Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-494
494. országos ülés 1891. junlus 2-áu, kedden. 321 viselőtársam ugyanis azt mondotta, hogy ők a vármegyének igaz barátai és nem mi, és azt mondotta épen most beszédének befejezéséül, hogy én azt jósoltam, hogy a most szőnyegen levő törvényjavaslat által alkotott állapotok még száz évig sem fognak tartani. Bocsánatot kérek: nem ezt mondottam; hanem azt, hogy általában az áj államjogi theoriákon alapuló intézmények nemcsak minálunk, hanem egyáltalában selul nem fognak oly soká tartani, mint a középkori államszervezet a maga egészében. Azt hiszem, hogy a kettő közt meglehetős különbség van, mert azt a kérdést, hogy e törvényjavaslatnak mi lesz a sorsa s hogy annak törvényerőre emelkedésével teremtett állapotok meddig fognak tartani, fel sem vetem. Én általában beszéltem a középkori institutiók tartamáról, az újkori államjogi theoriákon alapuló modern, a jelenleg fennállótársadalmi fejlődésen alapuló állami szervezet maradandóságáról: és erről mondottam, hogy az mostantól számított száz évig aligha fog fennáliani. A mi a most tárgyalt javaslatot illeti, azt hiszem, hogy az ez által teremtendő állapotok 100 évig sem fognak tartani. Földváry Miklós t. képviselőtársam még azt is felemlítette, hogy mi már azért sem vagyunk a vármegye barátai, inert azt még az ellenőrzésre sem tartjuk képeseknek. Erre nézve utalom őt Vadnay t. képviselő úr beszédére, a ki már megczáfolta azt, hogy ez a szervezet kiválóan nem az ellenőrzésre van hívatva. (Helyeslés a szélsőbalon.) Földváry Miklós: T. ház! Azon magyarázat, melyet br. Prónay Dezső szavainak az imént adott, azt hiszem még jobban feljogosít azokra, a melyeket az imént elmondani szerencsém volt. Mert a t. képviselő úr az imént világosan azt állította, hogy ő nem is a törvényjavaslatra, vagy az általa életbeléptetendő intézményekre, hanem általában a modern intézményekre mondotta, hogy azok száz esztendeig sem fognak tartani. Ezzel, azt hiszem, a t, képviselő úr még csak súlyosbította előbbi szavait. A mi pedig azt illeti, hogy engem Vadnay t. képviselőtársam beszédére utal, arra azt jegyzem meg, hogy nem nyilatkoztam, hogy azzal mindenben egyetértek és így az ellenem arguraentumkép felhozható nem volt. (Helyeslés jobb felől) Elnök: Azt hiszem, hogy az idő előrehaladott volta következtében méltóztatik a t. ház a tanácskozás folytatását a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére kitűzni. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 45 pereskor.) KÉPVH. NAPLÓ 1887—9á. XXIII. KÖTET. «