Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-367

367. országos ülés május 5-én, hélfön. 1890. 7? holtakon, egy pillanatig álljon meg a minister ur, mert bizonyos mértékig igazságtalan volt, a mennyiben köztudomású dolog, hogy annak idején, midőn a birói szervezet annak első stádiumában Horvát Boldizsár, akkori mínister által ajánltatott, ebben a javaslatban a decentralisatio eszméje nemcsak benne volt, de maga a t. minister ur annak idején a deeentralisatiót keresztül is akarta vinni. Már most a t. minister ur pálczát tör egy múlt rendszer felett és azt mondja, hogy a legnagyobb bűne az volt az igazságszolgáltatás politikájának, hogy akkor mindjárt nem decentralisáltak. En nem tudom, mennyiben volt akkor a minister ur részese ennek a politikának; ugy tudom, hogy a ministeriumban volt akkor, habár nem politikai felelősséggel biró állásban; de ha tévednék, az sem határoz. En azt tartom, hogy a loyalitas megkövetelné ilyenkor, hogy legalább eonstatáljuk, midőn egy múlt korszakot megbélyegzünk, hogy nem Horvát Boldizsárt terheli a mulasztás, hanem azon korszakot, a melynek okáért épen lemondott ministerségéről, mert az általa proponált bírósági szervezet nem fogadtatott el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Áttérek most, t. képviselőház, röviden a második és legfőbb dologra, a melyet a t. minister ur velem szemben nagyon erősen subsummált. (Halljuk! Halljuk!) Ismétlem, az a ezélom, hogy igazoljam magamat a t. képviselőház elölt, hogy a múltkori beszédemben absolute semmi nem volt olyan, a mi a minister urat feljogosította volna oly természetű támadásra, mint minőt velem szemben alkalmázott. 0 ugyanis azt mondta, hogy a táblabírák nyugdíjazása tekintetében én őt azzal az absurd gyanusítással illettem, hogy ő immorális czélra akarja azt felhasználni, hogy jutalmazzon és büntessen. Két részre oszlott beszédem. Az egyik vonatkozott magára a törvény szakaszára. Az kétségtelen, hogy ha ilyen általános felhatalmazást a ministernek adunk, az feljogosítja jutalmazásra és büntetésre, mert nyugdíjazhatja azt, a kit nyugdíjazni akar. Objective ez csak áll. Már most csak az a kérdés, hogy milyen intentiót tulajdonítottam én a t. minister urnak ? E részben itt van a napló a kezemben, világosan kijelentettem, hogy kiket akar tulajdonképen nyugdíjazni, midőn ezeket mondottam: „én sziyesen feltételezem róla a legjobb szándékot"; ez világosan benne van beszédemben. Tehát egyéni intentiót nem tételeztem fel nála. De tovább mentem — és ez talán érdekesen fogja megvilágítani a dolgot — hogy kiket akar a t. minister ur nyugdíjazni; azt is mondtam, hogy egy múlt korszaknak remanentiáit, olyan bírákat valószínűleg — mert ezt feltételeztem róla — a kik főispáni protectio, szóval kortes érdemek fejében lettek táblabírák. Már t. minister ur, méltóztassék azt nekem megengedni, ha csakugyan azon korszak embereit és ezeu okból akarja nyugdíjazni, mint én supponáltam, azt csak fölteszi rólam, hogy én ezt nem fogom immorálisnak tekinteni. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Tehát megengedi a t. minister ur, hogy akkor, midőn ily nagy vehementiával rám fogta — mert más kifejezést nem használhatok — hogy ilyen gyanusitással éltem, a lehető legnagyobb tévedésben volt. Már most, t. képviselőház, miután tárgyi okokat beszédemben nem tudtam felfedezni, hogy miért volt ez a nagy támadás, okvetlenül másutt kell keresnem annak motívumát. (Halljuk!) De nem akarom azokat fejtegetni, t. ház, egyet azonban kijelentek a t. minister urnak, (Halljuk!) ha csakugyan az a politikai helyzet kényszerűsége, hogy a t. minister ur netán a régi szövetségtárssal szemben expiálja a multat (Mozgás jobbfelöl és élénk felkiáltások: Ki az?) és hogy bizonyos elemeket a maga számára pacificáljon az én hátamon, (Derültség a szélső balon) hát teszek neki egy ünnepélyes nyilatkozatot: méltóztassék elhinni, annyira tisztelője vagyok s a nyira kívánom, hogy tehetségeit az ország szolgálatában érvényesítse: hogy ha erre szüksége van, a legnagyobb készséggel fogom jövőre is a hátamat tartani. (Élénk derültség a szélső halon.) Csupán egyet kérek : Néhány napra esetleg el kell mennem családi körülményeim miatt, legalább azt a szabadságot adja meg, hogy amigitt nem vagyok, ne üssön agyon. (Élénk derültség.) Már most, t. ház, áttérek röviden a törvényjavaslat első szakaszával összefüggő kérdésekre s óhajtom a magam részéről, hogy ne csak most, hanem a jövőben is, különösen akkor, midőn nem pártkérdést tárgyalunk, midőn szakszerű bírálat alá esö törvényjavaslatok feküsznek előttünk, hasonló természetű személyes motívumokat ne vonjunk a vitába. (Helyeslés a szélső balon.) Már most, t. ház, a minister ur az általános részben — a mi összefügg ezzel az első szakaszszál — azt is kifogásolta, hogy miként lehet f-dállítani azt az elvet, hogy előbb kell a perjogot codiíicálni és csak azután vagy azzal egyidejűleg a birói szervezetet életbeléptetni. És íme mit látunk? Horváth Lajos mélyen t. képviselőtársam felolvassa az igent, minister urnak csak nem régiben ugyanezen kérdésben elfoglalt álláspontjára vonatkozó nyilatkozatát, a mely szóról - szóra egyezik azzal, a mit mi itt most a t. minister úrral szemben fejtegetünk. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Miért hozom ezt fel, t. ház? Azért, mert ez az egyik indoka annak, hogy köztünk bizonyos hie-