Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-439

488. orsságos fllés január 19-én, hétfőn. 18»1. 215 mekét oda küldeni, a hol az elbánás gyermekének javára, saját felfogása szerint, nem válik. Ez abba a szabadságba ütközik, ez azon rendelkezési jogba ütközik, a melyet a szülők számára itt is, e házban is, igen sokan vettek igénybe. Méltóztassék csak visszaemlékezni arra a vitára, a mely itt nem régen az elkeresztelések kérdésében folyt ]e. Sokan voltak e házban, a kik nemes felindulásban állították és követelték a szülők azon jogát, hogy maguk rendelkezzenek gyermekeik felügyelete dolgában és abba ne avatkozzék az állam. De abba azután szabad beleavatkozni az. államnak, ha a szülők azt hiszik, hogy otthon szerény viszonyaik mellett bár, de mégis jobban tudnak gondoskodni gyermekeik neveléséről, mint a hogy az a menedékházban történnék? Mert méltóztassék csak elképzelni, hogyan fog az a menedékház kinézni? A törvényjavaslat megengedi, hogy egy menedékházba nyolczvan 6 éven alóli kisded vehető fel; és a törvényjavaslat ennek a nyolczvan, teljesen gyámoltalan kisdednek az óvását egyetlenegy dajkára kívánja bizni. Hogy azon egy dajka a nyolczvan gyámoltalan kisdeddel mit fog csinálni, ezt méltóztassék csak elképzelni, ha számba veszszük a kisdedeknek szükségleteit ezen a téren. Ha tehát a minister ur az ő kényszer-rendszerével újonczozni akarja a kisdedeket; ha be akarja sorozni a menedékházba; ha csaknem minden kisded kénytelen lesz menedékházba menni: kétséget nem szenved, hogy a menedékház és az óvoda túl lesz tömve, hogy ott nem lesznek képesek gondoskodni a kisdedeknek még testi épségükről, még egészségügyi fejlődésükről sem, úgy hogy rendesen sokkal jobb a gondozás a szülői háznál. mint az ilyen túltömött óvodában vagy menedékházban. És, t. ház, méltóztassanak csak figyelembe venni azt a szempontot, melyet a t. minister ur legjobban kiemel, tudniillik a gyermekek egészségéről való gondoskodást. A minister ur azt mondja, hogy a javaslatnak egyik főindoka az, hogy az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy az aránytalanul nagy gyermekhalandóság apasztassék. Ez dicső törekvés és üdvözölni fogom a kormányt, ha e téren megteszi a kellő intézkedéseket. De azzal, a mit itt contemplál, valóban nem fogja elérni ezt a czélt, hanem épen az ellenkezőt. A túltömött menedékház, hol 80 gyermek lesz összepréselve, a ragályos betegségeknek melegágya lesz. Otthon ezek ellen könnyebben lehet óvni a gyermeket; de ott, a hol oly túlságos nagy számban egy helyiségben kellő szellőztetés, kellő közegészségi feltételek nélkül és kellő gondozás nélkül vannak a gyermekek, ott a ragályos betegségek borzasztó mértékben fogják őket decímálni. De különben a gyermekhalandóság legnagyobb foka nem a 3—6 éves gyermekeknél, hanem a 8 éven aluliaknál van. Ezeknél hétszer nagyobb a halandóság, mint a 3 éven felülieknél. Ha tehát arról akarunk gondoskodni, hogy a gyermekhalandóság apasztassék, tegyen intézkedést a kormány — nem a minister ur, mert nem vág szakmájába, hanem a belügyminister ur — hogy a 3 éven aluli kisdedeknek az egészségéről kellően legyen gondoskodva. Nagy mulasztásokat tettünk e téren, a mi nem válik dicsőségére sem az államnak, sem a társadalomnak, de első sorban nem a kormánynak, hogy a lelenczügy Magyarországon még mindig nincs rendezve. Ez sokkal égetőbb feladat; ám fogjon első sorban ebbe a t. kormány s ezt kellőleg rendezve, legyen neki azon aspiratiója, hogy a zóna-rendszerhez hasonlóan lepje meg a világot egy eredeti találmánynyal. De nemcsak a lelenczügy van teljesen elhanyagolva : ápoldákról sincs gondoskodva s nincs gondoskodva arról, hogy az ápolásra szoruló gyermekek sorsa kellő ellenőrzés alatt álljon; nem vetettek még véget a gyalázatos angyalcsinálásnak. Ezen feladatok első sorban állanak a t. kormány előtt és midőn ezen égető szükségleteknek nem képes megfelelni: ne nyúljon olyan új intézményhez, melyet nem bír meg sem az állam, sem a társadalom ereje abban a nagy mértékben, melyben a minister ur követeli. Bizza a minister ur ezúttal is a társadalom áldozatkészségére és emberbaráti ügybuzgóságára az óvodai ügyet, és a mi lehetséges, azt a társadalom a jelenlegi viszonyok közt meg fogja tenni önként, anélkül, hogy a minister ur, kényszer utján talán még ellenszenvet keltsen azon intézménynyel szemben, mely a jelenlegi szabadelvű felfogás mellett csaknem dédelgetett gyermeke az egész társadalomnak. De arra is kell figyelmeztetnem a t. minister urat, hogy őt egy másik, sokkal égetőbb feladat várja, a mely még szintén nincs teljesen megoldva. Hiszen a t. minister ur maga legjobban ismeri népiskoláink fogyatékos állapotát; az idén is felterjesztést, sőt mondjuk: panaszt tett a ház előtt, hogy a népoktatás terén még hiányzik a legszükségesebb kellék; constatálta, hogy több községben még mindig teljesen hiányzik a népiskola; hogy hiányzik az országban legalább 6000 néptanító ahhoz, hogy megfelelhessünk a törvény igényeinek; constatálta, hogy ott is, a hol népiskolák vannak, ezek túlnyomó többségében a néptanítók fizetése 300 frton aluli összegre, egész 30 írtig megy évenkint; constatálta, hogy az iskolaépület nincs kellőleg tartva, hogy az iskola-felszerelések teljesen hiányzanak. Tehát hiány, fogyaték, ki nem elégítő állapot az egész