Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-419

Í98 419, orsxágos ülés november 28-án, pénteken. 1880. és bővítésére szolgáló kiadások, a melyek aztán ismét megfelelő nagyobb jövedelmet adnak. Tehát tulajdonképen csakis a tiszta többletet kellett volna figyelembe venni, mert ennek összehasonlításából tűnt volna csak ki: vájjon a közoktatási táreza kellően van-e dotálva vagy nem? (Helyeslés jobbfelöl.) Egyébiránt nekem erre Tiézve az a néze­tem, hogy ha az ország pénzügyi helyzete egy­általában nem engedi, hogy a kiadások fokoz­tassanak, minthogy első sorban arra kell ügyelni, hogy a pénzügyi helyzet biztosítva legyen, vérző szívvel bár, de kénytelen volnék abba belenyu­godni, hogy az én költségvetésemben emelés ne történjék. De ha pénzügyeink javulnak, a mint azok javultak most és a mint reményiem, jövő­ben is fokozatosan javulni fognak, akkor azt hiszem, hogy ezen javulás mérvéhez képest igenis a közoktatási tárczát is kellő mértékben dotálni kell. (Élénk helyeslés.) Ez az álláspont az, melyet elfoglaltam eddig ; ezt kívánom jövőre elfoglalni. (Helyesléi) És ha méltóztatik a folyó s a jövő évi költségvetésre tekinteni, ugy gon­dolom, hogy az általam most jelzett álláspont­nak nyomai a költségvetésben fel is találhatók; már a múlt évben költségvetésem mérlege 200 000 írttal emelkedett; a folyó éviben szin­tén körülbelül 200 000 frt az emelkedés, a mi összesen 400.000 frtot tesz. És ez történt azon jiár év után, midőa teljes stagnatio állott be. Ez jellemző és ezért remélem, hogy ez jövőre még nagyobb mértékben fog bekövetkezni, mert a mint már jeleztem, biztosan remélem, hogy az ország anyagi helyzete folytonosan és fokoza­tosan javulni fog. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő ur beszéde folyamán fel vetette a tanítók fizetését, a melyre vonatkozó­lag határozati javaslatot is terjesztett elő Erről én a hol arra alkalom nyilt, ismételten és határozottan kijelentettem, hogy a tanítói fizeté­seket a jelen állapotban meghagyni absolute lehetetlennek tartom (Általános élénk helyeslés) és hogy okvetlenül kell intézkedni az iránt, hogy a tanítók fizetése véglegesen szabályoztassék. (Élénk helyeslés.) De ha e tekintetben bizonyos határon túlmegyünk s ha bizonyos túlnagy kívánsá­goknak kívánunk hódolni: akkor lehet, hogy ez által veszélyeztetjük magát a czélt. (Helyeslés.) Nekem első sorban az lebeg szemem előtt, hogy biztosítsuk legalább minden tanító számára a törvény által eddig megállapított minimumot; (Élénk helyeslés) és pedig nemcsak az állami iskoláknál, a hol tényleg ennél nagyobb fize­tések is vannak; nemcsak a községi iskoláknál, hanem felekezeti iskoláknál is. (Helyeslés.) Sőt tovább mehetek t. ház, s kijelenthetem, hogy ez iránt már törvényjavaslat készül nálam, a melyet — reményiem — nemsokára befogok a t, háznak nyújtani. (Élénk helyeslés.) Alapszik pedig a törvényjavaslat azon, hogy Magyarország összes elemi iskoláiban minden tanítónak legalább is 300 forint fizetése legyen és hogy a tanító e fizetést készpénzben kapja, ne pedig mindenféle terményekben és hogy ne legyen kénj^telen azt úgyszólván összekunyorálni. (Élénk helyeslés.) Minthogy pedig, mint méltóztatnak tudni, sok helyütt a felekezetek nincsenek abban a hely­zetben, hogy ezt a mini malis 300 forintot bizto­síthassák, önként érthető, hogy az államnak segé­Jyezőkép fog kelleni közbelépni. (Helyeslés.) Ebből jelentékeny teher fog az államra hárulni, mely eddigi számításaim szerint körülbelül 6—7 száz ezer forintot tesz, de ha az állam már e nagy terhet elvállalja, természetes, hogy ezzel szem­ben az államnak bizonyos jogokat is kell bizto­sítani, nevezetesen befolyást kell biztosítani az államnak arra nézve, hogy micsoda tanerővel láttatik el az iskola. (Helyeslés.) Ez a javaslat készülőfélben van és én reménylem, hogy nem­sokára be is fogom azt mutatni. (Helyeslés.) Ezenkívül a közel jövőben még egy jelen­tékeny kiadási többlettel is fogunk találkozni. (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztatnak tudni, hogy a kisdedóvodákról szóló törvényjavaslatot a bizottság már letárgyalta és hogy az legközelebb a t. ház elé kerül vég­eldöntés végett. A kisdedóvóknak országszerte való felállí­tása, habár első sorban a községek kötelességévé tétetik, másodsorban mégis az államot fogja ter­helni. A községi tanítók fizetésének szabályozása és a kisdedóvók felállítása mind oly feladat tehát, mely jövőben a közoktatásügyi költség­vetést nagy mértékben terhelendi és ennélfogva a költségvetés jelentékeny emelését fogja szüksé­gessé tenni. (Helyeslés jobbfelöl.) Már ezen kijelentésemre való tekintettel is kénytelen vagyok a t. házat és a t. indítványozó urat arra kérni, hogy az általa benyújtott hatá­rozati javaslattól méltóztassék eltekinteni; mert abban a határozati javaslatban az foglaltatik, hogy a 300 forintnyi minimum még fel is emel­tessék; én pedig azt gondolom, hogy mindenek­előtt a minimumot kell biztosítani és hogy nem volna helyes a nagyobb jó kedvóért a kisebbet elszalasztani. (Helyeslés.) Az ilyen határozati javaslatoknak elfogadása bizonyos veszélylyel jár, még pedig a fedezet szempontjából; mert előre kimondani, hogy föl­emeljük a minimumot, a nélkül, hogy számításba volna véve, vájjon mennyire fog ez menni, azt gondolom kissé meggondolatlan eljárás lenne. (Igás! jobbfelöl) A t képviselő ur felemlített még egy hír­lapi közlést, mely a tanítókat nyugtalanítja s a mely szerint az volna tervben, hogy a tanítói

Next

/
Thumbnails
Contents