Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-486

ISO 485, országos ülés 1891. május 18-án, szerdám gyárak felállítását is előmozdítani kötelességének tartja. Erről szól iníerpellatióm második pontja és erre nézve a t. belügyminister úr nem mél­tóztatott nyilatkozni, reményiem azonban, hogy a kereskedelmi és a föhlmívelésügyi minister urakkal értekezve, gondoskodását e kérdésre is ki fogja terjeszteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök : Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a A kormány résééről jelen vannak: gr. Szapáry Gyula, Wekerle Sándor, Baross Gábor, Szilágyi Dezső, gr. Bethlen András és Josipovich Imre. (An ülés kezdődik d. e. 11 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Josipovich Géza jegyző úr fogja vezetni. A javaslatok mellett szólni kívánókat Varasdy Károly, az azok ellen jelentkezőket Balogh Géza jegyző urak fogják jegyezni. Méltóztassanak meghallgatni a legutóbbi ülés jegyzőkönyvét. Varasdy Károly jegyző (olvassa az 1891, évi május hó 13-án tartott ülés jegyzőkönyvét). t. ház a minister űr válaszát tudomásul venni méltóztatik. Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. Méltóztatott, t. ház, elhatározni, hogy a legköze­lebbi ülés f. hó 20-án délelőtt 11 órakor lesz; most pedig a ház t. tagjainak boldog ünnepeket kívánva, az ülést bezárom. (Ag ülés végződik d. u. 1 óra 50 pereskor.) Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyző­könyvet hitelesítettnek jelentem ki. T. ház ! Grünwald Béla Zólyommegye szliácsi választókerületének elhunyt képviselője helyett új képviselőválasztás iránt kell intéz­kedést tenni; hasonlókép bátor vagyok bemutatni Horváth Gyula Kis-Kükílllő vármegye balavasári választókerületének országgyűlési képviselője le­velét, mely szerint képviselői állásáról lemond. E szerint ezen két választókerületben szük­séges intézkedni az új választás iránt. Azt hiszem, a t. ház az elnökséget felhatalmazza, hogy a törvényes intézkedéseket erre nézve megtehesse. 486, ORSZiLGOS ULES 1891. évi május hó 20-án, szerdán Péchy Tamás elnöklete alatt. Tárgyal : A jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnök bemutatja : 1. Horvát!) Gyula levelét, melyben képviselői állásáról lemond ; 2. a kérvényeket. — A gazdasági bizottság jelentése a ház május havi költség­vetéséről. — A közlekedési bizottság jelentése a hudapest-dunajobbparti körvasúiról szóló törvényjavaslat tárgyában. — A pénzügyi bizottság jelentése: 1. a Deák Ferencz síremléke tárgyában ; 2. a népfel­kelés számára átengedett fegyverek visszaszállítási költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatról ; 3. a rézváltópónz szaporításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. — A pénzügyi bizottság jelentése a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat iránt. — Polónyi Géza felszólalása a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslatnak az osztályokhoz való utasítása iránt. — A zárszámadási bizottság jelentése: 1. a Magyarország és Horvát-Szlavonországok között 1888. évre eszközölt leszámolás megvizsgálásáról: 2. az állami számvevőszéknek a múlt év utolsó negyedében előfordult túlkiadásokról szóló jelentése tárgyában. — A közlekedési bizottság jelentése: 1, a csáktornya-zala­szentiván-ukki vasútról; 2. a késmárk-szepesbélai vasútról. — Az országgyűlés IV. ülésszakát berekesztő és az V. ülésszakot megnyitó kir. leirat benyújtása ós kihirdetése. —- A IV. ülésszakról szóló elnöki jelentés bemutatása. — Napirend. — A jegyzőkönyv hitelesítése.

Next

/
Thumbnails
Contents