Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-415

96 415. országos ülés november 24-én, hétfőn. 1890. És cz képezi, t. ház, indokát annak, hogy felszólalok, mert felfogásom szerint, daczára azon sok jeles beszédnek, a melyet a ház mindkét oldaláról eddig hallottunk, a kérdés még teljesen kimerítve nincs. Én csatlakozom ahhoz a felfogáshoz, a melynek t. barátom gróf Apponyi Albert kifejezést adott és elfogadom az ő conclusióját. (Helyeslés a baloldalon.) Méltóztassék már most megengedni, hogy először a törvényesség kérdését vegyem vizsgálat alá. Es itt előre kijelentem, hogy ezt a kérdést nem easuistice kivánoni tárgyalni, hanem szerény tehetségem szerint kívánom lerakni azt a biztos közjogi alapot, a melyen ezen egész kérdés elbírálandó. (Halljuk! Halljuk!) A t. minister ur kiadott egy rendeletet, a melyben kötelezi az anyakönyvvezetőket, hogy abban az esetijén, ha elkeresztelés történik, minden további megkeresés nélkül erről az illetékes lelkészeket értesítsék. Itt a minister ur egy functiónak, egy aetusnak teljesítésére kötelezi az illető anyakönyvvezetőket, a mely rájuk egy szolgáltatás, egy praestatio természetével bir ; kötelezi pedig akkor, mikor ezen kötelezettség nem volt meg eddig a törvényekben nem, volt meg a törvényes gyakorlatban és nem folyik azon jogviszonyból, a melyben az anyakönyvvezetők a kormánynyal vannak, (Ugy van! a "baloldalon.) Nem volt meg a törvényben — mert hisz erre a kötelezettségre törvényt idézni nem képes a minister ur — nem volt meg a törvényes gyakorlatban, mert hiszen most rendelte el és nem folyik azon viszonyból, mert az anyakönyvvezetők, mint ilyenek, a kormánynyal szemben közszolgálati viszonyban nincsenek. A minister ur tehát rendeletileg rótt egy kötelezettséget az illető anyakönyvvezetőkre, rendeletileg tette azt, a mit szerintem csak törvény utján lehet tenni. (Ugy van! Ügy van! balfelöl.) Ez képezi, t. ház, a rendeleti jognak átlépését ; (Ugy van! ügy van ! balfelöl) ez képezi azt, a mit a francziák ugy neveznek: eccés de pouvoir. Hozzáteszem, hogy teljesen meg vagyok győződve a t. minister ur jóhiszeműségéről és ép azért nem vonnak le oly conelusiókat, a melyeket levonnék akkor, ha jóhiszeműségéről nem volnék meggyőződve. A t. minister ur azt méltóztatott mondani, hogy hiszen ezen rendeletben nem foglaltatik sérelem, az illetők nem reclamáltak ellene, lieánk nézve, t. ház, ez nem releváns; releváns az, hogy volt-e a minister urnak joga e rendeletet kiadni, (Ugy van! Ugy van! a balfelöl) mert az ily esetek praecedenst képeznek, ezekből a praecedensekből jogi botrányok származhatnak később más esetekben. (Halljuk! Halljuk!) És képezi, t. hás, azt a momentumot, a melynél fogva állásfoglalásunk messze tolhat ezen kérdés keretén és hogy e kérdés voltaképen az alkotmány integritásának kérdése. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) En, t. ház, abból az általános alapelvből indulok ki, hogy magyar állampolgárt semmi más szolgáltatással, kötelezettséggel megróni nem lehet, mint a minőre őt a törvény és a törvényes gyakorlat kötelezi. Nem lehet, t. ház, senkitől egy garassal sem több adót kívánni, mint a mennyivel tartozik, nem lehet senkit oly cselekményre kötelezni, mint a mi a törvényben nincs. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ezen kérdés horderejét mindenki megítélheti, ha tekintetbe veszi azt, hogy mit tenne bármelyikünk, ha egy rendelet által valami cselekvésre, például csak arra volnánk kötelezve, hogy egyik faluból a másikba egy hivatalos levelet vigyünk át? Reclamálnánk ellene, nem azért, mert ebben jogaink integritásának sérelmét látnók. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Én a magyar állampolgárnak azt a törvényes jogát, hogy praestatiókkal terhelni nem lehet, irott törvénynyel bebizonyítani nem vagyok képes, a mint nem vagyok képes bebizonyítani a jogegyenlőséget, a személyes szabadságot, a gyülekezési jogot, a kérvényezési jogot sem, melyek pedig a magyar állampolgárnak sarkalatos jogai. Ezek azonban nem irott törvényeken, hanem törvényes gyakorlaton nyugszanak. Ezen alapelv, t. ház, minden alkotmányos államnak alapelve, ez képezi corollariumát a törvény uralmának és képezi azt az éles választófalat, a mely a jogállamot az absolut államtól elválasztja (Ugy van! ügy van! balfelöl) és a ki tudja azt, hogy ezen századnak legnemesebb törekvése az egyéni szabadság biztosítása, (Ugy van! a baloldalon) a ki tudja azt, hogy az alkotmány végezélja az egyéni szabadság biztosítása, az nem fog csodálkozni azon, hogy ha én ezt a tételt oly mereven állítom fel. (Halljuk! Halljuk!) Nem szenved kétséget, hogy az egyéni szabadságnak legnagyobb ellensége volt a hatalmi túlterjeszkedés és ebből folyólag a kormánynak joga ott végződik, a hol az egyéni szabadság jogköre kezdődik. Előttem ez a kérdés oly világos, hogyha bármely esetben controversia támad, hogy egy kormánynak egyes állampolgárral szemben van-e joga, szerintem a védelem mindig az állampolgár joga mellett szól, e kormánynak kötelessége, hogy jogezímét beigazolja és hogy ha ezt nem képes, keresetétől elmozdittatik. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy mert e kérdést ily mereven állítom fel, hogy azért a kormányzati actiót meg akarnám bénítani; de az által, hogy | a rendeleti jogot ily szűk határok közé szoríI tom, nem bénítom meg, csak az egyéni szabad-