Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-421
244 421. országos Hés deeiember 1-én, hétfőn. 1890. több érdekét képezi, (ügy van! balfelől.) Nekem a legutóbbi időben Tolt példám, hogy köze] Budapesthez egy esztergommegyei községben kőszénbánya feltárásáról volt szó s egyetlen egy telekkönyv sem találtatott rendben és a községnek évekig kell várni, az iparnak évekig kell beverni, mig ezen telekkönyvrendezés, természetesen a most rendelkezésre álló mód szerint sokkal hosszabban, mint a törvény szerint, rendbe hozatik. Azt hiszem, hogy a t. igazságügyminister ur e tekintetben ne kíméljen költséget, hanem leghatározottabban követelje közegeitől e munkának mielőbbi végrehajtását. (Helyeslés.) Azzal a kéréssel zárom be beszédemet, hogy a t. minister ur legyen szives bennünket felvilágosítani az iránt, vájjon ezen munkálat mennyire haladt már, mi akadályozta annak gyors baladását és mikor remélhető a telekkönyvi átalakítás keresztülvitele ? (Helyeslés.) A költségvetést különben elfogadom. (He lyeslés jőbbfelől.) Balogh Géza jegyző: Boda Vilmos! Boda Vilmos: T. képviselőház! (Halljuk! Sálijuk!) Ha valamikor akad egy hivatott egyén, a ki Magyarország igazságszolgáltatásának legutóbbi 23 év alatti történetét hiven megírni vállalkozik: az bizonyára, ha feladatának magaslatán áll és ba tollát igazelvűség vezeti, azt helyesen és megfelelően három korszakra fogja felosztani. (Halljuk!) Az elsőt, mint a szabadelvű eszmék szárnypróbálgatásának korszakát fogja megjelölni; a másodikat a visszaható conservativ irány diadala epochájának fogja elnevezni; a harmadikat pedig, mint a reformtörekvések^ előtérbe nyomulásának idejét fogja jellemezni. És ha azután fáradságot vesz magának arra, hogy a három korszak összeredményét is a bámuló utókor előtt feltárja és meghatározza, az ország tájékozásául nem tehet egyebet, mint a mai napig terjeszkedve, az eredmény megjelölése czéljából három vastag, kövér semmit nyomat könyvébe. Mert egy nem minden részleteiben tökéletes büntető törvénykönyvben egy már alapjaiból részben kiforgatott rendelkezésen kívül, mely T a közigazgatást az igazságszolgáltatástól elválasztja, nem talál semmit, a mit mint haladást, szervezést és javulást feljegyezni képes volna; a többi, a mi történt, a toldozás-foltozás cathegoriájába esik és nagyon alárendelt kérdéseket érint. Ellenben feljegyezheti azt, hogy 23 év óta, mióta Magyarország legalább ezen a téren annyira, a mennyire önrendelkezési jogát gyakorolja, nem vitte anynyira az állam, hogy codineált anyagi és alaki polgári törvénykönyve volna, vagy hogy csak azok alapelveire nézve is megállapodás jött volna létre; feljegyezheti, hogy ámbár minden igazságügyminister szépen körvon alozott, nagy hatással elmondott programmal lépett a törvényhozás elé, de a kivitelhez, a létesítéshez alig fogott, vagy ha fogott, hogy Spóner Andor t. képviselőtársam múltkori példáját és képletét használjam, mint az ókori Ikarus csakhamar szárnyaszegetten esett vissza a tervezgetés, a semmittevés kiapadhatlan tengerébe. Nem akarok igazságtalan lenni és igy elismerem, hogy az igazságügyministerium többi vezetőiben is, kik az említett három korszakon kívül esnek, volt több-kevesebb .jóakarat, de részint a körülmények folytán, részint a kezdeményezésre való hivatottság hiányában csak mint iítjelölő oszlopok fognak az igazságügy történetében szerepelni. A három kimagasló korszak egyik elsőrendű jelensége, Horvát Boldizsár sokat igérőleg indult el a pályán, a melyen őt a közvélemény is ujongva üdvözölte, azonban az eredmény — és ezt hajlandó vagyok inkább a kedvezőtlen körülményeknek és viszonyoknak felróni — két meszszeható intézkedésen kivül az említettem egyik kövér semmiben culminál. A nagy szellem még nagyobb eszméi abban a most már nyugalomra vágyó agyban maradtak. Működése, melyet magasröptű eszméi, tiszta hazafiassága és nagy jelleme világítanak be, azért mindig kedves leend a magyarnak, mint a szabadelvííség, a jogés igazság élő megtestesülése. A második korszak jellemzésére elmondható, hogy mintha minden ember szakított volna a negyvenes évek szabadelvű gondolkozásával, mintha mindenki megrémült volna a mindent felforgatni kívánó Horvát Boldizsár-féle forradalmi szellemtől, egyszerre megcsendesült még azoknak a tábora is, a kik különben a modern igazságszolgáltatás behozatalának lelkesült hívei voltak. Az ügyvédi és közjegyzői kamarák létesítése, melyekkel ma már azokon kivül, kik valamely állás jövedelmeit élvezik, senki sincs megelégedve és hasonló, habár czélszertí, részben hasznos tervek kerültek is ki az igazságministeri íróasztalból, mely a kellemetlen ügyeket eltüntető tulajdonánál fogva országos hírnévre vergődött. A conservatio, vagyis az óvatos körültekintés, vagyis a semmittevés lettek a kor irányadó eszméi és a többség, mely a múlt hagyományaival homlokegyenest ellenkező irányba tereltetett, itt is szentesítette az eljárását, itt is tüntetőleg helyeselte, ünnepelte a visszafejlődést. Mert nálunk nem a többség, hanem a minister jelöli ki az irányt és a többség, mely kormányozni volna hivatva, csak arra szorítkozik, hogy a minister terveinek puszta végrehajtója legyen. (TJgy van! a ssélső haloldalon.) Az igazságszolgáltatás e hanyatló korszakát a nagy tudománya, tiszta és becsületes jelleme
