Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-413

42 41.8, országos ülés november 21-én, pénteken. 1890. leg e háznak is tagja. Egyéb értelme az ő fel­szólalásának alig lehetséges, miután a sajtónak dolgai talán még sem tartoznak e ház ítélő széke elé. (Helyeslés jobbfélöl. Egy hang a szélső baloldalon: De az ország pénzéből tartatik fenn! Zaj.) Én tehát csakis azért szólalok fel teljes tárgyilagossággal, nehogy ugy tüntettessék fel a dolog, mintha az ő felszólalása elől meg­hátrálni akartam volna. (Helyeslés jobbfelől. Halljuk!) A t. képviselő ur rossz néven veszi a kor­mánypárti sajtónak, hogy az ő felszólalásával és működésével oly irányban foglalkozott, a mely irány ő reá rossz világot vet és azt mondja, hogy ez eljárásról meg van az ő saját ítélete, miután az illető, a ki felette azt a kritikát gya­korolta, . . . Hock János: Az nem kritika, hanem sze­mélyeskedés. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Gajári Ödön: .... előre tudhatta, hogy Hock János ur papi állásából kifolyólag magá­nak lovagias elégtételt venni nem képes. Hock János: Ez a gyávaság! (Zaj jobb­féíol. Igaz! Ugy van! balfelöl.) • • Gajári Ödön: A kritika gyakorlása akkor is kötelessége a sajtónak, ha esetleg oly embe­reket kénytelen általa kínosan érinteni, kik a lovagias elégtételadásra föltétlenül képtelenek. A múlt tényei bebizonyították ezt csak legköze­lebb is. Ez nem riaszthatja vissza a sajtót a kritika gyakorlásától olyanokkal szemben, kik papi állásukból kifolyólag nem képesek maguk­nak lovagias elégtételt venni. Mert a lovagias elégtétel nem egyedüli formája az elégtételvé­telnek. A sajtótörvény szerint, ha azok a dolgok, melyek Írattak, eompromittáló voltuk daczára nem valók, joga van a képviselő urnak az illető helyen elégtételt venni. (Hosszantartó ellenmondás és zaj a szélső baloldalon.) Az illető czikkiró egy­általában nem tehet arról, hogy ha azon — két­ségbe nem vonható — tényekben, melyet kritika tárgyává kellett tennie, a papi talár tisztessége összeütközésbe jön az illető egyén earacterével. (Hosszantartó nagy zaj a bal- és szélső baloldalon. Felkiáltások: Hát ez mi? Elnök többször csenget.) Csatár Zsigmond: Szörnyű dolog ez! Az ország zsírján élő emberek csinálnak ilyent! (Nagy zaj. Elnök csenget.) Elnök: T. ház! A sajtónak általában véve igenis feladata kritikát gyakorolni. Én is gyak­ran tapasztaltam, hogy felettem kritikát gyako­rolnak és szívesen eltűröm. A képviselő urak is méltóztassanak a sajtóval a sajtó utján elbánni, de itt a házban ne foglalkozzanak vele. (Hosszan­tartó nagy zaj a bal- és szélső balon. Csatár Zsigmond folyton hangosan közbeszól.) Kérem Csatár Zsig­mond képviselő urat, méltóztassék elhallgatni, minthogy már a napirendre megyünk át. Ki következik'? Balogh Géza jegyző: Komlóssy Ferencz ! Komlóssy Ferencz: T. ház! Ha valami­kor, most érzem azon kötelesség súlyát és fel­adat nehézségét, melyet magamra vállaltam. De kijelentem egyúttal azt is, hogy én nem akarom a kedélyeket még jobban felzaklatni és csak sajnálni tudom, hogy e perczben már nem az ész, nem a szív dictál e házban, hanem a szen­vedély. Tárgyilagosan fogok szólni már azért is, mert a minister ur beszédével óhaj"tok fog­lalkozni. É rendelet, melyről szó van, engem köze­lebbről érdekel, mint bárkit e házban. Beval­lom, hogy én voltam az, a ki a múlt évben a minister urat sürgettem arra, hogy újabb ren­delettel álljon elő. Csak köszönettel tartozom azon előzékenységének, hogy valóban ki is adott egy rendeletet, nem mondom, hogy jó rendele­tet. De annyira meg vagyok győződve jóakara­táról, hogyha tudta volna, hogy ha a minister ur meggyőződhetett volna arról, hogy ezen ren­delet dogmai tekintetben a katholicus lelki­ismerettel ellenkezik, azt ki nem adta volna. Erről meggyőz engem az ő múltkori fényes beszéde és a mai felszólalása is, midőn a püs­pöki karra hivatkozva, azt mondja, hogy ezen rendelet dogmába nem ütközik, vagy legalább ily tekintetben a püspöki kar részéről óvás nem történt. Hogy tehát bebizonyítsam a minister urnak azt, hogy ezen rendelet dogmaticus tekin­tetben ütközik a katholicusok lelkiismeretébe, leszek bátor az ő beszédének erre vonatkozó passusával foglalkozni. (Halljuk!) Azt mondta a t. minister ur: „Volt közöt­tük egyik-másik, kinek scrupulusa, kifogása volt, de határozottan csak egyetlenegy ellenezte és dogmaticai akadályt egyetlen egy sem, még az sem hozott fel, ki ellenezte, sem szóval, sem Írásban", Bátor vagyok kijelenteni, hogy a mi­nister ur ezen állítását tagadásba veszem. (Hall­juk ! Halljuk!) Miután a minister ur levelekre is hivatkozik, nem fér kétség ahhoz, hogy ezen egy püspök alatt az esztergomi herczegprimást értette. Beszédének azon részéből vonom ezt a a deductiót: „Mert még azon levelekben is, a hol említés történt hitelvről, nem az anyakönyv vezetés körüli elj állíttatik szembe stb. . ." Miután mindenki tudja, hogy e két levél meg­jelent, ezen „egy" alatt a herczegprimást értette. Van-e szó e levelekben dogmáról? Legyen sza­bad állításomat következőleg beigazolni. 0 eini­nentiája a herczegprimás, midőn ezen két leve­let a minister urnak átküldte, mellékelte egy­úttal azt a levelet is, melyet ő a püspöki kar egyetértő véleménye alapján Treforthoz intézett volt.

Next

/
Thumbnails
Contents