Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-436

100 4M. ors*áeros Illés defüctnVr 19-én, pénteken. 1990. mindkét háza által a tagok megválasztatván, erről a horvát-szlavón országgyűlés értesittetni fog és a tagok nevei közöltetni fognak. Bemutatom végre ugyanesak a főrendiház elnökének átiratát, mely szerint a főrendiház a képviselőháznak f. évi november 13-án tartott 406. ülésében 4244. és 425H. jegyzőkönyvi szám alatt a magyar királyi kereskedelmi minister urnak adandó felhatalmazás tárgyában való két határozatát szintén elfogadta; úgyszintén a képviselőháznak folyó évi deczember hó 4-én tartott 424. ülésében 4420. jegyzőkönyvi szám alatt a), h) pontokban „a Ludovica-akademia állapotáról" és „a közös hadsereg katonai nevelő­és képző-intézeteiben magyar állami alapítványi helyekre elhelyezett ifjakról 8 , a honvédelmi minister jelentéseire hozott képviselőházi határo­zatokhoz hozzájárult. És igy a képviselőház ezen határozatai országos határozatokká váltak, a mi tudomásul vétetik. Minthogy ezekre vonatkozólag több határo­zatra szükség nincs, a törvényjavaslatoknak pedig legfelsőbb szentesítés végett való fölterjesz­tése már el van rendelve, kérem a t. házat, mél­tóztassék ezeket tudomásul venni. (Helyeslés.) Most pedig az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 20 pereskor.)

Next

/
Thumbnails
Contents