Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-401

401. orsüAgos ülés Jiorember 7-én, pénteken. 1890. J^g menye az, hogy magyar udvartartás létezzék. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert ha a t. pénzügyruinister ur azt kérdezte, hogy mi vezet engem ez ügyben, kijelentem, hogy régóta előttem áll egy eszmény, melyet ugy nevezek, hogy „magyar nemzeti állam", a melynek megalkotását akarom, egy magyar nagy egységes társadalom alapján, ezen eszmének vagyok rabja, ezért vagyok a minister ur állami administrativ politikájának meleg pártolója és hosszú időn keresztül hirdetője a sajtóban. És képzeljük, hogy mikép alakulhat meg egy magyar állam magyar nemzeti királyság nélkül? Ez államnak nem elég, hogy a felséges dynastiának öröklési joga törvénybe legyen iktatva, hanem annak meg kell, hogy feleljen az uralkodó nemzeti politikája s az egész királyi intézménynek nemzeti vezetése. (Helyeslés balfelöl.) Ha mi — s ezért pártolom annyira Helfy Ignácz barátom felszólalását, midőn ezzel kapcsolatban szóba hozta a nemzetiségeket — egy magyar államot akarunk construálni s a magyar nemzetet összegezni akarjuk és belőle hiányzik az udvar, hiányzik a központ: a magyar király nem hiányzik de jure, hanem hiányzik de facto, mit gondolnak önök, micsoda állandósága van akkor ezen magyar nemzeti államnak? (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Micsoda biztosítéka van fenmaradásának és felvirágzásának? (Tetszés balfelöl.) Én nem vonom kétségbe, hogy ez talán elenyésző szempont lenne, ha ott volnánk ahol Anglia; hol más állam nincs, csak angol, ott az udvar vagy király elnyomhatja talán a közszabadságot, de nem nyomhatja el a nemzetet és az államot semmi szin alatt. Mert hiszen az angol király nem lehet más mint nemzeti és az angol udvari tanácsos, bármikép gondolkozzék politikailag, nem lehet más, mint angol nemzeti udvari tanácsos. Nálunk azonban, sajnos, ez nincsen igy és azon állandó viszonynál fogva, melyben Austriával vagyunk, melyet én respectálok és föntartandónak vélek, a nemzet és ország biztonságának érdekében, különösen külbiztousága érdekében, továbbá azon okoknál fogva, mert nemzetiségi körülményeink, vallási és egyéb társadalmi ziláltságunknál fogva én a monarchiát Magyarországon feltétlenül szükségesnek és nélkülözhetetlennek tartom, azért ép oly nélkülözhetetlennek tartom, hogy gondoskodva legyen garamiakról az udvar körül, hogy ott az udvarban necsak a király alkotmányos szelleme, hanem maga az udvar és egész környezete garantiákat nyújtson a nemzetnek arra nézve, hogy minden körülmény közt és mindig meg lesz óva ezen nemzet idegen befolyásoktól. Legfőképen pedig a centrumban, a király személye és a király hatalmának gyakorlása körül. Mert láttuk a múltban, hiszen régen volt, de öregeink emlékeznek még rá, hogy az udvari politika, a nemzetiségekkel szövetkezve, a magyar államnak megbontására tört és a magyar államot tényleg eltemette, a mig Deák Ferencz föl nem támasztotta azt halottaiból. Nem félek attól ma, 20 esztendős alkotmányosságunk után, hogy ide kerüljünk vissza, de felállítom példaképen arra nézve, hogy mennyire szükséges a magyar államnak az, hogy itt magyar udvar legyen, mely erkölcsi befolyását és a ministerium ellenőrzése alatt álló befolyását gyakorolja a koronára és környezetére. Hozzá tehetem még — bár felesleges hozzátennem, mert Ugron Gábor t. barátom kifejtette — hogy azon befolyások, melyek természetszerűek, mert az udvar is csak emberekből áll, az egyénről-egyénre származnak át és hatnak, hogy ezen befolyások egészen mások lesznek az udvar körében minden körülménv közt, ha ottan kipróbált magyar emberek, magyar politikusok, nem inasok, hanem valóságos magyar főméltóságok lesznek, mintha ottan cseh inasok és osztrák főurak gyakorolják kritikájukat a magyar parlament és a magyar politika fölött. Ezen okokból pártolom Meszlényi Lajos t. barátom nézeteit. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Gosztonyi Sándor: T. képviselőház! Bocsánatot kérek, csak néhány szót akarok a tárgyhoz szólani. (Halljuk! Halljuk!) Ugy emlékszem, hogy 1887-ben Tisza Kálmán ministerelnöksége alatt itt e parlamentben felhoztam azt a kérdést, hogy az u. n. budai várpalota sem nem egészen a királyé, sem nem a nemzeté, mert a telekkönyvben császári királyi Hofburgnak van telekkönyvezve, Magyarországon tehát császárkirályi telek ma is existál, ez tehát nem királyi udvari palota, hanem császár-királyi várpalota. Miként méltóztatik összeegyeztetni ezt az alkotmányos fogalmakkal, azt arra a többségre bizom, a mely e tárgyat akkor elhallgatta. Tehát én újólag vádolom azzal a ministerclnököt, hogy a telekkönyv kiigazítását nem eszközölte. Mert ha az 1850-es években odaírták azt, hogy „császárkirályi Hofburg" és 1867-ben nem igazították ki a telekkönyvet, az mindenesetre oly tévedés, melyet elhallgatni nem szabad, nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Deák Ferenczre méltóztattak hivatkozni, hogy 1867-ben a kiegyezés alkalmával a magyar kir. udvartartás költségeit 4,650.000 írtban kívánta megállapítani. Nagyon természetes dolog, Deák Ferencz a magyar királyságot nem akarta azonosítani az osztrák császársággal, azon elvből indulván ki, hogy itt nem egy birodalomról van szó, hanem igen is két államnak egy közös államfő uralma alatt kell létezni. Tehát nem az a czél, hogy a magyar