Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-422

4*2. országos ülés deezemher '>-&n, kedden. 189Ü. $79 egyenlékes végrehajtását eszközölni. (Igás! Ugy van! a jobboldalon.) Hanem mindebben, t. ház, fokozatosan fogunk előrehaladni. A legközelebbi ékhez tartozik egy nagyobb szabadságbünteté«ek végrehajtására rendelt — már akárhogy nevezzük — fegyház vagy börtön felállítása a főváros köze lében. Es miért a főváros közelében? Mert az itteni törvényszék az, a melynél — fájdalom — a eriminalis contiugens a legnagyobb, a honnan tehát legtöbb elítéltet kell szerteszét az országba szállítani. Minderre nézve a ház tájékozva lesz részint egyes előterjesztések, részint pedig azon jelentés által, a mely a háznak be fog nyújtatni. (Helyeslés jobbfelöl.) Az utolsó, a mire már ezen hosszúra nyúlt beszédemben kiterjeszkedem, (Halljuk! Halljuk!) a telekkönyveknek kérdése. Nem először történik az, t. ház, hogy a telekkönyvi betétszerkesztések lassú e.őhaladásáról panaszokat hall a t. ház. És méltán. Igaz az is, hogy ha a mostani módon, vagy valamivel gyorsabb tempóban mennének is azon betétszerkesztések: 20 esztendő alatt sem lesznek az országban készek. De, t. ház, midőn azt a törvényt meghozták, ón nem gondolom, hogy olyan határozottan, oly rövid időre gondoltak, hogy ezt a feladatot 5—6 év alatt végrehajthatónak tartották, a mint t. képviselőtársam Matuska az akkori tárgyalás alapján állítja; vagy ha tartották, akkor az téves számítás volt. Hogy áll ebben a részben a dolog? A telekkönyvi betétek szerkesztése 1886- és 1889 ben lett törvény által szabályozva. Miért határozták el azt, hogy betétek szerkesztessenek? Ennek két oka volt; az egyik abban áll, hogy az adó kataszteri munkálatok által előállott adatok a nyilvánkönyv számára is hasz nosittassanak, nevezetesen a részletek, a térméretek és a kataszteri tiszta jövedelem; mert ez által sokkal hitelképesebb és egyszersmind azonosságában a telekkönyvi jószágtest sokkal biztosabb és igy az ingatlanokra vonatkozó jogi forgalomnak szilárdabb alapja lehet. De, t. ház, nem ez volt a főczél s én hivatkozom mindenkire, jogászra és nem jogászra egyiránt, hogy a főok és a főczél az volt, hogy a telekkönyvek behozatala óta fatális különbség fejlődött ki a tényleges állapot és a telekkönyvi tulajdoni lapon fennálló állapot közt. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) És minél tovább távozunk el az időtől, ez a különbség, különösen a volt úrbéres községekben, egészen addig a pontig megy, hogy — bátran merem állítani — a forgalom biztosságát és a jogbiztosságot ezen apró birtokokra nézve számos helyen megszünteti. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ennek a különbségnek megszüntetése első rangú szüksége volt jogéletünknek. Ez volt az első és főezélja a telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló törvénynek s ez a czél lebegett az én szemem előtt is, midőn az 1889-iki törvény megalkotására vonatkozó javaslatot előterjesztettem. (Helyeslés a jobboldalon.) A tapasztalás azonban, t. ház, meggyőzött arról, hogy a kataeteri részletekkel való egyeztetés : az úgynevezett azonosítási eljárás, ennek tisztába hozatala, a munkának nehezebb, hoszszabbs n tartó és több akadályokba ütköző része, még pedig olyan része, mely fokozza ugyan a telekkönyv használhatóságát és tökélyét, de igazságügyi czélokra, jogbiztossági szempontból nem feltétlenül szükséges, (Helyeslés a jobboldalon) a melyről különben határozottan állítom, hogy jelentőség és szükség tekintetében ama másik ezélnak mögötte áll. (Helyeslés a jobboldalon.) Már most, t. ház, én azt mondom, nagy hiba volna ezt, ha felismertük, eltitkolni és itt előáll a szüksége annak, hogy az igazságügyi kormány gondolkozzék utakról és módokról, miként lehetne ennek a valósággal veszedelmes állapotnak, a mely a telekkönyvi tulajdoni lap és a tulajdoni tényleges viszonyok közt fennáll, megszüntetését és pedig a munkához mérten nem hosszú idő alatt való megszüntetését elérni. Ugy vagyok értesülve, hogy ez állapot különö en az apró birtokok körében merül fel, különösen a volt úrbéres községekben. Ez állapot, hogy a telekkönyv tulajdonképi ezéljaira nem alkalmas, leginkább a nagy néposztályt sújtja, súlyosan érinti peres következményeiben is. (Általános helyeslés.) Minden bíróság, minden igazságügyi hatóság ismeri a kérvényező és panaszkodó embereknek, fájdalom, nagy osztályát, a melynek az őrültségig menő rögeszméjévé vált, hogy őt vagyonából igazságtalanul kifosztották és még a király sem tud neki igazságot szolgáltatni. (Igás ! Ugy van !) Es mit tapasztaltam, t. ház, miből ered ez? Abból az egyszerű tényből, hogy a telekkönyv tulajdon-lapja és a tényleges állapot egymással nem egyez. Az illető megveszi a birtokot; az zálogjoggal van terhelve, nem irattá magára, nem tisztázza a telekkönyvi állapotot és csak arra ébred fel, hogy árverés alá kerül más adósságáért a birtoka. De ennél ő nem marad meg — mert ha megmaradna, menekülne vesztességgel — hanem akkor a pert elkezdi és ez a per a legszomorúbb faja a pereknek. Itt a jóhiszeműség és az alaki igazság közt kibékíthetién különbség van — és ezen pert sikertelenül lefolyatva, talán lelkiismeretlen kezekbe is kerülve, egyéb vagyona is rámegy és aztán jön panaszkodni, másfél évtizedig jön folytonosan