Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-421

421. országos ülés deezember 1-éa, üétfőü. 1890. 249 nyújt. Az az intézkedés, hogy a társasági üzletkezelés szakértői megvizsgálását esak az alaptőke Vio részét képviselő részvényesek a költségek előlegezése és részvényeik letétele mellett követelhetik: illusoriussá te>izi ezen jogigénybe vételét, mert az igazgatóságnak mindig elég eszköz és mód van a kezében, melylyel a szükséges számú részvényes fészkelődését meggátolhatja. A nélkül, hogy egyes concret szemetszufó példát hozzak fel: meg vagyok győződve, hogy az igazságügyminister ur a kereskedelemügyi ministerrel együtt ezen kérdést elég komolynak tekintendik arra, hogy vele foglalkozzanak s ha nem vélnék is ezélszerünek az engedélyezési rendszert meghonosítani: a közérdek szempontjából mulhatlamil szükséges állami felügyelet kellő formáját meg fogják találni. A jogszolgáltatás területén annyi még a codiücálni és reformálni való, hogy a büntetőtörvény általános revisiójánál, melyre nézve még az sem kétségtelen, megérett-e már ez a kérdés, van-e arra elég ok és tapasztalati adat, sokkal sürgősebb teendők hívják ki a törvényhozás tevékenységét. Nem is kívánok azért szólani arról, hogy a büntetési nemek és általános minimumok miként érvényesülnek a gyakorlati judicatnra terén és nem áll-e be azok módosításának szüksége ? Nem kell-e a minimumot egyes büntetési nemeknél, például a fegyháznál leszállítani? Nem lehet-e a börtönbüntetést kiküszöbölni? Nem emelendő e fel a pénzbüntetés maximuma, a kényszermunkabüntetés nem hozandó-e be? Vagy hogy a közvetítő, javítóintézetek és a feltételes szabadlábra bocsátás intézménye miként vált be és •fejlesztendő-e és meghonosítandó-e a feltételes ítéletek intézménye és ha igen, vájjon az angol vagy a belga rendszer fogadtassák el? Vájjon az ítélet hozatala vagy végrehajtása függesztessék-e fel? Hanem igenis felemelem gyönge szavamat a büntetőtörvénykönyv azon rendelkezései ellen, melyek a nemzet közérzületébe ütköznek, vagy melyeket igazságtalanoknak vagy legalább igazságtalanságra vezetőknek tartok, vagy melyekre nézve a judicatura nem consolidálódhatik, hanem világosság hiányában kénytelen tapogatózni. A eoneetíonalisatio nem nyervén a törvényben nyílt kifejezést: a gyakorlatban nagy ingadozást tapasztalunk, így az elévülésre a eoneetíonalisatio még a Curia által határozottan nem mondatott ki. Eltérők a vélemények arra is, hogy bíínkisérlet esetén a fegyházzal sújtott cselekményeknél szabhat-e ki a biró fogházat? Ha pedig fogházat róhat ki, miután ez által a cselekmény vétséggé minősül, a vétség kísérlete pedig csak akkor büntethető, ha a codex különös részében fenyítendőnek jeleztetik: vájjon büntetendő-e KÉPVH. NAPLü. 1887 — 922, XX KÖTET, egyáltalán, ha ezen cselekménynél a vétség kísérlete nem mondatik büntetendőnek ? A bűnhalmazatnál és ott, hol a eoneetíonalisatio mellett a büntetőtörvénykönyv 98. §-a, mely enyhébb büntetés kirovását vonná maga után, lenne alkalmazandó: a 99. §. figyelembe vételével szabják ki a büntetést. Nem vezet-e igazságtalanságra ez a körülmény, hogy a fiatal korúaknái enyhébb büntetési tételt a büntetőtörvénykönyv csak a 12 — 16 évesekre rendel alkalmaztatni, holott a 16 —18 éveseknél is sokszor komolyan mérlegelés alá jöhet azon körülmény, hogy birnak-e tettük bűnösségének felismerésére elégséges belátással ? Nálunk a 16 —18 évesekre derüre-horura szabják ki a börtön- és fegyházbüntetéseket. (Igazi TJgy van!) Innen van, hogy börtöneinkben és fegyházainkban olyan sok a fiatal korú, kik azután megrögzött gonosztevőkkel összekerülvén, az eltévelyedésekként bekerültekből valóságos iskolázott gonoszok lesznek (Igazi) s mint ilyenek szabadságukat visszanyervén, a társadalom fekélyeivé válnak. Biintetőtörvénykönyvünk e tekintetben a franczia és belga, nem egy dologban ósdi szagú törvények után indul; ellenben a német büntető codex egész a 18 éves korig két felosztást ismer, a mennyiben külön állapítja meg a 12 —14 és külön a 14—18 évesekre a büntetések leszállítását. Nem tartom helyesnek a büntetés czéljaival, a polgári igazsággal, a társadalom és állam érdekeivel is megegyezteíhetőnek, hogy a vádlott nak csak önhibáján kiviili vizsgálati fogsága számíttatik be büntetésébe. Mikor származik a vádlott hibájából a vizsgálati fogság hosszabb tartama? Ha vádlott nem vall és a jogszolgáltatást nyomra nem vezeti; ha tagad; vagy ha jogorvoslatot használ. Már most igazságos-e, hogy azért vádlottat a vizsgálati fogság be nem számításával büntessük? Vájjon nem szabad-e mindez azon vádlottnak, ki nincs letartóztatva? Vagy a letartóztatottnak, kinek védekezése és helyzete ezen állapota folytán ugy is nehezebb: kevesebb joga legyen, mint a szabadlábon levőnek? Vájjon megegyezik-e ez a vádrendszerrel, hol a vádlótól a vád legyőzése követelhető ? Vagy talán összefér a védelem szabadságával ? Hiszen a modern bűnvádi eljárások egyik sarktétele, hogy a terheit nem köteles vallani, hanem n bizonyítékok előállítása a vádat terheli. Ezen álláspontra helyezkedik az 1886. és 1888-iki magyar javaslat. Vagy talán a mi börtönviszonyaink között meri valaki állítani, hogy a vizsgálati fogság elviselése sokkal könnyebb, mint a büntetés elszenvedése s azért az semmibe sem vehető? Hiszen mindennapi az az eset, hogy a 32