Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-420

420. orsíágos ülés november 29»én, siombaton 1890. 211 ragyogó fényével, a hol az ember azt sem tudja, mit bámuljon inkább, a kiállított tárgyakat-e, vagy azt a fényt, a mely azokat körülveszi. Ismerem azokat a nézeteket is, hogy nem szabad túlfénynyel kiállítani a termeket, mert a szemlélő figyelmét a tárgyaktól elvonja. Ezen nézet bizonyos tekintetben jogosult, ámbár itt is van egy közép út, melyet például követnek Münchenben, a hol a tárlatok falaira a bajor történelmi tárgyú freskók vannak történelmük legrégibb idejétől fogva a legújabb időkig. E festmények a hazafias érzületet emelik és ezt nálunk is megvalósíthatnók és a nemzeti történelem legrégibb idejétől s a rokonfajoktól: a hunoktól, vagy legalább a honalapítástól kezdve a legújabb időkig egyes jeleneteket megörökíthetnénk a tárlatok falain. Ez nem volna valami nagy luxus, mert ez semmi ahhoz a fényhez képest, melylyel például a Palozzo Pitti galériái ki vannak állítva. Különben ezeket csak mellékesen kívántam megjegyezni. Én a falakat vaskarzatokkal ellátni nem akarnám, miután a főfalak kivételével azok nagyobb súlyt el nem bírhatnának; a karzatok csak elcsúfítanák a termeket és nem is volnának mindenütt alkalmazhatók, mert a múzeum azon részeiben, a hol zásílók, vagy hosszabb fegyverek vannak, ezeket a karzatokat úgysem lehetne felállítani. E tekintetben tehát nem vagyok egy nézeten Herman Ottó t. barátommal. A mi Móricz Pál t. képviselőtársam azon közbeszólását illeti, hogy az igazgatót kivéve — mert egynek legalább is bent kell lakni — a többi tisztviselők menjenek ki az épületből, erre nézve megjegyzem, hogy az értekezlet ezen körülményt is számba vette és foglalkozott ezzel az eszmével is. A nemzeti múzeum különben igen sikerült épülete egy hibában szenved, a minek oka nem Pollák építőmester, mert ő e hibára figyelmeztette a múzeum protectorát, boldogult József nádort, de ez azt figyelembe nem vette. E hiha pedig abban áll, hogy a földszintek aránylag igen alacsonyak az emeletek magasságához képest; de a boldogult nádor ugy akarta, hogy a falak igen vastagok legyenek és mintegy piedestál gyanánt álljon a földszint négyzetes köveivel. A földszinti helyiségek ennélfogva boltozatosak; az ablakok igen alacsonyak, a falak pedig igen vastagok, minek következtében e helyiségekben igen bajosan lehetne kiállítást rendezni. Contemplálva volt az is, hogy oda a minerologiai gyűjtemény helyeztessék el, de kivéve az ablakok melletti két oldalt, másutt szekrényeket alig lehetne felállítani. Az ablakok melletti ezen két szekrény közt azonban a hely oly szíík volna, hogy Móricz Pál t. képviselőtársain | I ott el sem férne. (Élénk derültség.) E két szekrény is nehezen volna jól megtekinthető. Ha pedig ezeken kivül még több szekrény helyeztetnék e helyiségekben el, az oldalt álló szekrények csaknem láthatatlanok volnának. Más tárgyakat is akartunk a földszinti helyiségekben kiállítani, de ez volna csak a tulajdonképeni nagy térpazarlás, mert könnyen ugy járnánk, mint a hogy Nürnbergben a »Germamsches Muzeum« járt, a mely egy régi zárda helyiségeiben van elhelyezve, sötétség uralkodik, hogy a tárgyakat egyáltalában nem lehet látni és ha valaki tanulmányozni akarja azokat, az igazgató engedélyével a helyiségekből ki kell vinni a tárgyakat. A földszinti helyiségek tárlati czélokra ezek szerint alkalmatlanok lévén, az enquéte ezzel a tervvel felhagyott, mert a kiállításra fordítható tér oly csekély, hogy az nem ér fel még azon kárpótlási összeggel sem, melyet a tisztviselőknek lakbér fejében kellene kiutalványozni. A másik megoldási mód az volt, hogy a Múzeum épületének két oldalán két szárnyépülettel egészíttessék ki. Az erre vonatkozó tervek el is készültek. Megvallom azonban, hogy igen féltem attól, hogy ezen szárnyépületek a múzeumi épület ált dános benyomását és arányait alterálni fogják, de mert az opera és a lipótvárosi bazilika építője Ybl Miklós oda nyilatkozott, hogy a szárnyépületek az aestheticai hatást nem fogják zavarni, egy ily építészeti tekintély előtt természetesen nekem is meg kell hajolnom. Azonban a szárnyépületek létesítésére vonatkozó eszme elejtésének volt még egy másik oka is. A főváros ugyanis nagyon szegény szabad terekben. A múzeum tér, mint tudva van, a József- és Ferenczváros és a belváros egy része ifjúságának egyedüli üdülőhelye, a hol jó időben ezer és ezer gyermek keres üdülést. Ezeknek érdekeit is szem előtt kell tartani egészségügyi szempontból, még akkor is, ha az építő művészek a jelzett átalakítást oly módon hajtanák végre, hogy ez által az aestheticai szempont sértve nem volna. Mint harmadik eszme felvettetett, hogy tekintettel a Nemzeti Múzeum eredeti rendeltetésére és fejlődésére, bizonyos tárlatok külön épületben helyeztessenek el. Az enquéte egy része velem együtt ezen nézetet osztotta. Azt hiszem, az ügy elég fontos arra, hogy avval a nemzet törvényhozása kissé foglalkozzék. (Halljuk! Halljuk!) A Nemzeti Múzeum alapja akkor vettetett meg, midőn gróf Széchenyi Ferencz könyvtárát a nemzetnek ajándékozta. Ehhez járultak egyéb könyvtárak, a Jankóvieh-féle régiség-gyűjtemény, továbbá a vételek és ajándékozások. A Múzeumnak rendeltetése a törvényhozás határozata és a 27*