Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-417

417. országos ülés november 26-án, szerdán. 1890. 1S5 gedező patak folydogált, hogy most egyszerre a cultusministeri tárczánál csendes folyásában fennakadt, többektől hallottam e feletti sajnálkozásuknak kifejezését. Én e felfogásban nem osztozom ; én a jelen vita 10 napi folyamát elveszett időnek nem tartom. Sőt a képviselőház legfényesebb napjai közé sorozom. Midőn e háznak minden pártja egymással vetélkedik abban, hogy a kormány által kibontott szabadeMíség zászlaját mely'k lobogtatta magasabban, ezen verseny lélekemelő hatása örömmel kell, hogy eltöltse a szabadelvűség minden őszinte barátját. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Azonban az eddig magas színvonalon tartott vitába tegnap az epés vallási türelmetlenségnek e házban szokatlan oly hangjai vegyültek, melyek kínosan érintettek nemcsak engemet, de azt hiszem, e háznak számos tagját (Igaz! Ugy van! jobbfelő!) s melyeket megjegyzés nélkül nem hagyhatok. Hogy azok ellen felemeljem tiltakozó szavamat, ez késztetett arra, hogy a t. ház kegyes figyelmét pár perezre kikérjem. (Halljuk! Halljuk!) En katholieus érzelmeimet, vallásomhoz hő ragaszkodásomat mindig nyíltan bevallottam, ahhoz hitem egész buzgóságával ragaszkodom, vallásos érzületem susceptibilitásának gyengédtelén kezekkeli érintését soha nem tűrném, azt hozzáférhetlen lelki tulajdonomnak tekintem. De a jelen esetben sem a ministeri rendelet által vallásos érzületemet megsértve nem látom, sem egyáltalában, hogy az ellen bármely oldalról támadás intéztetnék, felfedezni képes nem vagyok és igy a Kudlik képviselő ur által tegnap mondott harezias beszédre okot nem látok. (Helyeslés jobbfelöl.) A tisztelendő ur által megfujt harczi riadót valamint én követni nem fogom, úgy meg vagyok győződve, hogy hitfeleimnek túlnyomó nagy része sem fogja azt egyébnek tekinteni, mint egy — a mai kornak nem megfelelő oly dissonanc hangnak, melynek üres lármája minden viszhang nélkül nyomtalanul fog elröppenni. (Tetszés és helyeslés jobbfelöl.) Én a magyar elerust nemcsak hazafiasnak ismerem, de egyszersmind a műveltség és szellemi emelkedettség oly magas fokán levőnek, hogy az a világ bármely katholieus papjával nemcsak hogy a versenyt kiállja, de messze felettök áll. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Annál sajnálatosabbnak tartom, hogy e tiszteletre méltó clerus egy tagja tegn.p oly vehemens kifakadásokra ragadtatta magát, melyek az elnök urnak is méltó megrovását vonták maguk után. (Helyeslések.) Nincs itt szó eulturharczról, nem szándékozik azt sem a kormány, sem senki más előidézni (Igaz! Ugy van! a jobboldalon) s a tisztelendő urnak erre ezélzó kihívása ellen valamint én tiltakozom, úgy meg vagyok győződve, hogy lelkipásztor collegái sem fognak vele solidaritást vállalni. (Helyeslés jobbfelöl.) Nincs itt egyébről szó, mint arról, hogy egy meglevő törvénynek érvény szereztessék. Bármi nézetben is legyen valaki a 68-iki törvény helyessége iránt — mert elvontan véve alig lehet az az által teremtett vallási kényszert magával a vallásszabadság és szabadelvűsé^ elveivel összeegyeztetni — de tény, hogy azon törvény fennáll, hogy annak meghozatala által egy sok viszályokra és bonyodalmakra alkalmul szolgáltató állapot szabály ózta tott és mindaddig, mig azt a törvényhozás meg nem változtatja, az előtt az államnak minden polgára meghajolni tartozik. (Helyeslés jobb- és bálfelöl.) Nem mulaszthatom el egyszersmind felhasználni ez alkalmat arra, hogy ne üdvözöljem lelkem egész hevével a szabadelvűség újra feltűnő hajnalát. (Helyeslés jobbfelöl.) Jól tudom én azt, hogy a politikában nem az absolut jó vagy szép iránti lelkesedés kell, hogy irányadója legyen nézeteinknek, hanem a viszonyok helyes megbiráiásából merített megítélése a helyzetnek. De én annyira át vagyok hatva a meggyőződéstől, hogy nekünk magyaroknak helyes politikai irányunk csak a szabadelvű eszméknek consequens követésében rejlik, hogy az én egyéni szabadelvüségért lángoló érzéseimet csak megerősíti a politicusnak higgadt megfontolása. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezelőtt pár évvel — épen ezen tárcza költségvetésének tárgyalásánál — felemeltem szavamat a kor revetionarius áramlata ellen, tehetségem szerint ostorozva úgy a társadalom, valamint az annak behatása alatt álló közélet liberális irányát. Hozzájárulni iparkodtam csekély tehetségem szerint ahhoz, hogy addig is, mig eljő az idő —- mert meg voltam győződve felőle, hogy az jönni fog, a midőn a szabadelvűség szövétneke lángra gyulád és fennen lobogni fog a — hogy addig is legalább annak szikrája fentartassék. A jelen vitára alkalmul szolgáló kormányrendeletnek aprólékos birálgatását ne várja tőlem senki; én abban többet látok a mindennapi élet szükségei által megkövetelt kicsinyes kisegítő módozatnál. Én abban a kormány irányának egy nagyszerű manifestatioját látom, egy magas, előre törő kezdeményezést, kibontását azon zászlónak, mely alatt egyedül lehet nagygyá Magyarország. (Helyeslés a jobbóldalon.) Lelkesedéssel üdvözlöm ezen irányt és — mint a vita első napján magát a szabadelvűség felkent bajnoka a túloldalon kifejezte, hogy a dagály napjai következnek — én a kedvező