Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-455

tóä. országos ülés február 12«éii

5 csütörtökön. 1891. •i • telén vagyok conatatálui, hogy c politika úgy nlakilag, mint tartalmilag valóságos unicum a törvényhozás terén, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és hogy ez egyúttal méltó folytatása annak a politikának, a melynek segítségével ezt a szerencsétlen occupatiót létrehozták. Ma ugyanazon furcsa helyzetben vagyunk, hogy előttünk van egy eminenter katonai czélú törvényjavaslat és azt nem írja alá a honvédelmi minister, hanem a ministerelnök, és nem tárgyalja a véderő-bizottság, hanem utasítják az igazságügyi bizottsághoz. (Halljuk! Halljuk! a szélső hal felől.) Ez magában véve is sajátságos ; de mivel mindennek meg kell, hogy legyen a maga oka : természetes, hogy ennek az oka nera lehet más, minthogy maga a t. kormány is érezte, hogy ez eminenter közjogi kérdés és ezért utasította azt az igazságügyi bizottsághoz. Bármennyire nem tartom is czélszertínek és feladatomnak, mint magyar törvényhozó, ezen törvényjavaslatot nemzetközi szempontból megítélni; mégis, mert a t. kormány mintegy povokál rá, még pedig azon okoknál fogva, a melyből a törvényjavaslatot benyújtotta és azon bizottsághoz utasította, a mely a jogi kérdések felett van hívatva dönteni: érinteni fogom a nemzetközi kérdést, (Halljuk! Halljuk!) és kérdem, hogy vájjon abban, hogyha egy hatalom Európa által azzal bízatik meg, hogy egy tartományt megszáll]on_ és igazgasson, benne van-e az a jog is, hogy annak haderejével rendelkezzék, még pedig oly feltétlenül, hogy azt onnan ki is vihesse? Ez oly nagy nemzetközi kérdés, a melylyel foglalkozni nem volna igen nehéz, de ez nem a mi feladatunk. Lesznek mások, a kik ezzel foglalkozni fognak és a kormánynak leend feladata erre felelni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A második kérdés, a melyet mellőzni szintén nem 1 ebet, az: vájjon lehetséges-e ez akkor, a, mikor törvénybe van iktatva egy szerződés, a melyet az occupatio után Törökország souverainjével kötöttünk és a mely szerint elismertük az ő felségjogát Boszniára és Herczegovinára nézve ? Ha tehát e csapatok hűséggel tartoznak valakinek, valószínűleg annak a souverainnek tartoznak ezzel. Ez is oly kérdés, a melylyel tüzetesebben foglalkozni nem akarok, de a melyre ráutalni kénytelen voltam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Foglalkozom tehát a törvényjavaslattal, röviden, kizárólag magyar politikai szempontból. (Halljuk! Halljuk!) Ezen szempontból, mondom, hogy ez méltó folytatása annak a politikának, a melylyel e terembe annak idején a bosnyák kérdést leplezgetések és az igazi czélnak elrejtése, sőt egyenes eltagadása által behozták, (úgy van! a szélső baloldalon.) Ha valaki azt kérdezi, hogy mi a ezélja ezen törvényjavaslatnak? én csak egy feleletet adhatok, mert csak ez az egy igaz és ez az: Bosznia és Herczegovina bekebelezése a monarchiába. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a bekebelezés kezdete s ennek folytatása természetesen máikönnyebb lesz. A kérdés tehát az, hogy mi, a kik belső meggyőződésből elleneztük magát az occupatiót, hozzájárúljunk-e a bekebelezés első lépéséhez: igen vagy nem? (Úgy van! (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy ez így vau, az kétséget nem szenved az előtt, a ki csak némileg figyelemmel olvassa el az indokolást. Ugyan ki fogja elhinni azt, hogy a törvényjavaslat ezélja nem egyéb, mint a teljesebb katonai kiképzés a terepviszonyoknál fogva? Hiszen hasonló terepviszonyú tartományok és országok vannak másutt is, hiszen ha ez áll, akkor Tirol és Svájcz is felkérhet benÍ ünket arra, hogy engedjük át neki kis időre a Hortobágyot, hogy katonaságuk itt gyakorlatot végezhessen. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mit jelent az indokolásnak ez a része, hogy a kormány a ház engedélyét kéri arra, hogy a bosnyák csapatok ideiglenesen vagy hosszabb időn át itt lehessenek ? Az ideiglenesnek mi az ellentéte ? Az állandó, a végleges. Kétséget sem szenved tehát, hogy itt maga a bekebelezés czéloztatik, a melyre ez az első lépés. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi, t. hás, nem járulhatunk a törvényjavaslathoz ugyanazon okokból, a melyekből elleneztük magát az occupatiót. A mi hiba volt akkor, hiba ma is; és — adja Isten, hogyne így legyen — meg vagyok győződve, hogy a történelem és a következmények nekünk fognak igazat adni. Az occupatio bűn volt a népjog ellen; kétszeres hiba volt a magyar nemzet ellen. (Igaz! a szélső baloldalon) A török birodalom földarabolása ép oly bűn volt, mint a minő az, a mely elkövetteti egy századdal ezelőtt Lengyelország felosztása által. Kétszeres hiba ez a nemzet ellen. Hiba politikailag először az, hogy megengedte egy oly birodalomnak a feldarabolását, mely úgy közei-múltjánál, mint fekvésénél, jelleménél és összes érdekeinél fogva leginkább volt arra kijelölve, hogy természetes szövetségesünk legyen ; és hiba másodszor azért — és ez az, a mit mi érzünk és a mitől félek, hogy későbben még jobban fogunk érezni — mert, bármit mondjanak is az urak oda át és bármennyire hirdessék is, hogy Bosznia és Herczegovina megszállása a volt kormánynak egyik vívmánya volt, tény az, hogy ez az occupatio nyújtja a tápanyagot azon viszályokra, melyekből a fegyveres béke származik, melytől ma szabadulni nem bírunk és a, mely oka annak, hogy ezt a 13*