Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-443
141, orMáfroe ülés fan ti ár 28-án, pénteken. 1S91. 301 Még egy fájdalmas hang követel tőlem kifejezést és ez az, hogy bár nem tüzetesen, de foglalkozzam azzal az iránynyal, azzal nz eszmemenettel is, melynek Mocsáry Lajos t. képviselőtársam oly számos alkalommal, oly makacssággal és következetességgel hangot szokott adui. (Halljuk! Halljuk!) Én a dologba tüzetesen bemenni nem akarok; de azt a dolgot egyszer komolyan kell venni, még pedig azért, mert a ki ezeket a szavakat hangoztatni szokta, az, tudtommal kétség kivjl, magyar ember; ezt kétségbe vonni nem lehet. És ha ez alkalommal nem is tette, tette más alkalommal, hogy folyton a nemzetiségi törvény nyel kezében érvelt és indokolt a maga álláspontja mellett. A nemzetiségi törvény, mint szentesített törvény, határozottan fennáll; ezt tagadni nem lehet és nem lehet tagadnunk azt sem, hogy az bizonyos részében végrehajtva nincs. Á nemzetiségi törvény kérdése e ház előtt már igen sokszor fordult meg és én emlékeztetem azokat, kik jó emlékező tehetséggel birnak, hogy a nemzetiségi törvény definitióját egykoron Szilágyi Dezső, mint ellenzéki ember, ugy fejezte ki, hogy az a törvény igenis megvan, de az csak igéret, mely akkor fog végrehajtatni, ha a nemzetiségek ahhoz képest viselik magukat. Én, t. ház, oly törvényeket, melyek csak meg vannak Ígérve, nem ismerek. Aut, aut. Ha az a törvény fennáll, akkor azt a törvényt tisztelni is kell; ha az a törvény rossz, akkor meg kell változtatni (Igaz! Ugy van! balfelol) s ha meg nem változtatható, akkor el kell törölni. (Élénk helyeslés a seéhöbalon.) És én, t. ház. épen azért, mert ennek a törvénynek az alapján mindig emelkednek fel hangok, ugy a nemzetiségi képviselők részéről, mint olyanok részéről is, a milyen Mocsáry Lajos t. képviselőtársam: és minthogy tiszta és bizonyos, hogy mindez azon a nyomon halad, mely vezette egykor szent István tanácsosait, a kik imbecilitást mondanak arra a nemzetre, mely csak egy nyelvű s a mely nyom a legújabb időkig pactálások, igeietek és egyebek révén csak szarvakat növesztett a nemzetiségeknél, hogy bökjék azokkal a magyar nemzet legszentebb jogait: (Élénk helyeslés) azt mondom, hogy elérkezett az idő, hogy Magyarországon végre rend osinálti.ssék, hogy ily hangok a magyar állam legszentebb jogai ellen többé ne emeltessenek. El kell tehát törölni a nemzetiségi törvényt; mert a ki igaz hazafi, a ki előtt Magyarország jövője nemcsak szóbeszéd és politikai phrasis, hanem valóságos követelmény : az nem adhat sem pactum, sem más egyebek utján soha senkinek sem jogot arra, hogy Magyarország legelőkelőbb helyén, a törvényhozás termében akár nyíltan, akár ezélzatosan, akár rejtve vagy ravaszkodva a magyar állam jogai ellen feltámadjon. (Általános zajos helyeslés.) Én abban a meggyőződésben, hogy ezt a törvényjavaslatot — minthogy az gyorsan végre sem hajtható — a nemzet és a törvényhozás befolyása idővel javítani fogja; hogy az összes kínálkozó változtatások, a melyek a gyermekhalandóság elenyésztetésére vezethetnek, a jelen törvényjavaslaton meg fognak tétetni s hogy ez a törvényjavaslat a magyar állameszme propagálását czélozza: ezen reményben és hitben fogadom el azt a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés balfelöl.) Elnök: T. ház! B. Salmen Jenő képviselő ur kivan személyes megtámadtatás czímén szólani. (Halljak! Halljuk!) B. Salmen Jenő: T. ház! A tegnapi ülésen nem lehetvén jelei, csak utólag értesültem, hogy rosszul értelmezett és rosszul citált szavaimból milyen következtetéseket vont le Fenyvessy Ferencz t. képviselő ur és milyen támadást intézett személyem ellen. Fenyvessy Ferencz képviselő ur szerint : állítólag azt mondottam volna, hogyha a szászok ! volnának a magyarok helyén, akkor ők sokkal ! higgadtabbak lennének a magyarok iránt, mint I mi magyarok a szászok iránt. Nekem eszem ágában sem jutott ilyen tapin| tatlanságot mondani. A mit mondtam, ez a követ! kező: „Legyen a r. ház arról meggyőződve, hogy I a szászok, bárhogy ragaszkodjanak is nemzetiségükhöz, mindinkább át vannak hatva annak érzetétől, hogy sorsuk a legszorosabb összefüggésben áll Magyarország, a magyar állam, a magyar nemzet sorsával; de hogyha a magyarok j valahol a világon egészen azonos körülmények közt és ugy jártak volna, mint a szászok, ők sem tanúsítottak volna nagyobb türelmet és nagyobb higgadtságot, mint a szászok." Ezek voltak az én szavaim. Következtetéseket vont továbbá Fenyvessy Ferencz t. képviselő ur hivatalos eljárásomra nézve, hogy az állami szolgálatban hogy tűrhettek oly embert, a ki igy gondolkozik, igy beszél. Én hivatkozom mindenkire, a ki engem ismer, hogy mindaddig, inig a magyar állam szolgálatában voltam, mindig lelkiismeretesen szem előtt tartottam a magyar állam érdekét, Madarász József: De azóta nem! B. Salmen Jenő: ... és mindig buzgón, lelkiismeretesen és fáradsággal teljesítettem szolgálatomat. Másik állítása az, mely beszédemnek ezen részére vonatkozik: „Kívánom, kívánjuk mi szászok a magyar állam lehető felvirágzását, erősbödését; kívánjuk, hogy az abban a törvény és a dolog természeténél fogva vezénylő, honalkotó magyarfaj is lehetőleg fejlődjék, erősbödjék ; elismerjük a magyar állami nyelv törve-