Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-412

22 412. országos ülés november 20-án, csütörtökön. 1890. a kik az állam és egyház között kiegyenlíthetlen ellentétet prédikálnak; (Élénk helyeslés jobbfelöl) a kiknek magatartása csak arra alkalmas, hogy a katholicusok ellen olyan feltevéseket támaszszanak, a melyek ellen mi tiltakozunk. Ilyen feltevés például, hogy a katholicus egyház ég a magyar államiság nem férhetnek meg egymással; hogy a katholicus papság nem akar meghajolni a törvény előtt, hogy. nem akarja azt őszintén végrehajtani, sőt hogy gyarapodását várja attól, a mire szükség nincs, hogy tudniillik a törvény végre ne hajtassák. Én abban a katholicus egyházra nézve nagy veszélyt látok az által, hogy a katholicus papok alsóbb néposztályokkal szövetkeznek a nemzet hivatottabb intéző körei és elemei ellen. Nagy veszélyt látok a jövőre abban, hogy e néposztályokat egymás ellen kijátszák, hogy a katholicus egyházat, melynek páratlan fényes állása van, saját traditióival ellentétbe hozzák, mert a katholicus egyház ezen fényes állását tisztán a történeti jognak köszönheti és ma ezen egyházat egy egészen más: revolutionalis alapra kívánják fektetni. A katholicus egyház Magyarországban praedominans állását nem annak köszönheti, hogy az államhatalmat feladatai teljesítésében gátolta, hogy ellentét esetén is a megoldást kívül kereste volna. Ez ellenkeznék a történet fonalával, egyházunk traditióival. Itt aztán a főpapokhoz lenne még néhány szavam: „Videant praesules nequid detrimenti ecclesia capiat." De látok más bajt is, látom azt, hogy köztünk, a nemzet művelt katholicusai és a papok között egy kiegyenlíthetlen ür támadt, hogy aspiratióink egymástól eltérnek. Ebből aztán majd indifferentismus, vallási közönyösség ered, a mi alatt nem fog más szenvedni, mint maga a katholicusok jól felfogott érdeke s maga a katholicus vallás. A harmadik lenne a culturharcz. Ez nem tőlünk függ. E tekintetben a döntés egyenesen az episcopatus, a magyar püspöki kar kezében van. Legyen szabad elmondani impressióimat, hogy mit hiszek én e tekintetben a jövőre. (Halljuk! Halljuk!) Én azt gondolom, hogy az a katholicus püspöki kar, a melynek módjában volt annak idején esetleg a retorsio terére lépni, megtagadva a keresztelést, tudniillik a más vallásfelek ezetü gyermekek keresztelését és megtagadva a vegyes házasságokban a dispensatiőt, a mint eddig e térre nem lépett, azt hiszem, nem fog jövőre sem lépni, nem ebben az országban, a hol alig van intelligens család — vegyes házasság nélkül. De hogy csakugyan ne lépjen, arra nézve, azt hiszem, első kellék, hogy csalódásba ne legyen ringatva az iránt senki, vájjon a ház e tekintetben hogyan gondolkozik? A főpapságnak — a mennyire én ismerem — az izgatásokban része nincs, esetleg az egyházi fegyelem eszközeihez is kellend nyúlni. Nekünk pedig, a kik a culturharczot nem akarjuk és mindazoknak, a kik velünk együtt igy gondolkoznak, kötelességünk az, most a tizenkettedik órában, ha van mód a cultur-harcz megelőzésére, ezt a módot meg kell ragadnunk és ez csak az a mód lehet, hogy kiábrándítsuk mind azokat a köröket, a melyek ez izgatást kezdették, az iránt, hogy e házban komoly támaszra nem találhatnak. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) T. ház! Én különben ettől a culturharcztól, ha be kell is következnie, nem félek. Előttünk van a közel nralt, a mikor azt láttuk, hogy a katholicus papságnak egy bizonyos része egész lelkével összenőtt egy politikai mozgalommal, azt minden erejéből támogatta és mégis azt a mozgalmasa végső elbukástól megmenteni nem birta, a mi politikai "befolyását, súlyát eléggé jellemzi. Annyival, kevésbé hiszem, hogy ma egy culturharcz előestéjén állunk, mert a főpapság is tisztában lehet két dologgal: először azzal, hogy magával szemben fogja találni a katholicus egyház művelt elemeit, igenis, a kormány, az államhatalom oldalán és másodszor azzal, hogy ismét a kormány, az államhatalom oldalán magával szemben fogja találni mindazon liberális elemeit ez országnak, a kik nem fogják megtagadni a kormány ez önvédelmi actiójában az államhatalomtól azon hatalmi eszközöket sem, a melyek onnan fognak vétetni, a hol a kormány őket találja és igy valószínűleg a katholicus papságtól is. Ez a hatalmi viszonyok megváltozására vezethetne. Ez nagyon is egyenlőtlen harcz lenne a kormány vagy állam és a clerus között úgy, hogy tán nem is harcz, hanem csak izgatásszámha menne. Mi számíthatni vélünk azon pártra — s azt hiszszük, köztünk ebben legalább különbség nem lehet — mely a nemzeti önállóság minél nagyobb kifejlesztését irta fel zászlajára; számíthatni vélünk azon párt közreműködésére, a mely szeret a nemzeti állam kiépítésén munkálkodni. Tisztában vagyunk azzal is, hogy itt nem üres formulák, nem politikai jelszavak felett, hanem intentiók felett fogunk szavazni. (Ugy van! Élénk helyeslés j^bbfelöl.) Tisztában vagyunk azzal is, hogy igenis magának a liberalismusnak nagy kérdései felett fog a döntés történni és köztünk és a túlsó oldal között e tekintetben ma megépülhet az a válaszfal, a mely bennünket örökidőkre el fog egymástól választani. (Felkiáltások a szélsőbalon: Bég megvan az már!)