Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-464
Ifit orsságos ülés fobrnár 25-én, scerdán. 1891. 311 S midőn egy magyar alattvaló felett az ítélet nem az ő souverainje, a magyar király nevében mondatik, hanem az osztrák császár nevében is: akkor egy ily harmadik hatalom, egy harmadik souverainitás alkotása kisértetik meg. (Élénk helyeslés bal felöl.) A magyar király, mint ilyen, a legfőbb bíró és a bírói jognak gyakorlása a magyar honosok felett nem származhatik semmi másból, mint egyszerűen a magyar király legfőbb bírói jogából. Mert bármit beszél is a t. minister úr, az eset akként áll, hogy a eonsuloknak vannak typicus functioi, a milyenek a diplomatiai képviselet, kereskedelmi képviselet, a tengerészeti hatóság ; de a bírói fünetio csak specificus megbízatás, mert azt nem az összes consulok gyakorolják, hanem csak a külföld bizonyos területein levők; és a midőn a magyar honosok felett a bírói jogot gyakorolják, azt egyedül a magyar király souverain jogánál fogva tehetik. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) A souverain bíráskodásnak, a legfőbb bírói jognak folytatása ez, a mely ott a keleten érvényesül ; és ezen folytatás nem gyakorolható másnak a nevében, mint annak nevében, a kitől ezen jog eredett: tudniillik a magyar király nevében, (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon,) Hiszen az 1778-iki franczia edictum első czikkelye határozottan kimondja, hogy a franczia kirágnak, a franczia alattvalók feletti souverain joga megmarad bárhol járjanak és keljenek is azok; s ennélfogva a consuli bíráskodás alá helyezi őket, mert tudja, hogy a francziában forró hazaszeretet él és így óhajtja, hogy a hazai jog és a hazai eljárási szabályok szerint hozassék felettük ítélet; s rendeli, hogy a consuli bíráskodásnál is a hazai jog érvényesüljön. Sőt ugyanezen edictum második czikkelye 1500 frank birsággal bünteti azon francziát, a ki egy másik francziát nem a franczia consuli bíróság előtt támad meg perrel, hanem egy más külföldi hatóság bírósága elé meri őt idézni. De hogy nemcsak a múltban, vagy — mint a t. minister mondani szokta — az elavult múltban, hanem még a legközelebbi időkben is ugyanezen felfogás érvényesült, arra nézve vagyok bátor hivatkozni arra, hogy midőn 1844-ben az amerikai államokKhinával a wang-hiyai szerződést megkötötték, akkor Cushing külügyminister szeptember20-án kelt jegyzékében aztmondja: (olvassa) »D'aprés ce traité, les lois de l'Union américaine suivent ses citoyens, et son pavillon les protége, mérne dans les limites de l'empire chinois.« Mit jelent ez? Azt, hogy a hová az amerikai polgár megy, oda vele megy az amerikai jog is; és így a magyar polgárral is vele megy a magyar jog és a magyar király souverain joga, a világ legszélsőbb határáig. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) Midőn ezen tételt felállítom, akkor homlokegyenest ellenkező tételt állítottam fel azzal, melyet tegnap a t. minister úr itt hangoztatott s a melyet beszédéből kell, hogy idézzek. És kérem a t. házat, fontolják meg a minister úrnak minden szavát még egyszer, mert lesz okuk reá. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a t. minister úr: (olvassa) »Mert mi az az alaptévedés, t. ház, a mely keresztülvonúl az összes ellenzéki felfogásokon és a melynek, merem mondani, sehol a művelt Európában és Amerikában a consuli intézmény felfogására nézve párja nincs? Ez a felfogás az, hogy a consuli intézmény, a mennyiben nem kereskedelmi képviselet, vagy — a mint magát gr. Apponyi Albert t. képviselő úr előttem nem egészen érthető módon kifejezte, azt mondván — a mennyiben az nem internationalis képviselet, annyiban az ország belszervezetének kiegészítő része, különösen a mennyiben bírói functiot gyakorol, hogy ennélfogva, mert kiegészítő része a belszervezetnek, szerves összeköttetésbe hozandó a belföldi bírói szervezettel.« Továbbá azt mondja a minister úr: (olvassa) »Elég nekem arra hivatkoznom, hogy ilyen consuli bíráskodási szervezet seholsem Iétezík« — tudniillik, amely a hazai bíróság belszervezetével összefüggésben volna —» s a monarchiában sem létezett azon 180 esztendő alatt, a mióta a consuli bíráskodás gyakorlását megszerezte. A consulok soha sem tekintettek a bírói szervezet kiegészítő részeinek, sohasem állottak a bíróságokra vonatkozó szabályok alatt, hanem mindig a külügyministerium szervezetében voltak, még az úgynevezett consuli bírák is.« Később pedig, megint evvel kapcsolatosan azt mondja a t. minister úr: (olvassa) »Valamint tudnivaló dolog, hogy másfélszázadon át közös consulai voltak a monarchiának, pedig Magyarország és Ausztria külön vámterületet képeztek.« . Vegyük t. ház, egyenkint ezeket a tételeket; • inert én, t. ház, nem azt állítom, hogy ez tévedés, hanem azt állítom, hogy ez a valótlanságok egész lánczolata. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Közös consuli hatóságok voltak 180 esztendőn keresztül, állítja a minister úr. Ez teljesen valótlan. A consulok a passaroviczi béke megkötése után a Coramerz-Direction alatt aHof-Commerz-Commissionálatt állottak. Ki meri most azt állítani Magyarországban, hogy a bécsi Hof-Commerz-Oommission egy közös orgánuma volt volna Magyarországnak és Ausztriának? (Igaz! Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) Azután, midőn 1824-ben megszüntették ezt a bizottságot, akkor a consulok »den küstenländischenGhibernium und in höherer Linie der k. k. allgemeinen
