Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-422
268 492. országos Hlés deezemfcer 8-áij, kedden. 1890. semmi garantia arra nézve, hogy azon iratok közül talán igen fontosak, melyek egyes egyének családi boldogságát és vagyoni existentiáját foglalják magukban, el ne veszszenek. (Helyeslés,) Még egyet óhajtok megjegyezni, t. ház. Nevezetesen nagyon óhajtanám, hogy a segéd- és kezelő személyzet száma ott, a hol szükséges, szaporittassék ; mert valóban botrányosak azok az állapotok, a melyek ezen személyzet alacsony létszáma miatt előfordulnak. így például, hogy többet ne említsek, az egyik ügyvédi kamarának 1889. évi jelentésében foglaltatnak a következők : »Ezen leszállítás folytán a kezelő személyzet és a szolgák nagy részét a bíróságok kénytelenek voltak elbocsátani. De hogy ezek legalább némileg pótoltassanak, helyükre a szükségnek megfelelő számban törvényszéki börtönben fogva levő rabok alkalmaztattak. És most a közönségnek, az ügyvédnek ezekkel kell érintkezni, ezek szolgálatát kénytelenek sokszor igénybe venni, midőn a telekkönyvtárban vagy az irattárban egy iratesomóba betekinteni akarnak.* A segéd- és kezelő személyzet e hiányából magyarázhatók meg oly esetek, hogy egy járásbiróságnál folyt bűnügyben, mely bíróságnak távolsága Budapestről 10— 12 mértföld, a felebbezés a beadástól számítva egy év, öt hónap és 22 nap alatt érkezett fel a királyi táblához, hogy onnan a királyi Curiához terjesztessék föl. Végül még csak egy dologra akarom a t. igazságügyminister ur figyelmét felhívni s ez az, (Halljuk! Halljuk!) hogy nagyon óhajtandónak találom, hogy az ügyvédi rendtartás reformja megtörténjék s ez az ügy egyáltalában mentől előbb törvényes úton rendeztessék. Kívánom ezt, t. ház, mert a kormánynak kötelessége arról gondoskodni, hogy oly tekintélyes kar, mint a minő az ügyvédi, elfoglalhassa azt a positiót, a mely őt megilleti. Kívánom azért, mert az ügyvédi kar jelen szervezetében egyáltalában nem bír azon szükséges autonómiával, a melylyel neki rendelkezni kellene, különösen azért, hogy az oda nem való elemeket kebeléből kiküszöbölje. Ha hosszadalmas akarnék lenni, az eseteknek egész sorozatát tudnám felhozni, melyekben az ügyvédi kar megtette kötelességét az iránt, hogy a hozzá nem méltó elemeket onnan eltávolítsa s e működésében oly factor gátolja meg, a mely az ügyvédi kar kebelén kivül áll. Nem akarom az eseteket felhozni; de ha szükséges, szolgálok velük, mert sok ily esetről van tudomásom. Ismételve kérem tehát a minister urat, hogy az ügyvédi rendtartág tárgyában mielőbb terjeszszen be javaslatot. Ezeket kívántam megjegyezni, t. ház és a t. minister ur figyelmébe ajánlani (Helyeslés a szélső balodalon.) Balogh Géza jegyző: Herman Ottó! Herman Ottó: T. ház! Ugy szólván csak perczekre kérem a t. ház becses figyelmét (Halljuk! Halljuk!) s midőn ezt kikérném, constatálni kívánom, hogy az igazságügyi minister ur abban a szerencsés helyzetben van, hogy a ház minden oldaláról hosszú életet kívánnak neki a végett, hogy a reformokat megvalósíthassa. Nagyon sajnálom, hogy Kőrösi t. barátom nincs többé jelen; mert különben figyelmeztettem volna arra, hogy akkor, mikor Koch még csak a tnberculosis gyógymódját fedezte fel. kár volt neki azt mondania, hogy a t. minister ur két emberéletre való reformot karolt fel; mert még nincs feltalálva az a szer, a mely az igazságügyminister életét megkettőzteti s igy könnyen pi'ovocálja azt a megjegyzést, hogy ha csakugyan annyit foglal abba a programmba, a mi két emberéletre is elég, akkor közel a veszély, hogy sokat markolt és keveset fog szorítani. S ha arról az óriási terjedelemről, melyet e programra máskülönben representál, beszél, akkor különösen a tiszamenti embernek könnyen eszébe juthat az, hogy vannak óriási vízterületek, melyek azonban mélységre nézve csak bokáig érnek. Midőn ily hizelgésekkel kezdjük a dolgot, a legszebb úton vagyunk, hogy elrontsuk azt is, a mi talán a távolban mint remény dereng. De nem ezzel akarok foglalkozni. Mindössze azért érintettem ezt, mert Horváth Ádám, t. képviselőtársam, Kőrösi Sándor képviselő ur egyik mondását egyenesen toastnak,jpohárköszöntőnek jellemezte. Kekem két dologra nézve vannak megjegyezni valóim. Ugy erről, mint amarról az oldalról felhozták az uj katonai büntető törvénykönyv megalkotásának szükségességét. Kőrösi Sándor különösen azzal jellemezte a jelenlegi rendszert, hogy az a régi elrettentési elméleten alapul. De nekem fájdalommal kell constatálnom, hogy sem innen, sem onnan sohasem hallottam felemlíteni egy oly dolgot, mely szerintem rendkívül fontos, mert szintén a régi rendszeren alapul s egyenesen az emberi életbe vág bele. Hogy hosszadalmas ne legyek, csak azt említem, hogy az ujabbkori magyar büntető justitia egyik legrettentőbb esete bizonynyal az volt, a mikor Magyarország országbiráját meggyilkolták. Két bűnös beismerésben volt. De a magyar bűnvádi eljárás szükségesnek tartja, hogy ily bíínügy valamennyi fórumon keresztül menjen s ez a bűnügy is, ha nem csalódom, még kegyelmi tanács elé, sőt ő Felsége elhatározása elé is terjesztetett. Azt mondják: az igazság megköveteli, mivel ez főbenjáró dolog, mivel emberi életről van szó, hogy az igazság
