Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-406
406. &rüágos illés november 13-án, esü18rt5kim. 1890. 271 talajt, a mely ha sósavat öntünk reá —- minthogy mész van majdnem minden talajban — ne pezsegjen. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Itt van aztán a legfontosabb dolog Magyarországra nézve, a phylloxera-k érdes. Ez a kérdés uralkodik ma a helyzet fölött, mert szomorúan kell constatálnom, hogy ez már az országvagyonára, gazdaságára roppant káros voltától, az országos calamitástól eltekintve, nem egy emberéletet vitt el, mert épen igy szomszédom ban a Balaton-melléken, a hoH Zalamegyének ezen része inficiálva van, ezen évben az igy tönkrementek közül 6 — 7 öngyilkosság történt. Hogy miként lehet segíteni e dologban, azon már hosszú idő óta, 15 éve kutatunk mi is, a kik foglalkozunk a kérdéssel és kutat az egész világ. De ilyen nagy dolgokat csekély eszközökkel lehetetlen megoldani, ehhez vaserő és áldozatkészség kell. Én készséggel elismerem a jóakaratot ezen ministerium jelenlegi vezetőjében, elismerem, hogy segédkezet akar nyújtani a vizbe fulónak ; de az mégis csak oly csekély mértékben történik, a mit helyeselni nem tudok. Mert akkor, mikor Budapest, tehát az országnak csak fővárosa, nem az egész ország maga kísérleti állomásra, vesszőre, ojtó-iskolára, budgetjében 36.000 forintot vesz fel, ezzel szemben az ország csak 150.000 forintot vesz fel a phylloxera elleni védekezésre, ez oly csekély összeg a 36.000 forinttal szemben, a mely az egész országra nézve a semminél alig több. Én nem az vagyok, a ki mindent az államtól várna és e tekintetben tökéletesen helytelennek tartom szőlőgazdatársaimuak azt az álláspontját, a mit ők hosszú idő óta e kérdésben elfoglalnak. Ha ők nem vártak volna mindent felülről, hanem a legelső veszély alkalmával magok utána néztek volna, kísérleteket tettek volna, azt hiszem, nem kellett volna ő Felségének a királynak mondani azt, a mit a bécsi gazdasági kiállítás alkalmával mondott: hogy bizony Magyarországon nagyon elkéstek a phylloxera elleni védekezéssel. Mert habár elismerem, hogy a mi gazdaközönségünk e tekintetben indolentiával viseltetett, de el kell ismernem, hogy a szakértelem hiánya U szerepet játszott, a mely még mindig abban a meggyőződésben él, hogy a phylloxera által kipusztított szőlőket újra belehet ültetni amerikai vesszővel, a mit intelligens emberek is tesznek: akkor nagyon nehéz védekezni ezen rovar ellen, a mely nemcsak azért veszélyes, hogy a szőlőt kipusztítja, hanem deprimálja az embereket is, a kik magukon segíteni akarnak. E kérdésnél önkénytelenül előtérbe lép egy más kérdés: a telepítés kérdése. Nagyobb szabású actio két irányban képzelhető a telepítésnél. Es mielőtt a telepítést magát tárgyalnám, két kérdést teszek fel. És ez az: szükséges-e a telepítés a phylloxeraveszély szempontjából és hogy leketséges-e? Mindkét kérdésre a válasz az, hogy igen. Szükséges a telepítés azért, mert ha nem akarjuk, hogy a szőlőjétől megfosztott és ez által vagyonában tönkrement ember kivándoroljon más hazát keresni, nekünk kell gondoskodni, hogy ez megakadályoztassák. És ha ezt el tudjuk érni a telepítés útján, akkor mindenesetre meg kell tenni. Azonban lehet-e a telepítés? Nézetem szerint lehet, szigorú, komoly vezérelvek alapján keresztülvihető. De azután a telepítés még maga nem elegendő, azután azok az anyagi áldozatok, melyeket az államnak kell hozni legalább először, legalább is ezen nagy veszélylyel szemben kellő arányban álljanak; mert ha megint olyan csángó-féle telepítéseket akarunk csinálni, akkor ugyan nem sokra megyünk és nem érjük el azt a hasznot, a mely várható volna. (Igaz! a baloldalon.) A tervbe vett telepítésnek egyike a Delibláti-telepítés ; de erről, minthogy személyesen nem ismerem mibenlétét, viszonyait és részleteit, nem kivánok szólani. Van azonban a t. minister ur által kezdeményezve egy másik telepítés, a mely engem közvetlenül érdekel, minthogy épen az én megyémben, az én kerületemben s általában oly helyeken vau alkalmazva, melyeknek viszonyait tökéletesen ismerem. És én e helyen csak köszönetemet fejezhetem ki Beksics t. képviselőtársamnak, a ki ezt a mozgalmat kezdeményezte és köszönetemet fejezem ki a t. minister urnak is, a ki meg tudja hallgatni a jó tanácsot; pedig higyje el a t. ház, hogy sehol a világon nem szükséges annyira, mint a földmívelési tárczánál, hogy a minister ily tanácsoknak hozzáférhető legyen. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez a telepítés, a melyről szólok, a Balatonmellékén, a balatoni homokon czéloztatik és pedig telepíttetnének Zalamegyéből azok, a kik ott a túlsó oldalon, a Balaton szélén a phylloxera pusztítása által tönkrementek. Az eszme tökéletesen helyes, tökéletesen valósítható, mert a talaj kevés rész kivételével immunus. Hogy pedig ott szőlőt lehet telepíteni, azt szerény magam példája is bizonyítja, mert én már tizennégy éve csináltam ott kisebb kísérleteket és most még jobban ki fogom azokat terjeszteni saját birtokomon. Mi történik, t. ház, ha sikerül ez a telepítés, melyet tulajdonképen rosszul nevezek telepítésnek, minthogy itt nem arról van szó. Ugyanis azok a zalamegyei birtokosok meg fogják tarthatni a Balaton túlsó partján fekvő birtokaikat, azt felhasználhatják a gyümölcstermelésre, ce-