Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-431
.. orsaägos ülés decKenibjtr 18-£n, siomfeaton. 1890. 127 sérelem ne essék: akkor a főrendiház egyik bizottságában ő volt az, a ki kijelentette, hogy Magyarországnak egy Önálló magyar hadsereg fellálítása iránti törekvése jogosulatlan törekvés, hogy az képtelenség. Nem fogadom el a javaslatot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Helfy Ignácz! Helfy Ignácz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem azért, mintha a törvényjavaslathoz lényegileg kívánnék szólni, mert e tekintetben egyszerűen csatlakozom azokho.', a miket előttem szólott t. elvbarátaim iuár kijelentettek, kértem szót, hanem azért, mert rövid megjegyzésem van arra a bejelentésre, melyet a t. honvédelmi minister ur a vita elején tett. (Halljuk! Halljuk!) Tapasztalásból tanultam és tudom, hogy nagyon óvatosnak kell lenni a ministeri kijelentések tudomásul vételével. Ugyanis gyakran megtörtént már, hogy oly ineidentaliter tett kijelentéseknek nagy következményei voltak , az illető ministerek azután arra hivatkoztak. Épen tegnapelőtt volt példa erre a fegyvergyári vita alkalmával, mikor a t. minister ur hivatkozott egy kijelentésére, melyet a múlt évben a költségvetés tárgyalása folyamán tett a fegyvergyárnak előrelátott bukására nézve. Erre pedig senki sem emlékezett, holott ő most ebből r érvet merített. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én a tapasztalatok alapján kötelességemnek tartom a minister urnak a vita elején tett kijelentésére pár szóval reflectálni. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt méltóztatott kijelenteni, hogy a legutóbb megejtett ujonezállítás alkalmával az a szomorú tünet állott elő, hogy az ország leggazdagabb vidékein az ujonezállítás igen silányul ütött ki, sőt tetemes hiányt mutatott fel, holott az ország szegényebb vidékein aránylag kedvezőbb volt az eredmény. Az igen helyes, hogy ezt a minister ur a háznak tudomására hozta. Hozzátette, hogy ezen tünet okait neki kutatni kötelessége. Ez is igen helyes. De azután hozzátette azt is, hogy ennek folytán majd meglehet, hogy kénytelen lesz a legszigorúbb rendszabályokat életbe léptetni. Már bocsánatot kérek, meglehet, hogy ennek szüksége be fog állani, hanem előzetesen ilyesmit a ház tudomásul nem vehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Először ismernünk kell a minister nr kutatásainak eredményeit; ismernünk kell legalább, mennyire megy azon legszigorúbb rendszabályoknak mérve; hanem hogy ugy vaktában a ház beleegyezzék abba, hogy a minister csupán ezen egyszerű kijelentése alapján ilyen rendkivüli rendszabályokhoz nyúljon, mint mondta, ezt alkotmányos szempontból hallgatag elfogadni nem birom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Csak ennyit óhajtottam röviden kijelenteni. Madarász József jegyző: Pázmándy Dénes! Pázmándy Dénes: T. ház! Én még rövidebb leszek, a mennyiben a t. honvédelmi minister úrhoz csak egy sürgető kérést vagyok bátor intézni. Még október hóban interpellatiót terjesztettem elő Joannovics önkéntes ügyében. Ma már deczember 13-ika van, tehát több mint két hónapja választ nem kaptam. Igen tartok tőle, hogy ez a fiatal ember egész büntetését leüli, mig a minister ur elhatározza magát a válaszadásra. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Kérném tehát a t. minister urat, hogy ezen ügyben, a mely bizonyos sürgős jelleggel bir, a választ mielébb megadni méltóztassék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra, senki sincs feljegyezve; ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: T. has! Legyen szabad a t. képviselő urak észrevételeire csak röviden reflectálva, a kellő felvilágosítást megadni. (Halljuk! Halljuk!) Tóth Ernő t. képviselő ur azt mondta, hogy az egy éves önkéntesekre nézve kényszereszközök állapíttattak meg a tavaly megalkotott védtörvényben, melyeket nem tart helyeseknek. Én azt hiszem, hogy ezeknek helyességét röviden azzal jelezhetem, hogy ezen törvény 25-ik §-ának életbeléptéig évenkint az önkénteseknek csakis 29 százaléka tette le a tiszti vizsgát, és ha most 82 százalékra emelkedett ez a százalék, az igenis megfelel a hadsereg és honvédség azon igényeinek, hogy tartalékos tiszteket nyerjünk. Azt hiszem tehát, hogy ezzel igen fényesen be van bizonyítva, hogy a törvény e tekintetben teljesen megfelel ezéljának. Azt mondja, hogy a tiszti vizsgán miért bukott meg több a közös hadseregnél, mint a honvédénél? Több bukott meg, mert nagyobb számban szolgálnak a hadseregnél. (Felkiltások a szélső balon: A percent!) Hogy a percentuatio miért volt nagyobb: ennek az okát megmondanom majdnem lehetetlen. Ha én azon kérdést intézném most a t. képviselő úrhoz, hogy az egyetemen miért bukik meg sokkal több tizenhat százaléknál, bizonyosan nem tudna erre választ adni. Én azt gondolom, tisztán csak azért bukott meg ottan több, mert nem feleltek meg az előirt feltételeknek. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy Austriában a bizottság előtt kijelentette volna az ottani honvédelmi minister, hogy csak tizennégy százalék bukott meg a tiszti vizsgán. Ezzel szemben constatálom, hogy nálunk Magyarországon az eredmény kedvezőbb volt, mint ott; nálunk tudniillik 82*27<> megfelelt a tiszti vizsgának és ha hozzászámítom még a különböző okoknál