Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-428

428. országos ülés deczember 10-én, szerdán. 1890. 35 egyes birák és alügyészek szeretnek emelkedni s tudják azt, hogy a minister kezébe van letéve emelkeűésök lajtorjája, ezek elejtik a legszentebb igazságot és a szegény panaszkodó ember mehet a világ végére. Mert Magyarországon ugyan nem talál birót, a ki az elkövetett politikai hírnökre, ha azok a hatalom érdekében követtettek el, büntetést szabjon.(Felkiáltások: Elég! Elég!) Tudom, hogy a t. ház ideje nagyon drága, tudom, hogy már szeretnének a bizalmi kérdésen túlesni, de bár mennyire tiszteljem is a t. kormánynak s a kormánypártnak e részbeni törekvését: nem tehetek róla, aggodalmaimat élő szavakkal ki kell fejeznem; mert azért küldtek engem ide, hogy igy cselekedjem és ne máskép és addig, a mig itt vagyok, bárkinek tessék, vagy ne tessék az én felszólalásom, képviselői kötelességemet hiven fogom teljesíteni. Az ellen pedig ünnepélyesen kell hogy tiltakozzam, hogy képviselő képviselőtársa beszéde közben azt mondhassa, hogy elég. T. ház! Nem lehetek bizalommal a t. kormány iránt még azért sem, mert egy nagy horderejű és nagyfontosságú kérdés iránt, a keresztény felekezetek békéjének megóvása iránt kellő érzékkel nem bir és olyan természetű rendelettel bírói functiót szabályozott, a mely ha egyszer gyökeret ver, attól tartok, hogy felesleges nekünk törvényeket alkotni. Mert hiszen a minister ur ellenkező rendelettel a törvényt a maga valóságából kiforgathatja s attól tartok, hogy Magyarország többé nem lesz jogállam, hanem a rendeletek állama. Ha malmost tekintetbe veszem, t. ház, hogy a t. cultusminister ur egy olyan intézkedést tett — nem magától, hanem azt mint hagyatékot alkalmazta csupán, a mint azt annak idején ki is fejeztem — mely sok időre lehetetlenné teszi Magyarországon a vallásfelekezetek közt a belbékét és a nyugalmat és sok jeles hazafiban az aggodalmat fokozza és oly intézkedéseket fektetett le rendeletében, a mely intézkedések által a népek milliói a közel jövővel szemben nincsenek tisztában: nagyon természetes, hogy ilyen kormány iránt, mely a cultusminister ur eljárását niagáévé tette, bizalommal nem viseltethetem. Bírálatom tárgyává teszem továbbá honvédségünk szerencsétlen ügyét. Ha tekintetbe veszem azt, hogy midőn 1868-ban gróf Andrássy Gyula a honvédséget törvényileg szervezte, azt mint nemzeti haderőt állította fel és a magyar nemzetnek saját zsebéből nőtte ki az magát és tartatott fenn; és ha látom azt, hogy mindennap jobban és jobban közeledik ahhoz, hogy az tulaj donképen nem a magyar nemzet és a magyar király hadserege, hanem hogy a közös hadsereg kiegészítő része lesz; és ha látom azt, hogy a t. honvédelmi minister ur könnyelműen eljárva, lehetetlenné tette egy fegyvergyár fejlődését és ezen munka nélküli ezer embertől télvíz idején vette el a megélhetés lehetőségét: lehetséges-e, hogy ilyen kormánynyal rokonszenvezzek és annak bizalmat szavazzak? (Helyeslés a szélső balfelől.) De, t. képviselőház, más kérdések is vannak itt még. Ha én lelki szemeim elé veszem annak az üj országháznak a történetét, a hová most milliókat pilotáznak bele; hogy azon a tájon egy magas földmívelésügyi és igazságügyi ministeri palota állittatott fel, továbbá egy törvénykezési palota a világ végén; s ha tekintetbe veszem az okot, mely miatt ez történik : szivem elszorul s lelkem elkomorodik s kimondom, hogy ennek a nemzetnek élni való ideje nem lesz. Mert, t. ház, ha ott egy hatalmas dynastacsalád előbb össze nem vásárolja a telkeket, higyje el, t. ház, hogy ott soha, de soha országház nem épült volna. (Zajos ellenmondás.) Elnök! T. ház! A képviselő ur ezen szavaiban már gyanúsítás rejlik, ennek pedig parlamentben helye nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Csatár Zsigmond: T. ház! Nem czélom, hogy most ezen sebekre rámutassak; de közeleledik az idő, hogy le kell álezázni azon családot, a miért ott az új országház felépül. Ha mindezeket mérlegelem és figyelmem tárgyává teszem és ha még azokat is meggondolom, a mikről most nyilatkozni nem lehet szándékom az idő rövidsége miatt: lehetetlen, t. ház, hogy ne kívánjam azt, hogy a t. kormány — noha van benne egy-két jóravaló, derék minister — hagyja oda székét és adja át oly férfiaknak, a kik fölfelé és lefelé is csak egy eszmétől vezéreltetnek: a nemzet közszellemének kifejlesztésétől, a nép jólétének megvalósításától és Magyarország állami függetlenségének minden irányban való fejlesztésétői. Mindaddig, t. ház, mig a t. kormány tűri azt — és én bámulom a t.^igazságügyminister urat, a kinek különben nagyon finom érzéke van, a ki más ügyekben tudja utasítani az ügyészségeket, törvényszéket, hogy ezt és azt igy meg amúgy intézzék el — és tapasztalva azt, miszerint a kormánynak legkimagaslóbb alakját, fejét és elnökét a budapesti törvényszék abban a távirati ügyben, hogy ugy mondjam, mintegy lehetetlenné tette, hogy idáig tűrte azon helyzetet, miszerint fel nem szólította a ministerelnök urat, hogy vagy igazolja magát, vagy pedig mondjon le. (Derültség.) De, t. ház, van egy szerencsétlenségünk nekünk magyaroknak és ez az— ennem tudom, vájjon meg tudná-e más azt a régi természetet, azt a régi szokást és felfogást a ministerelnöki széken tartani, a meíylyel addig rendelkezett, a mig ministerré vagy ministerelnökké lett — hogy a mint odajut valaki a ministeri székbe, az egyszerre kicserélődik: három-négysger felmegy Bécsbe és el-