Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-422

422. országos fllés deczember 2-án, kedden, 1890. 261 hogy mire lenne Magyarországnak igazságügyi tekintetben szüksége és mi lesz az, a mire ő helyes egymásutánban törekedni fog. Én e progranimbeszéd után a magam részéről nem tartottam volna szükségesnek felszólalni; mert ebben a programmban Magyarország jövő képe, jövő igazságszolgáltatási szüksége annyira el van mondva, hogy azt hiszem, hogy két emberéletnek ideje kell ahhoz, hogy az mind megvalósuljon s hogy ebből mennél többet megvalósítson a jelenlegi igazságügymininister ur és hogy mennél tovább éljen, én szivemből kívánom. (Derültség és éljenzés a szélső halóidalon.) Engedje meg a t. ház, hogy én is felszólaljak és az eddig hallottakra szerény nézetemet én is elmondhassam. Veszter t. képviselőtársam a tegnapi napon azt állította s most is hangoztatta, hogy mi mégis megszavaztuk az Írásbeliséget, Engedelmet kérek, a mig valami új nem létezik, azt, a mi létezik, nem dobhatjuk ki az ablakon. Mig a szóbeliségen alapuló perrendtartás meghozva nem lesz, ne fogadjuk el mindazon törvényjavaslatokat, a melyek bár az írásbeliségen alapulnak, de az írásbeliség hiányait pótolni alkalmasak .? Ezért fogadtuk el ez oldalon az Írásbeliség javítását czélzó javaslatot; elfogadtuk azon reményben, hogy ezek csak addig lesznek életben mig a szóbeliségen alapuló perrendek behozhatok lesznek. (Helyeslés jobbfelől.) De Veszter t. képviselőtársam azt is állította, hogy ép úgy, mint a közigazgatás államosítását, az igazságügyi reformok nagy eszméjét is, a t. mérsékelt ellenzéktől sajátítottuk el. Megengedem, hogy a t. mérsékelt ellenzék programmjában csakugyan fel volt véve a szóbeliségen alapuló perrendek megalkotása; de már azt engedje meg a t. képviselő ur, hogy 1867 óta az országban ahhoz értő minden ember követelte ezt; követelte a jogászgyüléseken, a sajtóban s követelte e házban. (Helyeslés jobbfelöl) Azért engedelmet kérek, már csak kizárólagos monopóliumot és privilégiumot ne kívánjanak erre; mert azt más is követelte s nem szükséges az, hogy egy párt követelje. Veszter Imre: De igenis szükséges! Kőrösi Sándor: Nagyobb a pártnál maga a nemzet; a nemzet követelte azt, nem a mérsékelt ellenzék pártja, hanem követelte a magyar nemzet felvilágosodott közönsége s követelni fogja a jövőben is. (Helyeslés jobbfelől.) A t. ministerelnök ur most nem régiben bebizonyította, hogy a közigazgatás államosítása eszméjét ő már 1872-ben hangoztatta, a mikor a t. mérsékelt ellenzék még csak nem is létezett. Én is azt mondhatom az igazságügyi nagy reformokról, hogy azokat Magyarországon már akkor követelte minden jogász és nem-jogász, de felvilágosult hazafi, mikor a t. mérsékelt ellenzék még nem is létezett, talán még in fieri sem volt, a mint a képviselő ur magát tegnap kifejezte, és hogy azalatt a többség mindenkor követelte azt, igazolhatják a ház naplói. Hogy az a 15 éves kormány, melyet némelyek szerencsétlenségnek tartottak ez országra nézve, (Felkiáltások a szélső baloldalon: TJgy van!) de melyről majd a részrehajlatlan történelem másként fog ítélni, szintén akarta a szóbeliségen alapuló perrend behozatalát: bizonyítja az is, hogy Emmer Kornél és Plósz Sándor urakat államköltségen külföldre küldötte, hogy azt ott tanulmányozzák. Ezek ki is mentek és haza, jőve, javaslatok alakjában feldolgozták tapasztalataikat; sőt egyiküknek, Plósz Sándornak javaslata a sommás ügyekben való szóbeli eljárásról már kezeink között is van. íme itt is egyik bizonyítéka annak, hogy a szóbeliséget nemcsak a mérsékelt elbnzék akarta, hanem akarta a kormány is, akárki minden hozzáértő ember. Felhozta a képviselő ur a bírói szervezet megalkotásának szükségességét is és emlegette a bíróságok mellé a candidationalis bizottságok felállításának szükséges voltát. Az elsőről majd későbben szándékozom szólani, de a candidáló bizottságra már most sietek észrevételeimet megtenni; mert attól félek, hogy Veszter képviselő ur majd ezt az eszmét is a maga vagy pártja számára fogja lefoglalni. Hogy ezt ne tehesse, hivatkozom a képviselőház naplóinak 1885. évi III. kötetében foglalt beszédemre, melyet 1885. január 29-én mondtam el e házban. Már akkor szóltam a candidáló bizottságokról, még pedig nemcsak magát az eszmét vetettem fel, mint Veszter képviselő ur, hanem megmondtam azt is, miként kellene azt megvalósítani. Az igazság érdekében már akkor megmondtam, hogy ez nem az én eszmém, hanem a francziáké, kik hosszú tapasztalatok után rájöttek arra, hogy a birói kinevezéseknél a minister korlátlan joga többé fenn nem tartható. Azzal akarták tehát korlátozni, hogy minden törvényszék mellé ily candidáló bizottságot állítsanak fel, mely nemcsak birákból álljon — mert akkor a bíróság elkülönített casttá lenne — hanem ügyvédekből, ügyészekből, közjegyzőkből, sőt, ahol egyetem vagy jogakadémia van, jogtanárokbóí is. Az igy összeállított bizottságnak az a feladata, hogy a minister elé terjeszsze a kijelölést; a minister aztán az e szakértőkből ajánlott szakembert nevezze ki. Boda Vilmos t. képviselőtársam azt állította, hogy 1867. óta vannak ugyan vastag kötetü törvénykönyveink, de azokban a könyvekben