Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-415

94 415. országos ülés november 24-én, hétfőn. 1890. osztom azt a nézetet, de a tapasztalatok szerint nem is oszthatom, mintha mi katholicusok volnánk az erősebb fel. Magyarországon már bekövetkezett az az idő, midőn mi katholicusok egyáltalában igen távol állunk attól, hogy igényt tartsunk, vagy elfogadjuk, hogy a mi vallásunk uralkodó vallás legyen; de sajnos, ép oly távol állunk attól is, hogy a vallásegyenlőséget elérhessük. Tehát a gyöngébb oltalmát czélozza az 1868: LIII. t.-cz. és helyesen, mert ha a házasfelek meg nem egyezhetnek egymás között és az egyik házasfél nyomást gyakorol arra, milyen vallásban neveltessenek a gyermekek, ott van a törvény, a mely a gyengébbnek istápul szolgál, saját akaratának érvényesítését támogatja. A kérdés csak az, vájjon az 1868-iki törvény ridegen kizárni akarta-e a szülői elhatározást, ugy, a mint ma ez a törvény magyaráztatik, vagy pedig nem akarta ezt tenni, ugy a mint, én hiszem. Hogy az én nézetem helyes, magában a törvényben van támpontom. Ezen támpont az, hogy az 1868-iki törvény a szülői akaratot respectálja a 7 éven alóli gyermekeknél, midőn azt rendeli, hogy a 7 éven alóli gyermek, ha a szülő vallását megváltoztatja, szintén azon vallásban lesz nevelendő. De hol van az megirva ezen törvényben, vagy bárhol, hogy a szülői akaratnak csupán ezen egy nyilvánulása alkalmas arra, hogy befolyást, gyakoroljon a gyermek vallásának megválasztására ? Én helyesnek tartom Irányi Dániel t, képviselőtársam azon állítását, hogy a szülőknek nemcsak joga, de kötelessége is gyermekeiknek vallásos neveléséről gondoskodni. Hát, t. ház, ha az én felfogásom az 1868: LIII. törvényezikk ről helyes, akkor kétségtelen, hogy az intézkedéseiben csak odáig megy, a meddig szükséges elmennie, hogy tudniillik istápolja a gyengébb félt, hogy akarata ellen, akaratával ellenkező tényekre ne kényszeríttessék. Furcsának találom, hogy mikor a szülőknek természeti jogára történik hivatkozás, az igen t. minister ur erre avval felel, hogy ő a természeti jogot egyáltalában phrasisnak tartja, mert hát a természeti jog szerinte az erősebb joga a gyöngébb ellen, a törvényhozások mindenkor egyik feladatuknak tekintették, hogy ezen jogot korlátolják. En ugy vagyok meggyőződve, hogy a közoktatási minister ur ebben a definitiójában nagyon téved. Az erősebb a gyengébb ellen nem jogával él, a mikor őt leigázza, hanem természeti tulajdonságát fejti ki. (Igazi Ugy van! a szélső haloldalon.) Ezen tulajdonságot korlátozza a törvény; midőn a gyöngébbet az erősebb ellenében istápolja. Annál furcsábbnak tartom az igen t. minister urnak kijelentését, mert dácsára a kor- I látozásnak, nemcsak nálunk, de mindenhol a világon tapasztalható az erősebb akaratának többékevésbé érvényesülése. így például az igen t. minister ur maga is csak az erősebbnek jogánál fogva ül a ministeri széken. Hiszen a minister ur, a többség kifolyása, azt állítják, hogy a többség uralkodik ebben az országban. És mi az a többség ? Miben van a többségnek kinyomata? Semmi másban, mint hogy ő az erősebb. (Mozgás jobbfelöl.) Ezeknél fogva, t. ház, én nem tudom belátni, miért volt szükséges ezen rendeletnek kibocsátása ? És ha a minister urat semmi más nem vezette, mint az, hogy a vallásfelekezetek közt a viszonosságot és ä békét fentartsa, no akkor ma már minden nehézség nélkül és a megczáfoltatás minden veszélye nélkül ki lehet mondani, hogy ezt a szándékát ugyan alaposan nem érte el. De, t. ház, feltéve azt az esetet is, hogy szükséges volt kibocsátani ezt a rendeletet, vagyis hogy szükséges volt azt a törvényt, melyet az akkori törvényhozás sanctióval ellátni nem akart, külön sanctióval ellátni. Kérdés támad, vájjon az igen t. minister ur a saját hatáskörében hivatott lehetett-e azt ezen külön sanctió rendeletével megadni? Hát erre, t. ház, azt hiszem, igen könnyű megfelelni. Előttünk a példa. (Halljuk.

1 Halljuk!) Az 1868-ki törvény megtiltja, hogy a 7 — 18-ik évéig bármely gyermek más vallásba felvétessék, mint a melyben addig volt. Ezen positiv és tiltó rendeletét a törvénynek a későbbi törvényhozás azon az úton, a melyen azt sanctióval el kellett látnia, sanctióval el is látta; midőn a kihágásokról szóló büntető törvénykönyvbe az isme rétes paragraphust bevette. Ebből tehát világosan folyik az, hogy még azon esetben is, ha ezen törvényt sanctióval i; el kellett volna látni, a közoktatásügyi ministernek erre semmi joga és semmi alapja nem volt. mert az a törvényhozás feladatai közé tartozott volna. (Ugy vem! a szélső baloldalon.) E szerint kétségtelen, hogy akkor, midőn az igen t. minister ur rendeletet bocsátott ki, hatáskörét lépte tál. De, t. ház, mit ért el a minister ur ezen rendeletével? Semmi egyebet, mint hogyha volt zavar, ezt még Öregbítette. (Igaz! a szélső baloldalon.) Mert hiszen a rendelet nem öleli fel mindazon eseteket sem, melyekre nézve, ha már a rendelkezés szüksége fennállott, rendelkeznie kellett volna. Csak egy esetet leszek bátor erre nézve felhozni. Elviszik a törvény szerint katholicus gyermeket protestáns lelkészhez, ez megkereszteli s a rendelet szerint átteszi a kivonatot a katholicus plébánoshoz. Ez elkezd okoskodni: Igaz, hogy