Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-407

290 407. országos ülés november 14-én, pénteken. 1890. viden azt mondták: „Minden a szokott keretben mozog, tehát jól van minden, méltóztassék az előirányzatot elfogadni". Erre a többség rámondta; „elfogadjuk" és be volt fejezve a a többség részéről az egész vita. S mit látunk most, midőn a földművelési ministerium önálló szervezése által új helyzetbe jutottunk és a ministerium vezetése is ríj kezekbe került'? Sajnos, most sem látok semmi újat. A sorrend változott, mi eló'l volt, hátratették, de a tételek, az irány ugyanaz maradt. A kormány, ugy látszik, most is folytatni akarja azt a kényelmes eljárást, hogy a költségvetésből kiragad pár tételt, azt dédelgeti, kedvezésekkel halmozza el s ezzel aztán elkápráztatja a gazdaközönséget, mely aztán mindent aranynak néz, a mi fénylik. Ezt tapasztaltam a múltban is, ma is. Tegnap előállt egy igen t. képviselőtársam, Vállyi Árpád és az annyira dédelgetett lótenyésztés eszméjét egész ragyogó nagyságában állította elénk. Sőt annyira ment az ez iránt való 'előszeretetében, hogy még az igazság teréről i^ le hagyta magát sodortatni, midőn a pénzügyi bizottságot szűkkeblűséggel vádolta, a miért törülte a bizományi istálló költségeit, mert már megelégelte azt ások beszédet, melylyel a lótenyésztést a többi gazdasági ágak rovására alkalmazzák. E vádat inkább meg lehetne fordítani; inkább lehetne szűkkeblűeknek nevezni azokat, a kiknek oly kedves eszméj'ük a lótenyésztés s ezt a nagyközönség rovására akarják minden áron érvényesíteni. De én nem akarom ezzel vádolni azokat a t. szaktársakat. Én elismerem, hogy van valami vonzó a lónevelésben; tudom, hogy állami szempontból is igen fontos, de azt az aránytalan különbséget, a melyben lótenyésztésünk a többi gazdasági ágazatok fölött részesül, az osztó igazság egyáltalában meg nem engedi. Vitassuk meg egy kissé tüzetesebben ezt a tételt, hogyan áll az arány az összes érdekeltség irányában, a mely a költségelőirányzat által érintve van ? Ugy, mint egy az ezerhez, a részesülés pedig mint egy a harminczhoz. Azaz állami lóállományban az érdekeltség egész vagyonának ezred részét képezi a lótenyésztési alap és az előirányzatnak csaknem egy harmad részét veszi ki támogatásul. Én, t. ház, lótenyésztésünket nagyon fontos dolognak tartom, de hogy a gazdaság más terén is van ép oly fontos dolog, mint a lótenyésztés, azt tőlem senki el nem vitathatja. Arra szoktak hivatkozni a lótenyésztés t. támogatói, hogy ennek legnagyobb hasznát veszi a közönség, a középosztályu birtokosság ép ugy, mint a kisbirtokosság. Nézzünk t. ház, szeme közé ezen állításnak. En tagadom azt az állítást. Vegyük a practicus életből, hogy egy középbirtokosnak van 8 — 400 hold földje és azon belterjesen gazdálkodik. Ex a felszereléssel együtt megérhet 50 —100.000 friot. Micsoda lóstatusa van rendes körülmények között az ily középbirtokosnak? Tart sok esetben 2, legjobb esetben 4 lovat. Két igás lovat és két futó lovat a maga kényelmére. Ha igazságos osztályban részesül a költség-előirányzatból gazdaságunk minden ága, az esetben a kormány által eszközölt támogatást az egész birtoktestre érvénye síthetné, igy azonban csak arra a 4 lóra, a mely 4—500 frt értéket képvisel, vonatkozik e kedvezmény 8 igy mondhatom, hogy a lótenyésztés dédelgetése által nagy előnye nincsen. De ha megnézzük a kisebb birtokosok helyzetét és érdekét, azt látjuk, hogy egy fél telek értéke, miután rajta kis szőlő, kert s ház is van, lehet 5.000 frt. Ezen féltelkes polgár 2 lovával megmunkálja egész gazdaságát; ez tehát 2 lovával van csak érdekelve a lótenyésztésnek ily szembetűnően az igazság ellenére történő kedvezményezése mellett, ellenben, ha a 4 millió forint a gazdaság többi ágaira is osztatnék fel, a féltelkes polgár sokkal nagyobb hasznát venné a költség-előirányzatnak. Ennélfogva azt az állítást, hogy a lótenyésztésnek ily nagy kedvezményekben való részesítése a nagyközönségnek és a gazdaság többi ágazatának nagy előnyére szolgál, el nem fogadhatom. De, t. ház, nézzünk szemébe ennek a dolognak s vitassuk meg egy kissé elfogulatlanul, de igazságosan. A ki ismeri ménes gazdaságainkat és tudja, hogy már egy fél század óta folyton óriási kedvezményekben részesítik és még az absolut rendszerben megkezdték ennek a dédelgetését és igen helyesen. De én nem megyek tovább, csak az alkotmányos korszakig. Ha megnézzük a zárszámadások kitüntetett eseményeit és számtételeit, ki fog tűnni, hogy ezen birtokok jövedelmezővé tételére évről-évre több lett befektetve egy millió forintnál s ha ezt veszszük, akkor 23 esztendő alatt legalább 25 millió befektetés történt, sőt yolt olyan esztendő, midőn 2 millió forint lett felvéve, a mostaniban például csak nyolczszáz és néhány ezer fordittatik a ménes birtokokra, de átlag véve 1 millió forintot lehet számítani, a birtoktes-ek saját jövedelmén felül. Az olyan birtoknak pedig, a melyben ily rövid idő alatt, körülbelül 25 millió forint lett belefektetve, az értéknek is ugyanannyinak kellene lenni. Pedig ezen birtoktesteknek évi jövedelme 3,277.690 frt és igy lónevelés czéljára földmívelési kormányzatunk e tekintélyes összeggel megelégedhetne s ha a pénzügyi bizottság azt sürgette, hogy elégedjék meg végre a kormányzat azon tekintélyes összegekkel, a melyet a ménesbirtokok 3,277.690 frtba jövedelmeznek, akkor 'azt szűkkeblűséggel vádolni épen nem