Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

414. országos ülés november 22-én, sitombaton. 1890. SÍ-: Az legjobban fogja meghatározni, hogy mindkét nembeli gyermekek mely vallásban ne­veltessenek, ép ebben jelentkezik a szerelem hatalma. (Derültség.) Azután, mélyen t. képviselőház, nem hagy­hatom észrevétel nélkül, hogy sokan eljöttnek látták az iclőt arra nézve, mintha a mai tudo­mányos fejlődés alapján feltétlenül az Isten trónusára lehet az államot felültetni. (Élénk derültség.) Pedig ha oda jutna és csak az állam osz­togathatná az egyház hatalmát az egyház helyett, akkor a lelkiek az egyes keresztény vallásfele­kezetek közt elhanyagolva volnának és akkor az állam csupán saját hatalmának terjesztésére és növelésére törekednék az állam, egyszóval azt akarja, hogy minden ő általa hozott világi törvény szolgáljon hitkülönbség nélkül a keresz­tények evangéliuma gyanánt. Az állam állami isteneket akar megörökíteni törvényei útján a rómaiak példájára. Olyannak tekinti az egyházat, mint bármely más egyesületet vagy szövetkezetet s azt akarja, hogy egyházi jogait mindenütt adja fel az államnak, pedig állam és egyház külön önálló fogalom. Az állam tekintélyére hivatkoznak. Meg­maradhat az állam tekintélye ezentúl is az egy­házé mellett, de szükséges, hogy az egyháznak a maga hatáskörében ép oly tekintély adassék, mint a milyen van az államnak saját ügyeiben. Az állam azt mondja, hogy ő vallás nélküli, hogy neki, mint ilyennek, vallásra nincs szüksége és mégis meg akarja fosztani alattvalóit a vallás szabadságtól és azt akarja, hogy Isten az igaz­ságot a világban ne az egyház által hirdesse, hanem a világi törvény által. Ez a felfogás van az 1868: LHl. törvény­czikkben és a cultusniinister rendeletében, nem­csak államosítani akarják az anyakönyvvezetést, de lassankint majd az egyházi javadalmakat is el akarja venni csupán azért, hogy vele mint a magáéval elbánhasson. Sajnálom, hogy ; Grünwald képviselő urhoz nincs szerencsém. 0 szépen és elismeréssel nyi­latkozott arról, hogy itt a képviselőházban az antisemita képviselők száma leapadt, de annál fájdalmasabban tapasztalja, hogy künn az élet­ben az antisemitismus emelkedőben van. Tegnap is mondottam, ma is mondom, hogy ennek megvan az alapos oka. Ha a peres ügyek­nél, ha a társadalmi életben akárhol szétnézek, a zsidó mindenütt előnyben részesül és pedig nem természetes és igazságos úton. Valahányszor zsidó perel, okvetlenül zsidó tanuk mellett meg­nyeri a pert. Bár nálunk is meg volna a kóser és tréfi intézkedés, mert jelenleg a zsidó mindent pártol, KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XX. KÖTET. a mi természetellenes, mert ha zsidó, testtel­lélekkel minden természeti dolognak ellene volna, különösen a mtíborgyártás és a műitalok kérdé­sében, akkor a képviselőházban nem hallanánk ilyen, a müborgyártásra vonatkozó szavakat; hamisítanak mindent, bár maguk nem élvezik, csak árusítják s a törvény szerint minden téren szabad a • vásár számukra. Bővebben is beszél­hetnék. (Hall juh I) A zsidóságnak csakugyan nagy hasznára vállnék, ha a keresztény vallásba beolvadna: a Mózes vallású és keresztény polgárok közti házasság nem fogja soha a nemzet testébe a zsidó­ságot beolvasztani, legfeljebb újabb bonyoda­lom lesz, A polgári, igy a zsidó és keresztény közti vegyes házasság behozatalának határozottan ellene vagyok, mert akkor még sokkal nagyobb bajjal találkoznánk, mint most magunk közt. Erről a magyarok története tanúskodik. Őseink 120 évig tartották fenn pogány vallásukat s miután ősi szokásukkal hozták magukkal azt, hogy raboltak, dolgozni pedig, szántani, vetni és mesterséget folytatni nem akartak és igy élelmüket csak úgy szerezhették meg, ha a szomszéd fsdvakban raboltak és erő­szakoskodtak. Talán azt méltóztatnak hinni, hogy a ma­gyarokat csupán az mentette meg a további beolvadástól, mert a keresztény vallást fel­vették ? Nem egyedül, hanem az, hogy mikor e vallást felvették, Szent István király alatt ide-, gen papok és tanítók behozatván, azt tanították: ne menj a szomszéd falvakba rabolni és erő­szakoskodni, hanem fogd meg az ekét, szánts és vess és véres verejtékeddel keresd kenyere­det. Habár felvették is a keresztény vallást és ez rajtuk nem fogott volna semmit, hanem továbbra is" folytatták volna rablógarázdálkodá­saikat, (Felkiáltások: 2 óra!) okvetlenül kiirtot­ták volna és magukat fenn nem tarthatták volna. De a keresztény vallás felvétele alkalmas anyagra talált a magyar nemzetben; a hitélet, átment a külső cselekedetekre, a jótettekre is; okvetlen a keresztény vallással összhangzatban levén a volt pogány magyaroknak tetteik, fej­leszthették társadalmi és politikai életüket az államban. A mi áll a történelem tanúsága szerint az egyikre, az áll a másikra. Sajnálom, hogy utoljára szólhattam és be­szédemet nem folytathatom. Ezzel befejezem, t. ház, az idő előrehaladtá­val beszédemet. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! A t, vallás- és közoktatás­ügyi minister ur kíván válaszolni Kaas Ivor képviselő ur interpellatiójára. (Halljuk! Halljuk!) n

Next

/
Thumbnails
Contents