Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-423

294 423. országa* ülés deczcinber 8-án, szerdán. 18S0 előbb-utóbb a közös hadsereg sem. Ezen re­ményben és ezen meggyőződésben a költség­vetést ugy általánosságban, valamint részleteiben is készségesen elfogadom és midőn ezt teszem, nem titkolhatom el a felett érzett örömömet sem, liogy a hondvédség mindkét fegyverneménél, a gyalogságnál ugy, mint a lovasságnál, egyre csökken, egyre kisebbedik a még be m-m töl­tött tiszti állások száma; a lovasságnál kü­lönösen csak 20—22 tiszti állás nincs még betöltve, igy tehát alapos kilátásunk lehet arra, hogy 2—3 év múlva ezen kétségtelenül min­denkiben kissé nyugtalanító érzést keltett hiány már teljesen pótolva leend. Elesik tehát jövőre a közös hadseregbeli tisztek nagyobb mérvű át­helyezésének szüksége is, mit én annál örvende­teseid) jelenségnek taitok, mert a véderő vita alatt elég terjedelmesen előadott és azért ezúttal nem is ismételendő okokból azt óhajtom, hogy a közös hadsereg tisztikarának magyar elemei, a meddig csak lehet, megmaradjanak a közös hadsereg állományában ^(Helyeslés a bal- és szélső­balon) mert ezen elemekre a magyar állami és nemzeti érdekek szempontjából, a nemzeti szel­lem meggyökeresítésére igen igen nagy szükségünk van, (Ugy van! a bal- és szélsőbalon) miért is a ma­gyar elemnek a közös hadseregben leendő sza­porítására, nem pedig gyérítésére kell töreked­nünk. (Élénk helyezés a bal- és szélső baloldalon.) Ezuttal nem tartom feleslegesnek azon, már gyakran hangoztatott nézetemnek ismétlését, mi­szerint a czélnak, tudniilik a magyar műveltebb elemeknek a közös hadsereg részére leendő meg­nyerésének kétféle módja van: először is minél bensőbb összhangba kel! hoznunk a Magyar­országon létező katonai alreáliskolák tantervét a magyar középiskolák tantervével, hogy nieg­könnyittessék az átmenetei a civil iskolákból a katonai szakiskolákba; másodszor nem kicsinyes­kedő ürügyek és matkematikai okoskodásokból kiindulva, de kiindulva igenis a monarchia két állama között fennálló paritásnak elvéből, létre kell hozni a Magyarországon felállítandó magyar felső közös katonai akadémiáit, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélsőbalon) mely a míg tekintettel Jenné egyrészt a hadsereg szolgálati nyelvére, más­részt a magyarnak, mint tannyelvnek behozata­laira, egyedül volna képes mindazon akadályok elhárítására, melyek ma a magyar közoktatási rendszer szerint képezett ifjainknak a magasabb katonai képzettségnek és igy a tiszti kardbojt­nak elnyerését nemcsak igen megnehezítik, de a legtöbb esetben egyenesen lehetetlenné teszik. E kérdés —- ismétlem — helyesen csak a pari­tás elvének szempontjából ítélhető meg; nem is képez azonban ezen óhajunk — mint sokan mond­ják — a sereg egysége ellen irányuló tenden­tiát sem. (Igaz! Ugy van! a bal- "és szélső bal­oldalon) Hisz elégszer ki lett mutatva a közös­ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottsá­gok tekintélyesebb tagjai részú-ol, példának okáért a mostani igen t. igazságügyi és keres­kedelmi minister ur.k részéről, de a volt igen t. ministerelnök ur részéről is azok félelmének alaptalansága, kik ily közös katonai akadémia felállításában a hadsereg egységének megbontá­sára irányuló titkos tendentiát látnak ; mert — mi­ként az igen t volt ministerelnök ur is kijelentette az 188l-iki delegatióban — őily aggodalmak han­goztatását sohasem hallotta a hadügyi vezeték köréből, sem a delegatio hadügyi albizottságá­ban, sem másutt. Reménylem, hogy most, midőn a bécs-ujhelyi akadémiában már egy harmadik párhuzamos osztály felállításáról kellett gondos­kodni, nem sokára mégis elérkezik a nemzet eme jogosult kívánalma teljesítésének időpontja is, mi ha meg fog történni, maga a hadsereg fogja ennek legnagyobb hasznát látni. (Élénk helyes­lés a bal- és szélsőbalon.) Azért bátorkodtam eme néhány futólagos megjegyzést a magyar tiszti akadámiára vonatkozólag ezúttal megtenni; mert a t. ház határozata értelmében együttesen tárgyalt -tik a honvédelmi ministeri tárcza költ­ségvetésével a t. honvédelmi rainister urnak a közös katonai tanintézetek állapotáról beterjesz­tett szokásos évi jelentése is. Van azonban, t. ház, egy másik, nem kevésbé fontos körülmény is, melyre nézve csak röviden akarok néhány megjegyzést tenni. Ez az idei tartalékos tiszti vizsgák eredménye, ugy a közös hadseregben, valamint a. honvédségnél. Ugyanis a közös hadsereg önkénteseiből tiszti vizsga letételére hivatva volt: 1076, a honvédségnél: 144. (Halljuk! Halljuk!) A közös hadseregbeli í076 önkéntes közül sikerrel állotta ki a vizsgát 885, a honvédségi 144 önkéntes közül 136-an. A közös hadseregbeli önkéntesekből tehát meg­bukott 1G3, vagyis mintegy 18 százalék, a hon­védségnél 144-ből összesen 6. Betegség miatt nem vizsgázhatott a közös hadseregnél 15, a honvéd­ségnél 2 önkéntes ; visszalépett a vizsgától közös hadseregbeli önkéntes 13, a honvédségiek közül egy sem. Végül a visszavetett 163 közös had­seregbeli önkéntesből ! Í4 nek lett megengedve a szolgálat második évében is az elméleti okta­tásban leendő részvétel, mig 49-en előttünk ismeretlen okokból erre engedélyt nem nyertek; ugyanezen engedélyt a visszavetett 6 honvédségi önkéntes közül 3-an nyerjék el. (Halljuk! Hall­jak !) A véderő-bizotíság összes tagjai, midőn ezen ügy ott szóba kerüli, megegyeztek azon nézetben, hogy a honvédségi önkéntesek vizs­gájának eredménye igen örvendetes; megegyezett a bizottság t. tagjainak többsége azon nézetben is, hogy % közös hadseregbeli önkéntesek ez j idei vizsgájának eredménye is eléggé megnyug-

Next

/
Thumbnails
Contents