Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-465

46B. orsírtgos ülés febrnár 26.án, csütörtökön. 1891. 331 Hogy félre ne értessem, meg kell jegyez­nem, hogy nem értek egyet ezen újabb írókkal abban, a mit a rendi alkotmányra vonatkozólag mondtak; mert azt tartora, hogy 1848 előtt Magyarországnak rendi alkotmánya lévén és különösen a múlt században Magyarországban más, mint rendi alkotmány képzelhető sem lévén: természetes, hogy annak előnyei és hát­rányai érvényesültek. Én azt mondom, t. ház, hogy ne legyünk utópisták, számoljunk a viszo­nyokkal. Az 1867-ki úgynevezett kiegyezés és annak megváltoztatása nem oly dolog, a mit mától-holnapra el lehetne érni. Ez az én egyéni nézetem; de nz első lépés mégis az, hogy ne engedjük szaporítani azon kapcsokat, melyek minket Ausztriához fűznek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lehet a legnagyobb hatalmú államférfiak­ban, a legkiválóbb egyénekben is a legloyali­sabb törekvés ezen 1867-ki míí sértetlen fenn­tartására ; de a természeti törvények logikájával a legnagyobb államférfiú sem daezolhat; már pedig nézetem szerint, a természeti törvények kényszerűségével hat reánk az, hogy ez a viszony fenn nem maradhat. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egy-két nemzedék egy nemzet életé­ben nem hosszú időszak — ezt azért mondom, nehogy félreértsenek, midőn ezen szót »sokáig« használom —- hanem örök-érvényű törvény nincs és nem is volt; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és örök-érvényűnek decretálni az 1867: XII. törvényczikket nem lehet. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én értem, t. ház, hogy azok. a kik átélték az 1848—49-ki évek izgalmait; a kik átélték az ezekre következő tragicus napokat, a nemzeti elnyomatás korszakát: megragadták az alkalmat, midőn egy szerencsésebb kibontakozás lehető­sége megnyílt. Én nem kárhoztatom azokat, kik az 1867: XII. törvényczikket megalkották; hanem azt mondom, hogy: vájjon az ő művök jó-e vagy sem? azt az idő mutatja meg. Ha az, a mit ők elértek, elég arra, hogy Magyarország tovább haladjon: akkor munkájuk jó; ha azon­ban az ő művök nem elég erre: akkor az sajnos tévedés. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Az első törekvésnek annak kell lenni, hogy e mű sértetlenül fentartassék és ha az eme párt feladata, (A mérsékelt ellenzékre mutat.) azt tar­tom, ebben támogatnunk kell; és viszont, ha eme párt — változván a viszonyok — időszerű­nek látja, hogy egy lépéssel tovább menjünk: párttekintet nélkül ezen irány felé kell halad­nunk. (Helyeslés a szélsőbalon.) Vívmány volt-e vagy áldozat az 1867-iki kiegyezési Ha összehasonlítjuk azzal, a mi Ma­gyarországot törvényeinél fogva megillette volna: akkor áldozat; (Úgy van! a széhöbalon.) ha összehasonlítjuk azzal, a mit 1848 előtt tényleg bírt: akkor nem áldozat, csak a változott viszo­nyoknak megfelelő status-quo, a melyet a rendi alkotmány átalakítása, a parlamenti rendszer behozatala és az alkotmányosságnak Ausztriá­ban való életbeléptetése magával hozott. Meglehet, t. ház, hogy itt e padokon min­denben nem értenek velem egyet. Azt sem vonom kétségbe, hogy egyes részletekben az 1847-ki állapothoz képest is mutatkozik haladás, tudni­illik annyiban, a mennyiben, bármily nagy je­lentőségűnek tartom is a régi magyar alkot­mányt: azt mégsem lehet tagadni, hogy a par­lamenti rendszer behozatala azzal szemben a nemzetnek több jogot biztosít. A mennyiben tehát a parlamentáris rend­szer, mely 1848-ban életbe léptettetett, con­sequentiájaként a nemzetnek több jogot biztosít és a mennyiben az az 1867-iki kiegyezés által nem alteraltatott — mert szerintem alteráltatott és alteráltatik; erre alkalmilag majd rátérek még — annyiban 1847-hez képest az 1867-iki kiegyezés vívmány. Mi volt a status-quo? 1723-tól kezdve—hogy epoehát jelöljek meg — 1847dg a status-quo az volt, hogy Magyarország sohasem volt teljes élvezetében annak, a mi őt törvényeinél fogva megillette. Ezen status-quonak eo-yik jellemző vonása ez is és sajnos, hogy 1867 után e jellemvonás megmaradt. (Úgy van! a szélsőbalon,) És a mint hibáztak őseink, hogy az abusust létrejönni engedték: ugyanezen hibába esik a kormány most, a midőn a 1B0 éves abu­sust akarja törvényesíteni. Okxrljunk ezen, t. ház. (Úgy van! Helyeslés a széhöbalon.) A t. minister ár szereti az aesopusi mesé­ket. Nekem is jut eszembe ilyen és ezt alkal­mazom az 1867-iki kiegyezésre. Az oroszlán gyenge szálakból font hálóba került, melyek együtt erősek voltak. Minél többet vergődött az oroszlán, annál inkább belebonyolódott, míg a kis egér az egyik szálat a másik után átrágta és sikerült az oroszlánt kiszabadítania. Én az 1867-iki művet fegyverszünetnek, de nem örökbékének tartom; oly fegyverszünetnek, melynek megkötése akkor volt czélszerü, ha utána nem háború következik, hanem a nemzet méltóságának megfelelő béke. B. Kaas Ivor: Béke?! Nagyon jó! (De­rültség jobb felől.) B. Prónay Dezső: Igen örülök, ha valaki consequentiámat önként levonja; és talán a kö­teles szerénység ellen nem vétek, ha ezt annak bizonyítékául tekintem, hogy logice gondolko­zom; és örülök, hogy b. Kaas Ivor t. képviselő­társam kitalálta, a mit mondani akartam. (He­lyeslés bal felöl.) Vissza kell térnem, t. ház, Aesopus mesé­jére és annak az 1867-iki kiegyezésre való appli­42*

Next

/
Thumbnails
Contents