Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-424

312 mert most már a harmadik ízben történik új felszerelés. Thaly Kálmán: Kifogásoltam én tavaly is, most csak példaképen hoztam fel! B. Fejórváry Géza honvédelmi minis­ter: Hát jó; constatálorn, hogy a t. képviselő urerre nézve már 1889-ben kifogást tett. Legyen szabad akkor adott válaszomat felolvasnom. (Halljuk! Halljuk! Olvassa)': „Először a régi hát­bőröndök átalakítása és megváltoztatása. Ez nagy munka. Másodszor új, kis hátbííröndök szüksé­gesek, a mint már a közös hadsereg csapatainál rendszeresítve vannak Harmadszor új lőszer­táskák bevásárlása. Ezek a régiekből nem ala­kíthatók át. Az egész hordkészülék átalakítandó, részben új alkatrészekkel pótlandó." Thaly Kálmán: Kétfejű sas a hasában! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter: Bocsámitot kérek, még nem méltóztatott látni; csak ha majd látni fogja, akkor tessék kifogásolni. (Tovább olvas): „Azonkívül igen nagy költségbe kerül ezen tárgyak szállítása. Mint­hogy én nem vagyok abban a helyzetben, a honvédség keretlétszáma, miatt s mert mester­embereiéi nincsenek, hogy saját regiében — mint mondani szokták — végeztethetnék bizo­nyos munkákat, mint a közös hadseregnél tör­ténik: kénytelen vagyok az átalakítandó tár­gyakat kiviilről beküldetni s ha elkészülnek, ismét kiküldetni. És minthogy itt minden egyes darabnak az ára meg van állapítva, ezen árak alapján vettük fel a 18 frtot fejenkint a költség­vetésbe. Ezekben voltam bátor azon költségeket részletezni; ha még részletesebb felvilágosítá­sokat kivan a t. képviselő ur, négyszemközt mindig kész vagyok azokat megadni. A t. kép­viselő ur azután még sok dologról szólott, Thaly Kálmán: Hát a lovasság! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter: A lókiadásban semmi legkisebb akadály nincs. Igen is volt, a mint előre láttuk, tavaly, a mikor 20 új lovasszázadot rendszeresítettünk és a lovakat nagyobb számban kellett bevásá­rolnunk és idomítanunk; de előre láttuk azt is, hogy csak az első szempillantásban lesz egy kis nehézség. És ez csakugyan nagyon rövid ideig tartott, csupán tavaly őszszel, most pedig már a legkisebb nehézség sincsen. Méltóztatott fejtegetni azon szellemet— Thaly Kálmán: A feketesárga zászló! (Derültség a szélső baloldahn.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter: Azt méltóztatott mondani, hogy jó lesz a czéltábláknak feketesárga szint adni, mert akkor azután nagyon jól találnak a honvédek. Már engedelmet kérek, a t. képviselő ur és pártja ép az ellenkezőt bizonyítják régóta: (Halljuk! r 4-én, esfttirtBkSn. 1890. Halljuk!) mindig czéltäblául veszik azt a fekete­sárga szint, de azért a szeget sohsem találják a fején. (Tetszés jobbfélöl Igás! Ugy van!) Thaly Kálmán: Tessék csak visszaemlé­kezni a véderő-vitára! B. Fejérváry Géza honvédelmi minis ter: Még akkor sem. Thaly Kálmán: Hát az aradi ünnepről semmit sem hallunk? B. Fejérváry Géza honvédelmi minis­ter I Az aradi ünnepre szabad volt mindenkinek oda menni, a ki akart, de hivatalból senki sem küldetett. (Felkiáltások a szélsőbalon: Elég hiba!) B. Fejórváry Géza honvédelmi mi­nister: Az nézet dolga! (Felkiáltások a szélső baloldalról: Eltiltották őket a megjelenéstől!) Nem tiltottam el senkit! Bolgár Ferencz t. képviselő ur azt mondja, hogy 1888. óta 38%-kal emelkedett a költség­es hogy jó volna lassúbb tempóban haladni. Megengedem, hogy a mi a pénzbeli kiadásokat illeti, lassúbb tempóban haladni talán jó; de méltóztatik tudni, mikor a kereteket szaporítjuk és most egyszerre négyszer annyi keret lesz, mint eddig volt, a mit Bolgár Ferencz t. kép­viselő ur is talán átlát, hogy szükséges volt... Bolgár Ferencz: Igen! Báró Fejérváry Géza honvédelmi mi­nister: Hogy akkor egyszerre annyira fel­szökkent a költség, arról én nem tehetek. Pénz nélkül katonákat fentartani nem lehet, én leg­alább nem találtam fel annak a titkát. (Élénk derültség.) A mi különben a lassúbb tempóban való haladást illeti, igen sokszor hallottam már külön­böző megjegyzéseket nemcsak itt, de másutt is, hogy hajdan a boldogult bécsi hadi tanács nagyon lassú tempóban haladt; haladjunk gyor­sabban. Én gyorsabban haladok, most ez sem tetszik; az ember tehát igazán nem tudja mit csináljon, hogy kielégítse a t. ellenzéket. (Élénk derültség és tetszés jobbfelöl.) Adatokat kér a t. képviselő ur a lionvéd­ség előmeneteléről, harczképességéről sth. Erről itt részletes előadásokat tartani, azt hiszem, nem szükséges. A t. képviselő urnak és minden­kinek alkalma van a gyakorlatoknál meggyő­ződni arról, hogy mit csinálunk. Azután azt hiszem, hogy a legfőbb hadúr elismerése min­denesetre az urak előtt is nyom valamit a lat­ban és Ü7Á, ugy gondolom, a t. képviselő ur is el fogja ismerni, hogy a harczképességet ok­vetlenül emeltük a keretek szaporításával. Mél­tóztatik tudni, hogy a gyalogságnál is állandó kereteket szerveztünk, minek következtében a csapatoknak állandó parancsnokaik vannak; a legénység mindig egy és ugyanazon osztályba, századba lesz beosztva, ismeri felebbvalóit, a 424. orseágos ülés decitemlx

Next

/
Thumbnails
Contents