Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-430

480. országos ülés decüember 12 én, pénteken. 1890. Í01 érdekelteknek tekinti. Itt van a „Nemzet"; jó forrás. B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Nagyon jó! Pölónyi Géza: „Először is erkölcsileg sújtva, másodszor anyagilag is veszteséget szenvedtek ; mert addig, mig bebizonyítva nincs, hogy a börzén visszanyerték volna pénzüket, nekem fel kell tételeznem, hogy kárt szenvedtek." (Derültség és felkiáltások a szélső haloldalon: Szórói-szóra ezt mondta! Ez már igaz, mert a "Nemzet" ben van!) Hát ebből iä csak annyi igaz, hogy benne van. Mert a t. minister ur, hogy ezeknek a részvényeseknek káruk volt, méltóztassék a bilanceot átolvasni, meg fogja látni, hogy a részvényesek 660 ezer forintot vesztettek, de akkor még a 200 ezer forint poenale, mint activ vagyon szerepelt. Meg szeretném magyarázni, hogy a részvényes a börzén saját részvényével contremineben sohasem nyerhet. Először is olyan ember, a ki saját részvényével szemben contreminet játszszék, nincs; mert az biztosan veszítene, az az ember egyenesen a Lipótmezőre kerülne; az nem nyerhet. Ha eladták a részvényt és azután mentek fel a részvények, akkor már nem voltak részvényesek. Tehát olyan dologról beszélt, a melyről meg kellett volna gondolnia, hogy az egyáltalában nem existál. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Már most mit is állítottam én még? Állítottam, hogy a kovács-műhely berendezésének hiányosságából bukott meg a fegyvergyár. Azt hiszem, ez nem is vitás kérdés ; a t. minister ur maga is beismeri, hogy a Greenwoodczég hibái buktatták volna meg a fegyvergyárat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ismét egy állítás, melyre kénytelen maga bevallani, hogy én valót mondtam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. ház, mit állítottam ezeken kivül? Ázt mondtam még, hogy a halasztási kérelmet igen is későn intézte el; mert remélem, ebben is elismeri, hogy valót mondtam. B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Igen, azt el is ismertem! Polónyi Géza; Tehát megint nem való az, hogy az én állításaim, a melyeket szombaton tettem, egytőí-egyig nem feleltek meg a valóságnak. Most jön egy igen fontos állítás, tudniillik az az állításom, hogy az idomszerek rajzait a t. minister ur 102 nappal később bocsátotta rendelkezésre, mintsem kötelessége lett volna, Hát a t. minister ur rettenetesen megczáfolta ezen állításomat. (Derültség a szélső baloldalon.) Azt mondotta: igaz, hogy ő az idomszereknek egy részét, nem tudom, mikor adta át, de a rajzok legutolját május 24-én adta át. Hallottuk, t. ház, hogy már magában véve az, vájjon csak rajzok után, igy minden fejlődési processus nélkül, lehet-e ilyen finom és részletekre kiterjedő idomés ellen-idomszereket készíteni, hogy már ez magában véve technicailag is vitás. De én nem ezt veszem vitapontúi, csak azt, a mit én állítottam. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azokra a rajzokra, t. ház, legalább is összefüggésükben volt szükség. Hogy milyenek voltak azok a rajzok, melyeket a minister ur csak májas 24-én adott át, ő nem mondja meg. De'~igaz-e, hogy csak 102 nappal később adta át ezen rajzokat? Ez a kérdés. Hát bocsánatot kérek, ez nem igaz: (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon) mert a t. minister ur május 24-én adta át, pedig köteles lett volna február 1-én átadni; tehát nem 102 nappal később, hanem — mert februárnak 28 napja, márcziusnak 31, áprilisnak 30 van és májusból 24 napot számítva — llSnappal később adta át a t. minister ur. B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Nem ez a kérdés! Polónyi Géza: Bocsánatot kérek, az a kérdés : ki állított közülünk valót, ki állított valótlant? (ügy van! Ugy van! a szélsőbalon.) Tehát itt van ismét egy állítás, a melyben a minister urnak újra nincsen igazsága. De, t. ház, itt van még egy szomorú jelenség is s ez a szomorú jelenség az. hogy, mig én múltkori beszédem alkalmával jóhiszemű feltevésből abból indultam ki, hogy a t. minister ur csak a szállítás rendjén, csak akkor jött azon nézetre, hogy a társaságot meg kell fojtania, midőn már attól tényleg félnie kellett: ma már azon meggyőződésben vagyok az ő saját előadása révén, hogy már, midőn a szerződést megkötötte, ugy kötötte meg, hogy a megfojtásra való zsinórt már akkor a kezébe vette. (Uyy van! Ugy van! a szélsőbalon.) Mire alapítom ezt, t. ház ? Alapítom először is arra a tényre, hogy a t. minister ur előttünk megmondotta itt azt, hogy a steyri fegyvergyárnak arra, hogy Mannlicher-fegyvereket gyártani képes legyen, már az első fegyver előállításánál másfél esztendőre volt szüksége. Azt is mondotta a t. minister ur, hogy a steyri fegyvergyár ezen átvételi különítiiiény iránt ugy nyilatkozott, hogy még soha ilyen szigorú küldöttséggel dolga nem volt, a mely ennyi fegyvert, mint átvehetetlent visszautasított volna. Ebből tehát következik, hogy az a steyri gyár, a mely másfél évig gyártotta az első Mannlicher-fegyvert, még ma is tényleg részben rossz fegyvereket gyárt. (Ellenmondás jobbfélől) Már most, ha komoly a t. minister urnak ezen állítása; ha az első nagy gyárnak, mint a milyen a steyri gyár, másfél évre volt szüksége arra, (Halljuk! Halljuk!) hogy fegyvert gyártson,