Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-452

452. országos ülés febrn talajára, a mi csak nyereség lehet a közügyre nézve. (Tetszés és helyeslés jobb felől.) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Csak egy kis félreértést kell helyreigazítanom az'előttem szólott t. képviselő úr szavaiban. Azt méltóztatott mondani, hogy korábbi nyilatkozataimnak szerinte veszélyes volta nem magukban a nyilatkozatokban rejlett, hanem azok általánosságában, mely sokféle ér telmezést engedett meg. Én ezt szabatosabban óhajtom kifejezni. Ama korábbi nyilatkozataimnak állítólagos veszélyes volta sem magukban a nyilatkozatokban, sem azok általánosságában nem rejlett; hanem azokban a gyanúsításokban, (Igaz: ügy vanfa hal- és szélső baloldalon) melyekkel azokat a t. túlsó oldal magyarázta. (Zajos helyeslés bal félő

1

..) És ha most a t. túlsó oldal a gyanúsítások szokásától és irányzatától eltér és a loyalis és helyes értelmezés mezejére akar lépni: akkor ismét egy örvendetes változás állott be; de nem minálunk (Derültség bal felöl), hanem a t. túlsó oldalon, melyet én a közügyekre nézve nyereségnek tartok. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondások jobb felöl.) Baross Gábor kereskedelmi min isler: T. képviselőház! Nem mondom, hogy nem történt meg eddig is — távol van tőlem ez állítás — de mégis azt hiszem, nem szerénytelen az a kérésem, mely szerint különösen kettőt óhajtanék elérni a jelen tárgyalás folyamán. (Halljuk!) Az egyik az, hogy a törvényjavaslat a lehető legnagyobb objectivitással tárgyaltassék ; a másik pedig az, hogy ne maradjon ozáfolat nélkül olyan állítás, a mely nem felelvén meg a tényeknek, künn félreértésekre szolgáltathatna alkalmat. Az előttem szólott t. képviselő úr, gróf Apponyi Albert, lesz szíves megengedni, hogy fzen törvényjavaslatnak végrehajtási nagyon is jelentékeny részben függ attól, hogy miként fogja azt a közönség fogadni a gyakorlati életben. Ennek következtében én súlyt fektetek arra, hogy a közönség a törvényjavaslat fontosabb intézkedései felől teljes tájékozást szerezzen. (Élénk litlyeslés jobb felöl.) Ezen szempontból kiindulva, nekem ahhoz, a mit a t. képviselő úr a túlsó oldalra, illetőleg e pártra és annak eljárására vonatkozólag mondott, szavam nem lehet. (Helyeslés.) De két dologra mégis megjegyzést kell tennem. Az egyik a túlzás vádja, mely ellen fel kell szólalnom. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr két túlzást talált ezen oldal eljárásában. Az egyik túlzás szerinte az előbbi »nembánomságban« volt. Ezzel szemben utalok arra, hogy ezen kérdésekben a »nem-bánomság« vádja senkit sem illethet; de legkevésbé illetheti a kormányt. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Nem akarok messzebb időkre visszatérni, bár idézr 5-én, csütörtökön. 1891. 53 hetnék a régebben múlt időkből is egyes törtörvényhozási intézkedéseket, hanem utalok az 1881. és 1890. évi azon törvényezikkekre, a melyek az ipar pártolását tűzték ki czélúl, az 1884 : XVII. tcz. intézkedéseire, a melyek közül különösen a 143. §. már előre kilátásba helyezte a betegsegélyezés ügyének rendezését. De történt ezen a téren igen sok más is s így nem-bánomsággal sem a kormányt, sem ezen pártot a múltra nézve sem lehet indokoltan vádolni. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon) A másik, a mire különösen súlyt fektetek, mert a gyakorlati életben félreértésekre szolgáltathatna alkalmat, azon túlzás vádja, a melylyel állítólag ezen törvényjavaslat a gyakorlati végrehajtást nehezíteni fogja. A t. képviselő úr a G-aal Jenő-féle indítvány tekintetében nem méltóztatott részletesebben nyilatkozni; de én kész vagyok bármely szakasznál igazolni — s reményiem, hogy teljes alapossággal is fog ez nekem sikerülni — hogy a c?;él szempontjából e törvényjavaslatnak egyetlen egy szakaszában sincs túlzás. Teljes készséggel elismerem, hogy a törvényjavaslat természete olyan, hogy annak majdnem minden szakasza felett nagy elvi vitát lehet megindítani s hogy különböző nézetek me-riUhetnek fel a különböző álláspontok mellett, melyek közül ez is jó, amaz is jó; de az bizonyos, hogy a kormánynak, miután hivatása, a gyakorleti élet minden árnyalatát észlelni, feladata mégis csak abban tetőzik, hogy a t. háznak ne ajánljon elfogadásra egyebet, mint a mit meggyőződése szerint helyesnek tart. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezen meggyőződésből kifolyólag állíthatom — s ezt, ismétlem, igazolni is kész vagyok — hogy a túlzás vádját indokoltan a javaslat egyetlenegy

7 szakaszával szemben sem lehet emelni. (Helyeslés jobb felöl.) Végre az is félreértésekre vezethet, a mit az elszigetelt kisiparosra nézve méltóztatott mondani: azt állítván, hogy a törvényjavaslat a kisiparosnak ellenszolgáltatást azért, a mit tőle kivan, nem nyújt. (Halljuk! Halljuk!) Bátor voltam, t. ház, már tegnapi felszólalásom alkalmával több momentumot kiemelni arra nézve, hogy ezen törvényjavaslat egyik czélja az, hogy a jelenlegi terheket enyhítsük. E terhek kétfélék. Az egyik a közvetett adózás ; a másik pedig az, melyet a kisiparos épen úgy, mint minden szegény ember visel akkor, mikor beteg és ennek folytán keresete nincs és kereset hiányában sem magát, sem családját fentartani nem képes. És ha nincs kórház és nincs orvos; mégis nagy ellenszolgáltatást és jótéteményt nyújt a törvényjavaslat. Ezen ellenszolgáltatás abban áll, hogy a beteg ember arra az időre, mig keresetével nem fog-