Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-445

gfjfl MS. ersságos ttlégjannár 26-án, hétfon. 1891, neveltethetem ngy, mint azt egyházam törvényei megszabják, ugy inkább oda sem adom. Ebből számtalan conflictus keletkezhetik, a miket én elkerülni óhajtanék. Hogy én tudok vallás tekintetében a valódi liberalismus és türelmességnek megfelelően gondolkodni, arra van nekem egy tekintélyem ebben a házban, a kit én a valódi vallásos türelem követésre méltó incarnátiójának tekintek, Itt van Kovács Albert, t. képviselőtársam és barátom, a ki nagyon jól tudja, hogy miként gondolkozom én a vallási türelmesség felől, akár tisztáo egyházi, akár közoktatási szempontból; tudja tehát ő azt is, miszerint ha valaki, ugy én tartom az egyház-politikai téren azt, hogy „quod uni justum, alteri aequum", — továbbá elvem az is: „suum cuique" és „quod tibi nolis, nec alteri feceris." Már a középiskolai törvény tárgyalása alkalmával is mondottam, hogy a hazai felekezetek bármelyikének törvényben gyökeredző jogainak megvédésére mindenkor készséggel volnék és vagyok hajlandó segédkezet nyújtani. Most is ismétlem ezen akkori kijelentésemet, mint őszinte meggyőződésemet, értve ezt természetesen saját vallásom érdekeire is. És azt kérdem itt György Endre t. képviselőtársamtól, hogy talán azt hiszi, miszerint azt óhajtja bárki, hogy ott az óvodában majd dogmatizáljanak a gyermekek és vitatkozást folytassanak a kathoíikus és protestáns vallás tanairól? Én nem tudom, hogyan gondolhatja ezt t. képviselőtársam. Azt az óvónőt pedig, ki ilyesmit tervezne, azt elme-állapotának alapos módon leendő megvizsgáltatása végett mindenekelőtt szigora orvosi megfigyelés alá vétetném, ha a kisdedek agyának épen nem való, ilyféle dolgokat akarna a gyermekekkel tárgyalni. Különben ezen állításnak, ezen félelemnek alaptalanságát már a lehető legilletékesebb helyen megczáfolták; mert a cultusminister ur minapi kitűnő beszédében megmondotta, hogy a gyermekekkel vallásfelekezeti különbségeket megértetni nem lehet. Hogyha tehát ily érzelmeket és gondolatokat benne teremteni nem lehet, akkor nincs is mitől félni. És mert minden alapítván}" az alapító szándéka szerint kezelendő; miután e törvényjavaslat nemcsak létesítendő, hanem már létező viszonyokra is, vonatkozik; mert tudjuk, hogy nem sok, de mégis tekintélyes számú tisztán felekezeti óvodánk is van, melyeket az illetők oly czélzattal alapítottak, hogy azokban a felekezeti jelleg is határozott kifejezést nyerjen: azoktól most már nem lehet jogosan kívánni, hogy már a közoktatási kormány által jóvá is hagyott és részükre biztosított ezen jellegükből ezen óvodák kivetkőztessenek. Én tehát csak azt ismétlem, hogy miután én épen azt kívánom, hogy a törvény a maga teljességében valósuljon és annak megvalósulása elé a legkevesebb akadály gördittessék, pártolom a gr. Károlyi Sándor t. képviselőtársam által beadott módositványt és helyeslem a szakasznak megfelelőbb szövegezés végett a bizottsághoz leendő visszautasítását is. (Helyeslés balfélol.) Dárdai Sándor jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. ház! (Halljuk !Halljuk!) Én egyáltalában nem tartom valami kedvező jelenségnek azt, hogy a magyar képviselőház tanácskozásaiban egyik-másik törvényjavaslat tárgyalása alkalmával felekezeti kérdések vettetnek fel. Méltóztassék a t. háznak minden egyes tagja meggondolni azt, hogy mily szomorú időszakok voltak azok, mikor a magyar törvényhozás tárgyalása közben minduntalanul felekezeti kérdések merültek fel és ha a történelmi nyomon megyünk végig, ugy találjuk, hogy akkor volt Magyarországnak legmostohább az állapotja, midőn e kérdések merültek fel. Én épen ezért azt, hogy a törvényjavaslat e szakaszának dispositiójával szemben a felekezeti kérdés vettetett fel, az idők jelének, még pedig szomorú jelének tekintem. Mi szükség volt erre egyáltalában? Kérdem: vájjon, ha ez a szövegezés, ugy, a hogy van, ezelőtt húsz évvel hozatott volna egy törvényjavaslatban a törvényhozás elé, akadt volna-e a magyar törvényhozásban egyetlen egy ember is, bármely felekezethez tartozott volna, a ki ebben a szövegezésben a legkisebb megbotránkozásra okot látott volna, vagy szükségesnek tartotta volna vallásfelekezetének javára, vagy unnak érdekeire sikra szállani? Most, a legobjectivebb kifejezések mellett, minduntalan azt látjuk, hogy felekezeti aggályok kezdenek lábra kapni, hogy mindenki felekezeti sérelmeket talál ott, a hol egyáltalában nem felekezeti kérdésről, hanem, mint pl. itt, a kisdedek megóvásáról van szó, és az én nézetem szerint, nem is az a ezél, hogy első sorban magyar politika gyakoroltassék, hanem az, hogy első sorban a kisdedek megóvassanak és gondoztassanak és a kisdedek e megóvása s gondozása mellett a magyar állami szempontok is szem elől ne tévesztessenek. Ekkor méltóztatnak előállni azzal, hogy a felekezeti óvodáknak egyszersmind felekezeti jellege fentartassék, utalva arra, hogy azok, a kik alapítványt tettek, azt azért tették, hogy az óvoda s felekezeti jellege megóvassék, Már, t. ház, én azt hiszem, hogy teljesen eltévesztett dolog, azt mondani, hogy midőn valaki alapítványt tett egy kisdedóvoda felállítására, ezt felekezeti óvoda felállítására tette volna; mert ha ily czélból tette, a kisdedóvás czéljával ellentétes irányt követett. Ily felekezeti óvodák fentartása a kisdedóvás tekintetében nem szükséges. Franczíaország példája, melyre Fenyvessy képviselő ur hivatkozott, nem helyes. Mert ha idegen példa