Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-413
418. országos Ölés november 21 én, pénteken. 1890. m mikor a bíróságokhoz folyamodtak, azok a végrehajtást megtagadták. De azon pillanattól fogva, hogy a minisíer ur a törvényt komolyan végre akarta hajtani, elő kellett állni a conflictusnak. Mert ez a törvény, hogyha nemcsak a papíron marad, hanem komoly végrehajtásához látunk, akkor a honpolgárok nagy sokaságát egyaránt becses és nagy, de egymással össze nem egyeztethető kötelességek coliisiójának dobjuk oda és én azt hiszem, t. ház, hogy ezért a mostani stádium fenn nem lesz tartható, hanem az izgatottság csak növekedni fog, hogyha megnyugtató megoldást találni nem sikerül. Nekem, t. ház, erősen feltett szándékom, hogy e kérdést a lehető legnagyobb objectivitással tárgyaljam, (Helyeslés) mert nem lehet czélom az izgatottságot nevelni. Ez országnak, e nemzetnek boldogsága nem oly túlságosan nagy, hogy kívánatos volna, hogy a vallási villongás ealamitása tetézze; (Helyeslés) ez a faj nem oly nagy, nem oly hatalmas, hogy arra kellene törekedni, hogy vallási táborokra szétszakítsuk, a helyett, hogy az erők tömörítésében fokozzuk erejét. Nem kívánok, t. ház, részletesebben foglalkozni a t. minister ur rendeletével, van bennem annyi objectivitás, hogy bele tudjam magamat találni másnak helyzetébe, felfogásába, ha felfogását osztani nem is tudom. Értem és mélfánylom,ha a t. minister ur azt mondja: „Én a törvényt elé találtam, mikor miidster lettem, nekem, mint ministernek, kötelességem a törvényt végrehajtani s én a törvényt végre is hajtom". Én csak szivemből tudok örülni, hogy a t. minister ur végrehajtási buzgóságában nem bukkant arra a "törvényre, a mely ugy szól, hogy: „lutherani eomburantur"", mert akkor azt mondta volna, hogy ő mint felvilágosodott, szabadelvű, toleráns államférfi, nem helyeselheti e törvényt, de mivel hogy törvény, kiadja a szolgabiráknak, hogy azt végrehajtsák s azalatt lesz majd ideje, hogy érett megfontolás alá vegye, hogyan lehetne a megnyugtató megoldást megtalálni. Én, t. ház, az ellenkező utón jártam volna. Hogyha 22 évig nem volt a törvény végrehajtva és hogyha a t. kormány maga is érzi, hogy e rendelettel megélni nem lehet és kell valami módját találni a megnyugtató megoldásnak : akkor vártam volna még addig, míg azt a módot megtalálom. Engedje meg a t. ház, hogy egy consideratióra hívjam fel a t. ház figyelmét, a melynek súlya eddig kellő figyelembe véve nem volt. Mindenütt a föld kerekségén létezik állam, már olyan, a minő. Mindenütt a föld kerekségén ott található a római katholieus egyház legalább missionariusaiban és mindenütt, vagy legalább a legtöbb államban van más vallásfelekezet is és hogyha mégis csak nálunk merül fel ezen I elkeresztelési kérdés, mii hizonyítez? Azt bizonyítja, hogy e kérdésnek felmerülése nem gyökerezik az államnak természetében, nem az egyháznak természetében, sem más felekezetek természetében, hanem kell, hogy legyen egy speciális ok ég egy speciális hiba. Az ok pedig, t. ház, a törvény; a speciális hiba pedig az, hogy ezen törvénynek rendelkezése nem áll a kölcsönös tolerantia és szabadság elvének alapján, nem áll a XIX. század eszméinek alapján; hanem áll a régi századok szellemének alapján, a 30 éves háborúk szellemének alapján, a midőn az ily kérdések megoldása nem a kölcsönös tolerantia és a szabadság alapján történt, hanem történt a karddal kezükben egymással mérkőző hatalmi tényezők mérkőzéseinek eredményeként létesült békekötések és pactum-conventumok által. Itt van, t. ház, az ok. A hiba az, hogy a törvény nem alapul egy egységes nemzet egységes törvényhozásának szellemén a közös szabadság alapján, hanem inkább felel meg egy kettészakadt nemzet mérkőzése után bekövetkezett pactum eonventumnak. Nem formailag, mert hiszen a törvényhozás souverain elhatározásának folyománya ez, ezen a módon módosítható is, hanem igenis a szellem az. Ha a szülők maguk hozzák az egyház papjához gyermeköket, hogy az egyházba vegye fel, akkor azt hiszem, hogy méltányosan nem lehet kívánni, hogy a pap segédkezet nyújtson ahhoz, hogy a gyermek átgiráltassék egy másik egyházba. Azt hiszem, hogy csak tiszteletet érdemel az a pap, a ki a saját vallását terjeszteni akarja és gyűlöletesnek csak azon nemét találom a vallás terjesztésének, mely a szolgabírói karhatalomhoz folyamodik s karhatalommal és kötéllel verbuválja a hívőket az egyháznak. {Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És itt a törvénytiszteletre hivatkozni nem lehet. A históriából azt tanultam, hogy a vallásos meggyőződésekkel szemben a törvény erejével küzdeni nem lehet. Nem akarom a t. minister urat ez alkalomból ugy apostrophálni, hogy : „Zu einem Nero und Busiris wirft man ihren Namen und d: s schmerzt mich, denn sie waren gut." De törvények voltak Nero és Dioeletian törvényei is, de azért az emberi sziv rokonszenve még sem a hóhérok mellett van, a kik pedig törvényes alapon állottak, hanem a mártírok mellett, a kik megadták a törvénynek a tiszteletet akkor, a midőn alávetették magukat a törvény sújtó kezének, de vallásos meggyőződésüket nem adták fel. És meggyőződésükön megtört a törvény. Csodálatos az, t. ház, hogy meddig megy némelyeknek intolerantiája, a kik magukat elfogulatlanoknak tartják. A mikor a püspöki kar kétségtelenül azon intentióban, hogy mérsékleté-