Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-421

421. országos ülés deczcinber 1 én, hétfőn. 1890. 255 országban azonban divat támadt, még pedig egy nálunk való alkalmazásban ostoba divat, mely a közvádló közegek oly működését hozta szokásba, mely szerint ők kizárólag csak a terhelő körül­mények kifejtésén fáradoznak és ha látják is a mentő vagy enyhítő, de főleg a mentő körülmé­nyeket, azt gondolják: nem az állami igazság­szolgáltatás feladata, hogy e stádiumban azokat érvényesítse; majd jönnek a védelem közegei, érvé­nyesítsék azok. A királyi ügyészi kar, mondom, ezen ingatag, téves, sőfc nálunk való alkalma­zásban ostoba divatra lépett rá. Ott, a hol ez a divat létrejött, nem oly veszélyes, mert ott az előnyomozás és vizsgálat stádiumában is szép és megfelelő, törvényesen szabályozott szerepe jutott ama momentumoknak, melyeket mi véde­lemnek nevezünk. De nálunk e szerepet a közvád és vizsgáló bíróság közegeinek kellene a vizsgá­lat stádiumában végezniök. De az idegen, kivált német szokások majmolása annyira megy, hogy külsőségekben oly, gyakran káros, sőt veszélyes divatokat honosítunk meg, melyek minden józan észszel ellenkeznek és az igazságügy oly intéz­ményei mellett, melyekkel csak mi rendelkezünk, igen sok hátránynyal járnak. Ez az áramlat en­gedte meg az ügyészi karnak is, hogy e szo­kást meghonosítsa. íme — mivel büntető per­jogunk törvényileg megállapítva nincs — egyes felmerülő kérdésnél a szomszéd nemzetek egyes ötleteiből alkotunk magunknak szokást, még pedig gyakran rövid észszel és a jót is rosszul használva. Ez egygyel több ok arra, hogy bün­tető perjogunk megalkotásáról gondoskodjunk. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezzel kapcsolatban felhívom a t. minister ur figyelmét börtöneink, fegyházaink és fog­házaink állapotára. Jelentéséből látom, de tavalyi programmbeszédébőlis megértettem, hogy ő ezek­nek állapotát különös figyelme tárgyává tette és szorgalmasan törekszik arra, hogy az ország több részében: Szabadkán, Nyíregyházán, Zilahou, Szegszárdon, Pozsonyban, Zalaegerszegen és másutt is börtönhelyiségek szerzése és javítása által segítsen a bajon. De az e segítségre való törekvés mértékét kicsinynek tartom. Es azt hiszem, hogyha a t. ház teljesen értesülve lesz az e téren fennálló hiányokról, nem lesz e ház­ban egy párt, egy képviselő sem, ki a mulhat­lanul szükséges költségeket, föltéve, hogy helyes czélra fordíttatnak, készséggel meg ne szavazná. Nekünk, t. ház, büntető törvényünk volna, mely tíz év óta életben is van és mely a szabadság­büntetés különböző nemeit állapította meg. Az előadó ur igen jól tudja, hogy e büntetés­nemek alkalmazása vagy írott malaszt nagy részben vagy egyáltalában lehetetlen. A fog­házbüntetés a legtöbb esetben lehetetlen, mert nekünk fogházaink alig vannak A fegyházbün­tetés a legtöbb esetben lehetetlen, mert fegy­házaink annyira elégtelenek, hogy a fegyházra Ítélteknek csak minimalis számát lehet ott elhe­lyezni, ellenben börtöneink sok helyen oly álla­potban vannak, mint ezelőtt százötven esztendő­vel, mert földalatti pinczékből állanak, a mint azt magam láttam Aradon és Székesfehérváron és a mint hallom, de nem láttam, Debreczen­ben, az ország: második városában. Hock János: Az iskolák is olyanok! Eötvös Károly: Fel kell őket cserélni. (Derültség.) De, t. ház, az, hogy a fogházra ítél­tek kénytelenek a fogházbüntetést börtönben töl­teni és hogy a fegyházra ítéltek, fegyházaink nem lévén, kénytelenek a súlyosabb büntetést szintén börtönökben tölteni, ebből az következik, hogy a testben-lélekben örökre megromlott, úgy­nevezett czégéres gonosztevőkkel együtt egy zárkában vannak azok, kik csak megtévedtek, de kiknél a lélek erkölcsi existentiája egyébként ép. Midőn azután az egyik elmegy a siralom­házba vagy Illavára, a másik pedig visszaadatik a társadalomnak, akkor ez ép oly rossz, mint társa, öi'ökíi annak minden rossz tulajdonságát, képességét és rossz erkölcsökben szerzett tapasz­talatait. (Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) De ha valaki azt gondolja, hogy talán szerencse, hogy oly kevesek fegyházaink, mert a büntetés nem haj tátik végre oly súlyosan, az nagyon csa­lódik, mert azok a nagyobb gonosztevők, kiket bíróságaink végleges ítélete azoknak bélyegez és kik a meglevő fegyházakban vannak elhe­lyezve, azok paradicsomi étetet élnek azokhoz képest, a kik börtönre vagy fogházra vannak ítélve. Ott a lakás, ruházat rendes és az egész­ségügyi tekintetek és mindenek felett az élel­mezés korunk legelőrehaladottabb okos nézetei­nek teljesen megfelel, inig börtöneinkben a bör­töni élelmezés miatt az elsatnyulásra és bete­geskedésre és az életerő végkép kimerülésére vannak kárhoztatva azok, a kik börtöneinkben csak néhány évet kénytelenek tölteni. A mi bör­töneink legnagyobb része az élelmezés és szel­lőztetés hiánya miatt nem egyél), mint siralom­ház, a melyre pedig csak a halálra. ítélteket szokták kárhoztatni. És ha legalább elegendő tér volna ezekben a börtönökben. A t. előadó ur itt ismét hatal­mas adatokkal szolgálhatott volna, én nem mond­hatom el azokat, mert nem állanak rendelkezé­semre, őt kérem tehát, hogy adja elő azokat. Ugy tudom, elő van írva, hogy hány köbméter levegőikben mennyi élő ember élhet meg ; de még ezen kívánságnak sincsen elég téve a mi fegyházaink és börtöneinknél. Átlag úgy áll a dolog, hogy oly helyen, a hová csak 15 embert lehetne elhelyezni, 20 ember kénytelen megélni. Én tehát, t. igazságügyminister ur figyelmét

Next

/
Thumbnails
Contents