyi jog terén a bírói védelmet. {Igás! Úgy van! jobb felöl.) Ha azt látjuk, t. ház, hogy épen a pénzügyi téren, mely az úgynevezett gouvernementalis szempontok legféltettebb terrénumát szokta képezni, bevontuk minden pressio nélkül, saját meggyőződésünk alapján, egyfelől az önkormányzati elemet, másfelől a bírói jogvédelmet a pénzügyi igazgatásba : akkor, azt hiszem, nem lehetett soha e párt szelleme olyan, a milyennek ezt feltüntetni szeretnék. (Helyeslés jobb felől.) Azonban, t. ház, hogy az eddig végzett munka sok tekintetben nem járt kielégítő eredménynyel és hogy sok irányban bizonyos pangás kétségtelenül észlelhető a közigazgatás terén: ennek, erős meggyőződésem szerint, egy oka van, az tudniillik, hogy viszonyaink átalakulása, társadalmi és közigazgatási életünk fejlődésénél fogva a választási rendszer napról-napra tarthatatlanabbnak bizonyult. (Úgy van! jobb felöl.) Nem akarok ebben a tekintetben ismétlésekbe bocsátkozni. (Halljuk! Halljuk !) Ezen szempont, annyira, bőven és oly szépen volt t. képviselőtársam gróf Apponyi Albert beszédében kifejtve, hogy nem próbálom csekély erőmmel tökéletlenebb formában ismételni azt, a mit magam is teljes mértékben osztok. A dolog tényleg úgy áll: a választás — a nélkül, hogy ez a formában, a §§-ban kifejezésre jutott volna — egészen más jelentőséggel bír addig, a míg annak utján oly elemek jutnak a tisztviselői állásra, kik ha részesülnek is némi szerény remuneratioban, azt nobile officiumnak tekintik: és az egész intézmény és hatásának képe megváltozik, a mint a választott tisztviselők rendes hivatalnokokká válnak, a kik a
