Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-423

tóS. orsaágos ülés deemcmber 3-án, szerdán. 1890. 303 által 1869-ben szentesített díszesebb egyenruhát visszanyerje. Ez a kincstárra nézve nem teher, az illető tiszteknek a dolga; nem tudom, miért nem teljesíthetné a t. minister ur a tisztikarnak ezen kérelmét. Hiszen a katonai egyenruha már agy is annyira meg van nyirbálva, hogy a ki szép huszár ruhát akar látni, annak legalább i« Porosz országba kell menni. Ha áll az, hogy a tiszti kar többsége óhajtja az 1869-iki egyenruhát visszanyerni, én nem látok akadályt, hogy miért nem adhatná meg a minister ur akkor, mikor Pozsonyban ott létezik az a zsinórgyár, a mely aranyzsinórt nem aranyból készít és olyan virágzásnak örvend, hogy 300.000 írtnál többre megy az évj forgalma és a közös hadsereg tisztjei is igénybe veszik, mert sokkal olcsóbb és tartósabb a készítménye. Beszédem elején említettem, hogy a t. minister ur a szabadságolt állományú tisztképző tanfolyamot a központon megszüntette. Ez ugy történt, felfogásom szerint, hogy most mind a 7 kerületben állítanak fel tanfolyamot, kapcsolatban az egyéves önkéntesi tanfolyammal, mert ezt a tanfolyamot is megszüntették a központon. En kíváncsi vagyok ezen intézkedés eredményére. Feltétlenül nem kárhoztatom, de nem is üdvözlöm, mert az együttes tanfolyamban egyöntetűbb lehetett a kiképzés, mint szétszórva a kerületekben és a tanfolyam Budapesten lévén, itt az ifjaknak nagyobb alkalmuk volt magukat más irányban is kiképezni. A másik a horvát önkénteseket illetőleg, a kik eddig szintén itt nyerték kiképeztetésöket és itt a magyar fiukkal való folytonos érintkezésnél fogva bennök is legalább egy kis pajtási szellem fejlődött ki, megismerték egymást s a magyar nyelvet is mintegy játszva annyira elsajátították, hogy később hasznát is vehetik, az által, hogy avancementjuk nemcsak a VII. kerületre terjedhet ki, hanem, saját jól felfogott érdekükkel is egyezőleg, a többi kerületekre is. Ezentúl azonban csakis a VII kerületben fognak képeztetni, következőleg horvát nyelven, mert a honvédségnek a horvát területen szolgálati nyelve horvát. Meg lesznek tehát fosztva a magyar nyelvnek legalább némi elsajátítása alkalmától is. Rájuk nézve is czélszerü lenne ezt a központi tanfolyamot fentartani, mintsem a horvátokat és magyarokat külön neveltetni. Egyébiránt kíváncsian nézek az eredmény elé, melyet majd a jövendő mutat meg. A Ludovika-akadémiáról szóló jelentés is ezen lárezával kapcsolatosan tárgy altatván, legyen szabad arról is röviden megemlékezni. (Halljuk! Bálijuk!) Ezen intézet virágzó állapotban, jó kezek felügyelete alatt van. A tanári kar szakértelme, hazafiassága kifogástalan, sőt részben a legnagyobb dicséretre méltó. Szívesen tolmácsolom is elismerésemet az intézet vezetéseért különösen annak nagyérdemű igazgatója iránt, a ki valóban atyja azon ifjaknak s egyaránt ügyel mind erkölcsi nevelésükre, mind katonai kiképzésükre. Azonban fel kell hivnom a t. minister ur figyelmét egy dologra, mely a Ludovika növendékeinek jövőjével a legszorossabb összefüggésben van. (Halljuk!) Poroszországban van egy igen üdvös intézmény, mely ellenzéki részről a véderővita idején is felhozatott, hogy tudniillik a porosz ezredesek utasítva vannak az oly hadapródokat és fiatal tiszteket, kik az ő ezredeikhez újonnan osztattak be, atyai figyelemmel kisérni, gondozni, nehogy rossz tarsaságba keveredvén, maguknak és szüleiknek anyagi és erkölcsi károkat okozzanak. A Ludovika-akademia ifjai gondosan neveltetnek benn -az intézetben; de a tapasztalás azt mutatja, hogy midőn onnan kilépnek és a csapatokhoz beosztatnak, mint hadapródok, nem levén semmi élettapasztalatuk, mohón rohannak az élet örvényébe, ugy, hogy a szülők gyakran tetemes összegű adósságokat kényszerültek a gyermekeikre való további felügyelet hiánya miatt kifizetni. Én tehát Poroszországot minta katonai államnak ismervén, nagyon óhajtanám, hogy a í. minister ur módot találjon, hogy az illető parancsnokok nálunk is az ily ifjakra, a kik valóban nem önhibájukból, hanem tisztán az élettapasztalat hiányából keverednek efféle dolgokba, szorgosan felügyeljenek, őket jó tanácsokkal lássák el és egyáltalában figyelmeztessék alkalomadtával a net tláni veszélyekre, hogy később ezeknek a szülei ne legyenek kénytelenek gyermekeiknek ily ballépései miatt szenvedni. Azt hiszem, a t. minister ur nem vonhatja kétségbe, hogy engem és egyáltalában mindazokat, a kik ezt hangsúlyozzák, az illető ifjak iránti legjobb szándék és érdeklődés vezet. A Ludoyika akadémiával kapcsolatban még csak fel kell említenem röviden a hadtörténelmi és fegyverzeti múzeum ügyét, a mely tervben van. A közoktatásügyi minister ur felvett tárczájába némi előmunkálatokra szükséges öszszeget a fegyverzeti múzeum felállítása iránt. Ennek a fegyverzeti múzeumnak és hadtörténelmi múzeumnak a felállítása, midőn a katonai irodalom és annak hadtudományi ágazatai is egyáltalán örvendetes lendületnek indulnak, sürgős szükség; sürgős szükség különösen akkor, a midőn a Ludovika-akademia növendékeit osztáíyonkint 90-re felszaporítottuk és egészben véve 860 művelt, többnyire jó családbeli ifjak neveltetnek ott, hivatottak úgy tehetségeik, mint képeztetésüknél fogva, magasabb katonai ismeretek elsajátítására. De egyáltalán