Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-420

420. országos ülés november 29-én, szombaton. 1890. 217 lehet arra, hogy egyhamar magasabb cathegoriába jusson s a melynek öt évig kell szolgálnia, hogy fizetése 100 forinttal javuljon. Méltóztassék ezt tekintetbe venni és ehhez képest cselekedni. (Általános helyeslés.) De van még egy más dolog is. Egészen concret alapra kívánok állami. (Halljuk!) Egy oly intézményről akarok szólani, a mely mellett már többször emeltem szót e ház kebelében, mely iránt bizonyos érzék nyilatkozott is, de a mely iránt az érdeklődés mintha megcsappant volna. Ertem, t. ház, a néprajzi múzeum kérdését, (Halljuk! Halljuk!) a néprajzot, mint tudományos szakot. T. ház! Ez is egyike azon jellemző vonásoknak, melyekre bizonyos fényt deríteni kötelességemnek ismerem. A néprajz újabb időben, mint tudomány­szak rendkivüli fontosságot öltött, még pedig méltán; nincs nép, a mely megvethetné azt, a mit ethoss-nak nevezünk, mert ha nem ismerjük a népet, legyen a saját népünk is, helyesen fel nem foghatjuk semmi viszonyában. Már most buzgó emberek neki dőltek a dolognak, felbuz­dulva a külföldön mindenütt megindult mozga­lomtól, nálunk is megkísértették, hogy a nép­rajinak alapot rakhassanak, hogy e tudomány­szak fejlődésnek induljon. Megalakult egy társaság, eljártunk benne — én is, mások is — voltunk a közoktatásügyi ministernél, irtunk memorandumot, tartattunk felolvasásokat, szó­val minden lehető megtörtént, a resultatum pedig mégis az, hogy a társulat tudtommal ma hanyat­lóban van és kénytelen lesz megindított folyó­iratát megszüntetni. Itt két dolog lehetséges; vagy az, hogy ez csak magyar szalmatüz volt és hogy nem vet ték kezokbe illetékes férfiak; vagy pedig, hogy itt egy mélyebben gyökerező baj, van. Mert lehetetlenség, hogy midőn egy ilyen eszme., a mely mégis különböző köröket érint, a mely mellé sorakoztak is a ház ezen oldaláról, amaz oldaláról, a társadalom minden rétegeiből, fáj­dalom, csak egyesek, hogy az mégis zátonyra fog jutni, hogy feloszlásnak indul. Hát én az ügynek alapos ismeretéből me­rítve, nemcsak a néprajzi ügynek, hanem más ügyeknek is, rá akarok mutatni arra a körül­ményre, hogy Magyarországon minden fontos, nemes dolognak kezdetben és végig igen cse­kély számú közönsége van és fájdalom, mindig egy és ugyanaz. (Igaz! Ugy van!) Nem azok a dúsgazdagok, nem azok, a kik a társadalom élén szeretnek járni, a társadalmat representálni, hanem azok a szegény Í000—1200 frt fizetés­sel biró tanárok, a szegény polgári állású ele­mek, a kik az ő asztalukon mégis irodalmi müveket akarnak látni s Magyarországon nem tesznek ki többet, mint másfél ezret, a kik KÉSPVH. NAPLÓ. 1887—92. XX. KÖTET. igénybe vannak véve minden oldalról, ezek tar­imák föl mindent, a mi ide vág. Ám azok elérték a határt, a melyen túl anyagi tekinte­tekből már nem mehetnek; az eszme belevitte őket, belátták az eszme fontosságát, érezték, hogy azt pártolni kell, de a budget már azt nem tűrte. (Igás! Ugy van!) Hát, t. ház, mi akkor megmondtuk a t. minister urnak őszintén, hogy miután ez egé­szen kezdő dolog, ennek számára úgyszólván még munkásokat is kell teremteni, nevelni, ezek pedig csak egy módon nevelhetők, tudniillik szakkönyvtár és szakintézet által, tehát adassék meg erre az alkalom. Én, t. ház, meg voltam győződve mindenkor — a mint nem is tehetnék fel mást — hogy a t. minister ur komolyan vette szavát, a mikor azt mondotta, hogy ő belátja az ügy fontosságát, hogy ő annak barátja , s kész érte a lehetőt megtenni. Hát, t. ház, most sem vonom azt kétségbe. Egyet azonban közbevetek: hogy minálunk mal­most is a nemzet ezeréves ittlétének ünnepélye sok mindenféle elemet hozott mozgásba, az irány pedig, a melyet ez a mozgalom vett, olyan, a melyet én behunyt szemmel is tisztán látok: én már látom azokat az embereket, a kik úgy vélik ezt az ünnepet megüleudőnek, (Halljuk! Hall­juk!) hogy felöltik az ősi kaezagányt és majd ők fogják most Árpádot és a hét vezért az utczán végig vonulva repraesentálni (Derültség) és elhiszi nekik a közönség, elhiszi most a XIX. században, a magyar cnltura mostani álla­potában ifi, hogy ők valóban Árpád és a hét vezér. (Derültség,) T. ház! Én nem bánom azt, ha látványos­ságok vannak, különösen ha van bennök bizo­nyos tartalom. De történjék ez ott, n hol a | cultura rendes fejlődése mellett van egy kis | felesleg is, (Helyeslés) vagy történjék az bizo­nyos osztályok vagyonából; én az ellen egy szót sem hozhatok fel. Ha a bécsiek elő tudtak állani és felhasználták Makart talentumai;, hogy nagy szinpompát fejtsenek ki egy nagy kör­menetben, annak még művészi értéke is volt, I látjuk annak színvázlatát ma is nyilvános gyűj­teményeikben. De mi magyarok nem vagyunk olyanok. Én mindig úgy látom, hogy nálunk ezek a nyilvános fellépések „sok hűhó semmiért" és hozzá állami költségen. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalon.) És én azt mondom, hogy épen tekintettel ennek a nemzetnek és társadalomnak múltjára,., tekintettel arra, hogy az hosszú idő­kön át el volt ütve még attól is, hogy saját magával, saját ethosával alaposan foglalkozzék, tekintettel viszont még arra is, hogy a modern cultura, a közlekedés fejlődése a valóságos népiest, az ethost, az ethnographiai dolgokat nyeli és eltünteti, (Igaz! Ugy van!) hogy tehát itten 28

Next

/
Thumbnails
Contents