Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

498. országos ülés 1891. június 1-én, hétfőn. §77 azok a jogbölcsészeti érvek, melyekkel ki lehetne mutatni, hogy az állampolgároknak a végrehajtáshoz semmi közük? Ha el van ismerve, hogy az állampolgároknak joguk van maguknak hozni meg azokat a törvényeket, melyek szerint az államélet kötelékében élni, kormányoztatni akarnak, micsoda rationál fogva lehetne őket kizárni abból, hogy maguk intézkedjenek azon törvények végrehajtásáról is. A semmit rólunk nélkülünk elvénél fogva törvényhozás és kormányzásnál egyenlően érvényesülnie kell a népakaratnak. Érvényesülnie kell azért, mert a végrehajtás mikéntjétől épágy függ a polgárok jólléte, mint maguktól a törvényektől. És a mi a kivihetőség szempontját illeti: az, hogy a közigazgatásban az állampolgár érvényesíthesse a maga jogait, még könnyebben kivihető; mint az, hogy ezt a törvényhozásban megcselekedje. A törvényhozásnál nem lehet elkerülni a központosítást, ebben az állampolgár nem vehet részt másként, mint képviselők megbízása utján; de a közigazgatást nem is lehet vezetni másként, mint úgy, hogy az ország tartományokra, kormányzóságokra, megyékre osztatik fel: ezekben azután közvetlenül, mindenesetre hasonlíthatlanúl nagyobb közvetlenséggel módjában lehet a honpolgárnak akaratát érvényesíteni és szolgálatát a közügynek felajánlani. De hol van most már annak a ratioja, hogy a végrehajtás tárgyai akként osztassanak különböző kategóriákra, hogy egyikre nézve azt lehessen a polgárnak mondani: ez állami feladat, ehhez semmi közöd, a másikra nézve pedig azt kelljen mondani: ez a tied, csinálj vele, a mit akarsz, ez önkormányzati feladat. Annak a demareationalis vonalnak meghúzását sem jogi, sem opportunitási tekintetekkel megokolni nem lehet. Állami feladatok és önkormányzati feladatok megkülönböztetése teljesen önkényes valami, a minek semmi reális alapja nincs. Vannak magánérdekek és van közérdek; de mindaz, a mi közérdek, a mi hatósági intézkedést igényel, egyenlő consideratio alá esik. S épen azért valamint nem lehet jogosan azt mondani, hogy az önkormányzatot ki kell zárni a közigazgatásból: épúgy nem lehet azt sem, hogy az úgynevezett önkormányzati hatáskör tárgyainál ki kell zárni az állam ingerentiáját. Ha az állam-kormány feladata a felügyelet, a törvények uralmának biztosítása ; a mely feladat, akár a ministerium, akár a bíróságok gyakorolják, az államot kétségtelenül megilleti: akkor nincs értelme annak, hogy ez az úgynevezett helyi ügyekre ki ne terjesztessék ; mert ezek kezelésénél épúgy lehet törvényt sérteni, mint az úgynevezett állami ügyeknél. Nem fogadunk el tehát oly intézményt, mely a közigazgatást elveszi az önkormányzattól; de nem követelünk oly önkormányzatot, mely az tigynevezett helyi, de szintúgy kizárja köztigyekből az állami felügyeletet. De hát ezen demarcatio megvonása az állami és helyi ügyek közt, melyre pedig alapítva van az állami közigazgatás egész elmélete, csattanósan meghazudtolja magát magában épen az előttünk fekvő törvényjavaslatban. Hát hiszen ez a törvény, a mint fel is dicsekszik vele a ministeri indokolás, befolyást enged az önkormányzatnak az állami közigazgatásba. Befolyást enged az által, hogy a közigazgatási bizottságnak választott tagjai is vannak, sőt benne többséget képeznek ; befolyást enged az által, hogy a megyei közgyűlés jogának mondja a közigazgatás felett gyakorlandó ellenőrzést. Es másrészről ezen javaslat szerint az állam a legnagyobb mértékben beavatkozik az önkormányzati hatáskörbe. Hol marad hát az elv épsége, az elv szigorú keresztülvitele? Hazugság és önmeghazudtolás minden lépten-nyomon: az ennek a javaslatnak legpregnánsabb jellemvonása. De lássuk hát: miből fog állani a modern önkormányzat, melyről úgy beszél a ministeri indokolás, hogy ez csak az igazi és nem az, mely nálunk régebben létezett; úgy beszél róla, mintha a mi őseink azt se tudták volna, mi tán terem az önkormányzat. Miből fognak állani nevezetesen azok a sokat emlegetett helyi ügyek, melyek az önkormányzat legsajátosabb tárgyait képezik ? Ha van helyi érdekű ügy a világon: hát ilyen az, hogy X vagy Y legyen-e alispán vagy szolgabíró; az államérdek csak annyit követel, hogy ez állomások be legyenek töltve megfelelő egyénekkel ; de hogy Péter legyen-e vagy Pál, az előtte közönyös. Midőn a választást eltörlik, épen azt veszik ki az önkormányzat köréből, mi első sorban és kiválólag oda tartozik. Mit hagynak meg hát mint ilyet? A jegyzék, mely a 136. §-ban foglaltatik, igen rövid ; de e rövid jegyzékben is a phrasisok polyvája közt alig lehet találni szemet. A megye, azt mondják, rendelkezik vagyonával. A megye fekvő vagyona áll a megyeházából, egy-két rozzant épületből a vidéken, melyeket hajdan katonatiszti kvártélyoknak építettek. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) No meg az újabb időben épült kaszárnyákból, mely vállalatokból miként fognak kibontakozni, Isten tudja: majd megszabadítják ennek gondjától a megyéket, lesz mindmegannyi egy-egy Neugebäude vagy Károlykaszárnya. A megyeházakat egyszerűen elfoglalják ; még gratiának kell venni, a sic vos non vobis elvénél fogva, hogy szállást adnak benne a közgyűlésnek. Azonkívül van még itt-ott nemesi pénztár