Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

414. orsiágos ülés november 22-én, ssombaton. 18W. hirtelen meghalt, a nő pedig szerencsére hirtelen férjhez ment (Élénk derültség. Bálijuk ! Halljuk!) és pedig egy lutheránus férfihez. (Nagy derültség.) A véletlen ugy hozta magával, hogy alig másfél éves törvényes házasság után, megint született egy fiúgyermeke (Hoszas élénk derültség) s ez a fiú, ki most már isten kegyelméből lutheránus, mint én ismerem, már három éves. Most ott van az az anya három különféle, tudniillik, református, katholicus és lutheránus vallást követő gyermekkel. Kérdem most már, hogyan tehet az egyetlen vallást követő aszszony — mert több vallást nem követhet (Élénk derültség) — gyermekei körül vallásbeli kötelességének eleget, hogyha gyermekeinek mindegyike különböző hitfelekezethez tartozik. Hát tetszik ez, uram! Tetszik a proletárság a vallásos nevelés körül. Hát nem jobb volna az egy vallásbani nevelés? Meggyőződésből mondhatom, hogy a minister ur rendelete nemcsak a katholicusok hitelveit sérti, hanem sérti minden józan gondolkozású más hitfelekezethez tartozó keresztény ember meggyőződését is; pátens az, mely ellenkezik az alkotmánynyal, a szabad jogfejlődéssel. Méltóztassék elhinni, t. ház, hogy a mint egyik-másik vallásfelekezetet szabadságától, szabad vallási gyakorlatától megfosztani akarják, ugy kilátás lehet ma-holnap arra is, hogy az, a mi a katholicusokkal megtörtént ma; mi velünk is ugyanaz történhetik holnap. A római katholicus vallás szabadsága megsértésével a többi felekezetek sérelmét is látom. T. ház! Mit látunk, hogy e rendelet mit érint? A rendeletet mindenki ismeri, de egyet senki sem tud. (Halljuk! Halljuk!) Ez pedig abban áll, hogy vájjon azon esetben, ha egyik másik vallásfelekezet papja oly értelemben, a mint az e házban értelmeztetik, valamely gyermeket elkeresztel, van-e üldözésnek helye, ha feljelentés nem történt, mert eddig sem üldöztetett az elkeresztelés ex offo, legalább semmiféle törvény vagy rendelet nem rendelkezik a tekintetben még ma sem s törvény vagy rendelet szerint ki jogosított a feljelentésre, a mit ugyan határozottan ellenzék és a papi tekintélylyel nem fér össze, hogy az elkeresztelés ex offo üldözhető legyen. Rám nézve nem az az irányadó, honnan jön valamely jóravaló eszme, csak azt lássam, hogy egyenlő mértékkel mér mindenkinek. Már pedig, ha a katholicusok azt kívánják, hogy a szülők magok dönthessenek gyermekeik vallása felett s a mit magoknak követelnek, megengedik más felekezeteknek is: azt látom, hogy itt a mérték teljesen egyenlő mindenkire nézve. Nincsen szomorítóbb, mint hogy ha oly dolgokat hoznak fel, mint analógokat, melyek számtanilag talán megállják helyöket, de itt egyáltalában nem s mikor akár a minister ur, akár Horvát Boldizsár, akár bárki más e tisztelt házban azt mondja, hogy a „gyengébb fél részére kell törvényt alkotni*. Hogy lehet ezt felhozni a vallásszabadságnál, a hol csak szellemi harczról és fegyverről lehet szó"? Mem birom magamnak ezt megmagyarázni, de talán mégis sikerülni fog némileg megmagyaráznom, hanem akkor egy kis türelmet kérek. Igen messze kell visszamennem a múlt történelembe, vissza kell mennem az őskereszténység korszakába. (Halljuk! Halljuk!) Előre bocsátom, mélyen t. képviselőház, hogy nem lesz méltatlan meghallgatni a dolgot. (Halljuk! Halljuk!) Megengedem, hogy más is olvasott erről valamit úgy, mint én, de hátha nem olvasott mindenki. (Élénk derültség.) Csanády Sándor: Igazsága van! Szendrey Gerzson: Az őskereszténység korszakában Krisztus életének idejére és utána néhány esztendőre kell visszamennem. Mikor Krisztus a szeretet tanát hirdette, felfeszítették, meghalt, feltámadott és eltűnt, (Derültség) az ő tanítványai visszamaradtak. Mikor azután keresztény őseink gyarapodni kezdtek, szálka volt a római nép szemében, mily csodálatos nép az, hogy szemmel látható, kézzel fogható istene nincs, mint a hogy a keresztény vallás szerint máig sincs. És mégis mindenkit egyformán oly nagyon szerettek és ezen szeretet alapján a szemmel nem látható, kézzel nem fogható istenök fogalma alatt mégis nagyon gyarapodtak. De mikor még nagyon meg nem gyarapodtak, nem hiányoztak még színdarabok sem, melyekben a szegény, együgyű keresztényeket játszották a szeretet alapján, azokat, a kiknek nem volt szemmel látható és kézzel fogható istenük. Ez igy tartott egy pár száz évig s akkor mindenkinek csodálkozására a kereszténység már kezdett nagyon megszaporodni számban, szellemi erőben és akkor, a mikor látták ezt a hatalmas terjeszkedést a kereszténységnél csupa szeretetből kifolyólag, igen nagyon megijedtek a római pogányok és azt mondották: „Nini! ezek az istentelenek, a kik pláne Krisztus vérével áldoznak, terjeszkednek számban, erőben és már kezdenek oly magasabb társadalmi állásokat is elfoglalni, a melyek a római polgároknak nem tetszettek, Ezekkel kell valamit kezdeni, gondolák a római irányadó körök. De mit csináljunk? Törvény nélkül semmit sem tehetünk, mert az ő fogalmuk szerint sem volt bün a vallás szabad gyakorlata. Hiszen az együgyű ártatlan nép minek bántassék. De mikor