Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-439

324 43®. orsgágos ülés Január J»-én, hétfőn. 1891. Czlrer Ákos: T. ház! Azt hiszem, a t. ház fel fog engem menteni azon bevett szokás követése alól, hogy a közvetlenül előttem szólt t. képviselőtársam beszédére már előre tüzetesen reflectáíjak és pedig egyfelől azért, mert őszintén megvallva, beszédének legnagyobb részét nem hallottam, a mit pedig hallottam, arra azt hiszem, beszédemnek egész folyama, a mely, a mennyire kivehettem, az ő felfogásával homlokegyenest ellentétben áll, a kellő viszonzást majd ugy is meg fogja adni. Egy észrevételt azonban mégis előre kell bocsátanom és ez az, hogy épen az 8 beszéde a legcsattanósabb bizonyítékot szolgáltatja arra, hogy e töryényjavaslatra és annak a magyar állam nyelvét terjesztő intézkedéseire valósággal égető szükség van. (Ugy van! Ugy van!) Mert, nem mondom, hogy beszédéből arra lehet következtetni, de ugy látszik, hogy lehetnek, hogy vannak még a haza keblén táplálkozó honfitársaink közt sokan, a kik nem birnak kellő érzékkel a magyar állameszme és annak szükségletei iránt; (Élénk helyeslés) és igy elérkezett HZ ideje annak, hogy gondoskodjunk arról, hogy idegen ajkú polgártársainknak mód és alkalom nyujtassék arra, hogy ha nem is az anyatejjel egyidejűleg, de jó idejében elsajátíthassák azon tiszteletnek és ragaszkodásnak köteles mértékét, melylyel e haza és annak intézményei iránt viseltetni tartoznak. (Élénk helyeslés.) Ugy látszik, hogy a mostani generátiótól ezt már hiába várjuk; azért azzal nem is állunk szóba, hanem az új generatio, a mely a most vetendő alapon fog neveltetni, meg fog minket, az országot s a hazát is kímélni olyféle concertek meghallgatásától, mint a minőnek az iméut fültanúi voltunk; a mely eoncertnek dissonans hangját, vagy az ő nyelvén szólva: az általa itt elkövetett gixert, azt hiszem, e nemzet meg fogja bocsátani azoknak az uraknak azon reményben, hogy majd a jövő generatio másként fog gondolkozni, tudniillik be fogja látni, hogy legnagyobb ellensége a hazában élő idegen ajkuaknak az, a ki őket a magyar állam eszmével akarja ellentétbe helyezni. (Általános élénk helyeslés) Mert ha őszinték akarnak lenni és kezüket szivükre teszik, kénytelenek bevallani, hogy azon állapotokkal szemben, a melyet — Oroszországról nem is szólva — hanem csak a szabad Angliának irlandi polgárai, valamint a posenbeli lengyelek elszenvedni kénytelenek, magyarországi idegen ajkú honfitársaink állapota valóságos paradicsomi állapot. (Általános Majos helyeslés.) Ezek után áttérek beszédemnek tulajdonképeni tárgyára. Azon beható és meggyőző érvelések után, melyekkel a t. kormány előterjesztésének, valamint a bizottsági jelentésnek indokolásai, ugy a javaslat mellett eddig hallott felszólalások a kisdedóvás intézményének feltétlen szükségességét s az e végből megalkotandó törvény czéljait és eszközeit oly élénk világításba helyezték, valóban semmi szükség arra, hogy e nagy fényesség mellé még az én szerény mécsem világát is meggyújtsam. És én nem is azért szólalok fel, mintha a dolog érdemét illetőleg e házban valakit capacitálni akarnék, mert hiszen a főkéi'désben bizonyára egyértelműleg gondolkozunk, hanem azért, hogy mtgam is melegen óhajtván a javaslatba lefektetett sok helyes gondolatnak megtestesülését, a gyakorlati élet mezejéről vett néhány észrevétel homokszemével járulhassak hozzá a nemzeti előhaladásnak azon nagy épületéhez, a melynek felemelése körül a most tárgyalt törvényjavaslatnak, véleményem szerint, alapvető hivatása leend. Őszint.e örömmel üdvözlöm hát én is e törvényjavaslatot s annak azt az alapeszméjét, mely a zsenge gyermekkor testi és szellemi istápolását tűzi ki czéljául, helyesnek s minél tágabb körökben megvalósítandónak tartom. És meit nekem is az a meggyőződésem, hogy e javaslat intézkedéseinek legtöbbje, a mellett, hogy a humanismus szolgálatában akar buzgólkodui, egyúttal egy nagy nemzeti érdek felkarolásával is foglalkozni látszik: ennélfogva üdvözlöm azt, mert benne, egy bár még mindig nagyon szerény körvonalakban mutatkozó halovány jelzését látom egy a nemzeti állam felépítése felé vivő útiránynak, a melytől, hogy eddigelé oly távol jártunk, csak arra látszik mutatni, hogy eddig még nem érlelődött meg bennünk meggyőződéssé az a felfogá >, hogy azon nemzetnek, mely a népek családjában megállani és számot tenni akar, nemesik joga, de kötelessége is mindazon törvényes eszközöket felhasználni, a melyek az egységes nemzeti állam nélkülöz hetién kellékének: a nemzeti nyelvnek általánosítását elősegíteni alkalmasak. Szerettem volna ugyan, ha ennek az iránynak egy kissé több bátorsággal és kevesebb szemérmetességgel adtak volna a törvényben és pedig a maga helyén, nyilt és őszinte kifejezést, azon iránynak, a mely alatt nemzeti nyelvünk jogos és törvényes propagálásának kezdeményezését értem. De hát, ugy látszik, e tekintetben még mindig ugy vélekednek, hogy az országban élő nemzetiségek iránt való tekintet ezt a tartózkodást megokolja, vagy épen opportunussá teszi. Pedig e/,t a felfogást nagy tévedésnek, eredményeit pedig önámításnak tartom. Tévednek szerintem azok, a kik tartván attól, hogy különben a jogosulatlan magyarosítás vádjával fognak illettetni, elmulasztják a magyar állam nyelvének azt a positiót biztosítani, a melyet az feltétlenül megérdemel s joggal meg is követel-