Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-469

669. országos Illés máresins 6-án, pénteken. 18»1. g<yg (Halljuk! Sálijuk!) És csakugyan, t. ház, azon kivándorlottak, a kik Észak-Amerikában keresik meg kenyerüket, évről-évre oly tekintélyes öszszegeket küldenek haza, hogy a múlt év folyamán magából a zirczi járásból kivándorlottak a soproni postaigazgatóság kimutatása szerint 60 ezer forintot küldtek itthon maradt családjaik részére. Képzelhető, t. ház, hogy ezen 60 ezer forinttal szemben mily tekintélyes lehet azon kivándorlottak száma, kik egyetlenegy járásból mentek ki. De vígasztalódhatik, ismétlem, a honpolgár lelke azért is, mert hogyha vizsgáljuk azon indokokat, melyek egyes kivándorlókat a kivándorlásra késztettek: azt látjuk, hogy azok részint természetesek, részint pedig az állami, különösen a pénzügyi administratio közrehatása miatt jöttek létre. Ott van a természeti áldásokban bővelkedő Bakony népe, a mely azelőtt erdejére támaszkodva, famunkával kereste kenyerét; mióta az erdők megszűntek, megszűnt a munka is. A népnek földje oly csekély és a climatieus viszonyok olyanok, hogy pasztán a földmívelésre, mint ilyenre nem támaszkodhatnak. Veszprémmegye városaiban a kereskedelem és forgalom csökkent; a szőlőhegyeket elpusztította a phylloxera; és még ennél jobban pusztít az adóprés. Ezen indokok összehatása az, a mely a kivándorlást okozza; és ezekkel szemben mégis bizonyos megnyugvás élt az emberben, mert az volt a hit és tudat, hogy ezen emberek vissza fognak térni. A legközelebbi hónapban azonban oly események állottak be, a melyek elől kitérni nem lehet. Bécsből, Brémából és Hamburgból bizonyos ügynökségek ezrivel tetjesztik a felhívásokat a nép között, a mely őket Braziliába való kivándorlásra csábítja. Csatár Zsigmond: Főkép a fiatal leányokat ! (Zajon derültség.) Kemény Pál: Ez veszedelmes jelenség, t. ház, mert ezen felhívások eget-földet ígérnek a népnek, elmondják, hogy mily terjedelmű földet kap mindegyik; hogy agy évre biztosítják existentiá jókat; és a mi a legnagyobb veszedelem, kijelentik, hogy pénzre a népnek nincs is szüksége: a költségeket a brazíliai állam fizeti. És a mi ezen jelenségben különösen veszedelmes, az az, hogy nem csupán a férfiakhoz intézik a felhívást, hanem felszólítják őket, hogy családjukat és összes hozzátartozóikat is magukkal vigyék. Hogy ezen ígéretekből azután mit fognak teljesíteni, azt nem tudom ; de annyi tény, hogy Veszprémmegyében a devecseri és pápai járás szélein fekvő községekben száz meg száz ilyen felhívás van a nép közt szétosztva; és a mi ezekben a legszomorúbb, az az, hogy kikötik, mikép a kirándorlottaknak csakis a brazíliai állam beleegyezése mellett lehet Magyarországba visszatérniök. Ez tehát, t. ház, nem egyéb, mint modern rabszolgakereskedés, mely a népet megfosztja szabad költözködési jogától, mert hiszen szökni — ha sikerül neki — megszökhetik; de a kormány beleegyezésével vissza nem térhet. Hiába vannak azok a lelkes körlevelek, melyekkel a járások főszolgabírái a népet felvilágosítani töreksze-nek: a nép egyrészt elkápráztatva az Amerikából érkező pénztől; másrészt a hosszú tél nyomorától sújtva, száz meg százankint teszi pénzzé, a mi értéke van, eladja csekély ingatlanát, barmaités40—50 főnyi csapatokban indul Brazília felé. így törtónt a múlt hónapban is. (Egy hang a szélsőbalon: Mind magyarok?) Az a szomorú, hogy magyarok. Azonban, t. ház, a bracki, szőnyi, kisbéri állomásokon a rendőrség, úgy látszik, hazafias iutentióktól vezetve, föl tartóztatta a kivándorolni készülőket. Egyeseknek mégis sikerült Brazília felé elindulni, mert Brémából érkezett leveleikben tudatták, hogy szerencsésen hajóra szállottak; ellenbeu a többiek, mint útlevél-nélküli csavargók, haza tolonczoltattak; és most az a szegény nép otthon van, sem jószága nincs, sem Amerikába nem mehet. Nagyon természetes, hogy a kérdés megoldása tisztán jogi szempontból nagyon egyszerű volna; mert minden embernek vele született joga ott élni, a hol akar és tud. A magyar embert csakis a katonakötelezettség korlátozza ezen szabad mozgásában. Ámde e tisztán jogi felfogással szemben áll a magyar hazafias gondolkodás. És én épen nem csodálom, ha látva véreink eltávozását, félve attól, hogy esetleg örökre elveszítjük őket: közigazgatási hatóságaink hazafias intentióiból indulva ki, az útlevelek kiadásában, a mennyire, lehet, nehézségeket gördítenek az illetők elé. Legalább úgy tudom, hogy az útlevél iránt beadott folyamodványokat a közigazgatási hatóságok mindig oly véleményuyel terjesztik fel a ministeriumhoz, hogy az útlevél ne adassék ki. Ez azonban, t. ház — akár egyik, akár másik oldalról veszszük — abnormális állapot: egyrészt ellenkezik a szabad költözködésemben jogával; másrészt pedig a hazafias érzést bántja az, ha látjuk, hogy a hozzánk tartozók idegen csábítások áldozataivá lesznek. Én tehát úgy hiszem, t. ház, hogy ezen kérdés elől az igen t. kormánynak kitérnie már nem lehet. Szerény véleményem szerint nem szabad megengedni, hogy idegen államok ügynökei a mi népünket tévútra vezessék, a magyar nemzetet honfiaink egyrészétől megfoszszák; (Igás! Úgy van! a szélső haloldalon.) de másrészről meg nézetem szerint kötelessége a kormánynak, ha látja, hogy komoly indokok vannak az elköltő48*