Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

74 414. orsségo* Illés november 22-én, szombaton. 1890. könyvi kivonatot, mely tényleg át is küldetett, csakhogy ezekből az egyik szülőnek vallása; a katholicus lelkésznél a protestáns szülőnek vagy a protestáns lelkésznél a katholicus szülőnek vallása szorgalmasan hiányzik. Már most ez megint nem büntetendő, habár ezekből az anyakönyvekből nem tűnik ki, hogy katholicus vagy pedig vegyes házasságból származott s más illetőség alá tartozó-e a gyermek. De, t. ház, én még tovább is megyek. A lelkészek is értenek „in fraudem legis" eljárni, a mikor ily rendeletek bocsáttatnak ki, ők tehát, nehogy a köz okirat hamisításának a vádja illethesse őket azért, mert helytelenül, vagy egyáltalában nem töltenek ki bizonyos előszabott rubrikákat, azt mondják a szülőnek, te elhoztad hozzám gyermekedet megkeresztelni s azt mondod, hogy lutheránus vagy, de én ezt neked el nem hiszem, hozzál nekem házassági bizonylatot, a melylyel bebizonyíthatod, hogy csakugyan lutheránus vagy és vegyes házasságban élsz. De akkor az az ember, a ki talán 7—8 mérföldnyi távolságból gyalogolt be a paphoz, örül annak, hogy visszajöhetett s hogy nem kellett a keresztelésért fizetnie, inkább katholicusnak Íratja be magát az anyakönyvbe, semhogy 2 írt 50 krért, beváltsa házasságlevelét és még egyszer tegye meg az utat a katholicus paphoz, hogy bebizonyítsa, hogy csakugyan lutheránus. Ezt tehát senki sem teszi. E ministeri rendelet szerint azonban ez, mint kihágás, nem büntettetik. Már most mit akartam 'ebből levonni? (Halljuk! Halljuk!) Ha e rendelet fentartatik, ennek intézkedései nem elégségesek arra, hogy a törvényben lefekteti alapelveknek megfelelőleg, az állam czélt érjen; hanem statuál egy új összeütközési conflictust. Nevezetesen azt mondja s ez persze olyan pactum-féle a főpapsággal szemben, hogy nem akarom a te egyházi dolgaidat bántani, megengedem tehát, hogy ezek az anyakönyvek az állam szempontjából egyházi czélokra, mint okiratok használtassanak. Már most mi következik ebből? A katholicus lelkész, kinek dogmája az, hogy a kit ő megkeresztel, az ő vallásába is felvettnek tekintendő, megkereszteli egy protestáns szülőnek fiúgyermekét, a kinek protestánsnak kellene lenni, mivel atyja protestáns. Most eltelik a 18 év és az illető fiú katholicus papnak jelentkezik s fel is veszik, mert a katholicus vallásba felvettnek tekintendő s mert az egyház saját czélokra használni e rendelet szerint jogosítva van. A lutheránus fiúból tehát lesz katholicus pap, a nélkül, hogy vallását változtatni kellett volna. De 20 év múlva jön egy másik fiú, a ki szintén ily módon lett illetéktelenül megkeresztelve, a katholicus paphoz és azt mondja, hogy adja őt össze, mert házasságra akar lépni. Az a pap gond nélkül összeadja a saját, egyházi czélokra alkalmas anyakönyvi kivonata alapján — mert hiszen a házasság kötése is egyházi functio — mint katholicus felet. Ha e házasságból gyermekek származnak, mily vallásúak lesznek? És vájjon, ha az a lelkész e gyermekek anyakönyvi kivonatait nem szolgáltatja át a protestáns lelkésznek: lehet-e őt kihágás miatt büntetni? Azt fogja mondani, hisz nekem a minister megengedte, hogy egyházi czélokra a saját anyakönyvemet használjam ; én összeadtam e katholicus feleket, mert a férfiú is, mint katholicus lett megkeresztelve. Lesz-e bíró, ki e lelkészt kihágás miatt megbünteti ? Közigazgatási fórum talán lesz, de biró nem, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én ezért akként gondolkodom, hogyha nem akarunk itt dogmaticus dolgokkal vesződni; ha nem akarjuk a vallási békét a jövőre is feldúlni : minthogy látjuk, hogy a clerus dogmaticus kételyei e rendelettel szemben nemcsak el nem oszlottak, sőt a mi döntő volt mai felszólalásom megtartására, a minister ur tegnap arról győzött meg, hogy a püspöki karban tényleg kételyek ébredtek: én a vallásfelekezetek közti harcznak megszüntetésére nem találok más módot, mint az anyakönyvek államosítását. (Helyeslés.) Visszatérek végül e vita egyik legérdekesebb részére, a római útra. A minister ur tegnapi felszólalása után, helyzetem kissé kényes. Engedjék meg azonban, hogy egy kissé drasticus példával világítsam meg a dolgot. (Halljak! Halljuk!) Egy aradi borkereskedő egyszer bort akart eladni s a vevőt lehitta a pinczébe, hogy a bort megkóstolja. De előbb igy szólt hozzá: „A ki erre a borra azt mondja, hogy rossz: az szamár!" (Derültség.) Mondja meg milyen a borom ? A minister ur is felolvas egy levelet s azt mondja, már most döntsük mi el, ki mondott valótlanságot: ő-e vagy más? Kissé gyöngédtelen dolog, hogy bennünket, a kik személyét tekintve feltétlen tisztelői vagyunk, ily dilemmába visz, mert ha azt mondanók, hogy a főpapságnak van igaza: azt állítanók, hogy a minister valótlanságot beszélt. Én meg vagyok győződve, hogy a minister ur nem akart valótlanságot mondani de e levelet alaposan félreértette, mert több' mint világos, hogy abból három factor derül ki. Az egyik az, hogy a magas clerus azon tagja, ki a levelet irta, de a kinek nevét felolvasni nem méltóztatott. (Felkiáltások: A prímás volt!) azt mondja, hogy: „Daczára annak, hogy a katholicus clerus a minister által kibocsátott rendeletek iránt mindig tisztelettel viseltetik, daczára azon odaadó tiszteletnek — s már maga ez a contradictio is jelzi, hogy itt valami más kérdés van — melylyel a magas